[FN, MTI] Kovács László bejelentése szerint a kormányalakítást követően hivatalos meghívást
küldenek a japán miniszterelnöknek és külügyminiszternek - erről közleményben tájékoztatta az MTI-t az MSZP médiaközpontja azt követően, hogy a pártelnök a japán Külügyminisztérium Európai Ügyek Hivatala vezetőjével tárgyalt pénteken Budapesten. A közlemény szerint Kovács László tájékoztatta vendégét a magyarországi választási eredményekről és a kormányalakítás folyamatáról. A tájékoztatás szerint Kovács László kiemelte: Japán Magyarország számára politikai és gazdasági szempontból egyaránt stratégiai jelentőségű partner. Mint írják, az új magyar kormány az együttműködés további bővítésére és erősítésére törekszik. Ezzel összefüggésben Kovács László nagy jelentőségűnek értékelte a japán császári pár júliusban esedékes magyarországi látogatását.
Ajánlott videó
- 19:22 Baka András: Az ENSZ bizalmi válságban van
- 18:39 Tovább tart a csomagkáosz: a posta nem árulja el, mikorra normalizálódhat a helyzet
- 18:23 26 gólos győzelemmel kezdte a klubvébét a Veszprém
- 18:21 Mészáros Lőrinc és a két lánya is eltűnt egy svájci cég vezetéséből
- 18:02 Felesége szerint lágyabb, kedvesebb és bújósabb lett a darabolós gyilkos az apja eltűnése után
- 18:01 Felfüggesztett szabadságvesztést kapott az anya, akinek vízbe fulladt a gyereke egy budapesti strandon
- 17:57 Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
- 17:33 Halálos késelés történt egy lengyelországi kolostorban
- 17:14 GPS-t építenének a járókelőknek, leszámolnának a járdán parkolással – elkészült Budapest gyalogos stratégiája
- 17:05 Szociális bérlakásban él a kecskeméti alpolgármester, de állítása szerint csak részben
- 16:47 Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz
- 16:46 Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
- 16:27 Ha tudja, mi vár rá, a nyáron csapatot váltott volna a Felcsút ukrán középpályása
- 16:04 Oroszország hónapokon belül megtámadhat egy NATO-országot a dán hírszerzés szerint
- 15:48 Titokzatos megállapodást kötött Ukrajna a Patriot rakétákról
- 12:29 Letöltendő börtönt kért az ügyészség Herczeg Zoltánra
- 10:40 Kelta harci eszközöket fedeztek fel Erdőbénye mellett
- 10:45 Magyar Péter magyar nyelvű misén vett részt a Vatikánban, a KDNP szerint csak a látszat számít a miniszterelnöknek
- 12:41 Tíz évvel a megszüntetése után újraindul a Népszabadság
- 16:47 Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz
- 16:04 Oroszország hónapokon belül megtámadhat egy NATO-országot a dán hírszerzés szerint
- 10:04 Molnár Áron Hankó Balázsnak: Hazudsz
- 16:46 Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
- 13:52 Magyar Péter meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát
- 05:59 55 milliárdnyi taoforrás elszámolását vitatta az állam, mégsem kért visszafizetést az MLSZ-től
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
