[FN, MTI-Eco] Megerősítette Szlovákia hosszú futamú szuverén devizaadósságának - befektetői szint alatti - BB plusz besorolását hétfőn a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő . Szintén megerősítették az ország beladósságának BBB plusz besorolását, valamint a rövid lejáratú devizaadósság B osztályzatát A hosszú futamidejű küladósság kilátása pozitív maradt, a Fitch közleménye szerint azonban komoly a veszélye annak, hogy Szlovákiát gazdasági és politikai sokkhatások eltérítik jelenlegi irányától.A cég 2002-re 3,7 százalékos GDP-növekedést vár, de előrejelzése szerint a munkanélküliség nem csökken a jelenlegi 20 százalékról. A folyó mérleg hiánya a 2000-ben mért 3,6 százalékról tavaly az előrejelzések szerint vészjósló mértékben, a hazai össztermék értékének 8,9 százalékára duzzadt. A költségvetési fegyelem is folyamatosan lazul az 1999-ben bevezetett takarékossági program óta. A Fitch Ratings szerint az idén a GDP 5,2 százaléka lesz a költségvetési hiány a tavalyi 4,7 százalék után. A Fitch szerint a jelenleg érvényes forgatókönyv alapján Szlovákia 2004-ben, vagy 2005-ben, az első bővítési körben tagja lehet az Európai Uniónak, a gazdasági reformok folytatódnak, és ha ezek meghozzák eredményeiket, a folyó és a költségvetési deficit fokozatosan csökkenni fog. Komoly annak a kockázata azonban, hogy a makrogazdasági egyensúlytalanságok, amelyekhez politikai sokkhatások is járulhatnak, letérítik Szlovákiát erről az ösvényről - áll a közleményben. A Fitch Ratings szerint Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter minapi lemondatása jelzi a választások előtti helyzet ingatagságát. A választási kilátásokról a közlemény azt írta: a Vladimir Meciar vezette HZDS, amelynek korábbi kormányzása alatt Szlovákia nemzetközileg elszigetelődött, jelenleg vezet a népszerűségi listákon. A HZDS abszolút többséggel járó győzelme nem valószínű, de kifejezett esély van arra, hogy a párt koalícióra lép a populista SMER tömörüléssel. Ebben az esetben a Fitch nem zárja ki, hogy az EU (és a NATO) elhalasztja Szlovákia felvételét, ami alááshatja a gazdaságpolitikai fegyelmet és a közvetlen külföldi befektetéseket.
Ajánlott videó
- 07:10 Hajdú Péter elárulta, mi volt Orbán Viktor kikötése a miniszterelnöki interjú előtt
- 07:00 Mutatjuk, melyik választókerületek billenése jelzi a Tisza áradását, és melyek az újbóli Fidesz-sikert
- 06:59 Óceánban landolt a NASA Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion
- 06:49 Így fog kinézni a Trump-kormányzat gigászira tervezett diadalíve
- 06:26 Ötvenhat éves sérült túrázót mentettek a föld mélyéből
- 05:59 A repülőtéri keresőkutya jelezte, hogy valami furcsa van a bőröndben
- 05:49 Karambol után lezuhant a felüljáróról egy autó a XIII. kerületben – ketten meghaltak
- 03:38 Utolsó másodperces, egészpályás gól döntött a kézilabda NB I-ben
- 23:52 Zebrák, hős századosok és plakátégetés – a Rendszerbontó Nagykoncert képekben
- 23:36 Hiába terült el vérző fejjel Mbappé, elmaradt a tizenegyes és a Real Madrid-győzelem is
- 21:53 Érett a meglepetés, ám a DVTK kapusa hagyott egy labdát a hálóba hullani, amitől beindult a Fradi
- 21:48 Bödőcs Tibor: Ilyen könnyű választás előtt még nem álltam
- 21:40 „Mintha az elitben ledőlt volna néhány gát” - Árulkodó jelek a választás utolsó hetében
- 21:40 Minerva Intézet: rekordrészvétel és Tisza-győzelem várható vasárnap
- 06:00 Magyarország kincsei: Nógrád vármegye 10 páratlanul szép látnivalója
- 15:07 Wáberer György a félelemről: Egy NER-es egy tárgyalás alatt ráült a kikapcsolt mobiljára
- 16:45 Orbán Viktor Wáberer Györgyről: Baj van a toronyban
- 17:06 Székesfehérvári megyéspüspök Orbán esti fellépéséről: „A püspöki palotából szervezik, irányítják, védik az eseményt”
- 16:03 Meduza: Már megvan, hogyan adná el a Kreml a Fidesz vereségét
- 20:45 Magyar Péter szerint balhékkal, bombariadókkal zavarhatják meg a választást
- 05:49 Karambol után lezuhant a felüljáróról egy autó a XIII. kerületben – ketten meghaltak
- 21:40 Minerva Intézet: rekordrészvétel és Tisza-győzelem várható vasárnap
- 14:34 Ráthonyi-Palácsik Tímea beszállt a kampányba: Lengyel Tamás videóját is megosztotta követőivel
- 17:13 Dióssy Klári először beszélt daganatos megbetegedéséről: „Banálisnak tűnő történet volt, ahogy észrevettem”
- 21:48 Bödőcs Tibor: Ilyen könnyű választás előtt még nem álltam
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
