Ha egy chicagói internetes honlap leütési árlistáját átböngésszük, a legdrágább borok szinte kivétel nélkül Franciaországból származnak, azon belül Bordeaux vidékéről. A bordói népszerűségét Alkonyi László, a Borbarát című lap főszerkesztője azzal magyarázza, hogy ezeket a vörösborokat könnyebb “megérteni”. Márpedig a termékek ára erőteljesen függ a vevők számától, attól, hogy minél több vásárlót sikerüljön meggyőzni a márka jó hírnevéről.
A külföldi gyűjtők ugyan többnyire bordói kollekciók összeállításával kezdik tevékenységüket, de Alkonyi szerint utóbb sokan váltanak. Például a “nehezebben érthető” burgundi felé mozdulnak el.
Limitált kibocsátás – nagyobb presztízs
A különleges borok magas árát természetesen nemcsak a presztízsük, hanem élvezeti értékük is magyarázza. Az élvezeti értéket garantálja a kézi feldolgozás, a kizárólagosan használt fahordók, és számtalan más praktika. A presztízshez mindemellett hozzájárul az, hogy limitált kibocsátással dolgoznak a borászatok, vagyis mondjuk tíz hektáron művelik a szőlőt (kiváló helyen persze), és például csak ötezer palackot bocsátanak piacra évente.
Ezek után érthető, hogy a különleges márkákon belül a jobb évjáratok természetesen még drágábbak, valódi ritkaságnak számítanak. Nem véletlen, hogy tavaly egy londoni luxusétteremben egy 1947-es Château Petrus palackért 12 300 fontot kellett fizetni, miközben a “silány” 1946-os csaknem háromezer fonttal olcsóbb volt.
Tovább elállA vörösborokat akár száz évig is el lehet tartani, ellentétben a fehérborokkal, amelyek őrzése – kvalitásainak elvesztése nélkül – sokkal nehézkesebb. Persze a fehérborok között is akad kivétel: Alkonyi László szerint például chardonnay-kat és rajnai rizlingeket 20-30 évig is lehet tárolni, ez utóbbiak például néha olyan savasak újonnan, hogy legjobb őket két-három évtized után kibontani. A vörösborok mellett a legjobban az aszúk tarthatók el, ami jó hír a magyar piac sajátosságait tekintve.
A világ két legdrágább bora
A Château Petrus és a Château Le Pin tekinthető jelenleg a világ két legdrágább borának. Egy 1989-es Petrus például 1660 dollárba kerül, míg a Le Pin 1998-as évjáratából egy palack több mint ezer dollárt kóstál – internetes áruházak kínálatában tallózva. Érdekesség, hogy mindkettő ugyanannak a tájegységnek a bora (bordói vörösborokról van szó), sőt azon belül is ugyanabban a községben, Pomerolban készülnek.
A Bordeaux környéki exkluzív márkák között további hírességekre is bukkanhatunk: a Château Palmer szintén régi borászat, egy angol katonatiszt alapította, a napóleoni háborúk után. Egy nagyobb méretű, 1945-ös évjáratú palack a februári chicagói árverésen 10 ezer dollárért kelt el, míg ugyanezen az aukción egy 1961-es Petrus 6800-ért talált gazdára.
A szintén bordói, pontosabban Saint Emilion-i Château Cheval Blanc egy-egy 1982-es palackja 8000 dollárt ért meg a vásárlónak, míg az ugyancsak e tájegységhez tartozó Margaux-ból származó, a Château Margaux által készített borok egy-egy üvege 8200 dollárt ért – igaz, ez utóbbiak 1900-as (!) évjáratúak voltak. (Egyébként Margaux-ban készül a már említett Château Palmer is.)
Egy, csak egy legény?Kérdésünkre, hogy ha mégis gyűjtenie kellene valamilyen bort, milyet ajánlana, Alkonyi az aszúkat, illetve a tokaji borászokat említette. Egy pincészetet külön is kiemelt, Szepsi Istvánét, ez Tokaj környékén működik, és elsősorban aszúiról ismert.
Mellette megemlítette a szintén Tokaj vidékén lévő Hétszőlő és Disznókő egy-egy borát, mint olyanokat, amelyeknek történeti jelentőségük lesz évtizedek múlva. Ezek a termékek és márkák jelentik ugyanis majd a fordulópontot a magyar borászat életében, minthogy ekkortól, a rendszerváltás éveitől kezdve épülhetnek ki azok a tradíciók, amelyek évtizedeken át hiányoztak a hazai termelésből.
A magyar piac
Alkonyi László szerint Magyarországon igen sajátosan alakul a borászat helyzete. Szinte minden egyes évben jobbak az itthoni nemes italok, és ez nem az időjárás miatt van így, hanem azért, mert a borászok az elmúlt tíz évben tanulták (újra) szakmájukat. Így például majdnem biztos, hogy egy 1993-as bornál jobb a két esztendővel későbbi évjárat, minthogy jóval többet tud mesterségéről a készítője.
Éppen ezért a Borbarát főszerkesztője úgy véli: nálunk egyelőre nem érdemes borokat befektetési céllal gyűjteni, nem lehet ugyanis tudni, hogyan alakul a jelenleg csak kiépülőben lévő márkák sorsa. Nálunk egyébként még nagyon távol állnak a termelők attól, hogy a francia elitpincészetekhez hasonlóan, művészi fokon állítsák elő a bort.
