Az év elején hivatalosan bejelentett argentin államcsődöt nem követte nemzetközi tőkepiaci krízis, Lengyelország, Csehország és Magyarország tőkepiacának forgalma, kötvényeinek és részvényeinek árfolyama és devizáinak értéke még emelkedett is. A forint kurzusa az új árfolyamrendszer tavaly májusi bevezetése óta 9,6 százalékkal (a zlotytól alig elmaradva, a cseh koronát pedig megelőzve) erősödött az euróhoz képest, annak ellenére, hogy sok piaci szereplő néhány hónap elteltével gyengülésre vagy stabilizálódásra számított.
„A jelenség legfőbb oka, hogy kedvezőbbé vált a nagy intézményi befektetők megítélése a közép-európai régiót illetően” – véli Zsoldos István, a CA IB makroelemzője. A nagy pénzalapok az utóbbi két évre jellemző „elfordulás” után ismét bizalommal tekintenek a térségre, miután – az argentin gazdaság zártsága miatt – nem tartanak attól, hogy a válság a fejlett, illetve más fejlődő piacokra is átterjedne.
Megmozdulnak a nagy amerikai alapok
Részben az elmúlt két évben felduzzadt likviditással magyarázható, hogy az argentin válság dacára nőtt az intézményi befektetők kockázatviselési hajlandósága. Az amerikai nyugdíj- és befektetési alapokba a tőkepiacok mélyrepülése közben is folyamatosan áramló megtakarításokat eddig alacsony hozamú, de biztonságos állampapírokban tartották. Ma viszont egyre nő a kényszer, hogy a beáramló forrásokat magasabb hozamú eszközökbe fektessék.
A javuló kockázatvállalási kedv annak is betudható, hogy a tőkepiacokat csaknem két évig uraló rossz hangulat megfordulni látszik. Igaz, erre racionális magyarázat nem nagyon van, a makromutatók egyelőre vegyes képet mutatnak.
Mérséklődő infláció – tekintélyes nyereség
Az EU-csatlakozáshoz legközelebb álló három közép-európai ország azért is vonzó célpontja a külföldi portfólió-befektetőknek, mert az uniós konvergencia viszonylag alacsony kockázatok mellett jelentős hasznot ígér. A fenti három ország inflációs szintjének – a maastrichti konvergencia-kritériumokhoz igazodva – mérséklődnie kell, amit a kamat- és hozamszintek is követnek, tekintélyes nyereséget ígérve a papírt lejárat előtt eladó befektetőknek.
A forint árfolyamát leginkább az határozza meg, hogy a magyarországi befektetők további kamatcsökkentésre számítanak. Miközben az egyéves futamidejű állampapírok a befektetés hátralévő időtartamára vetített hozama 9 százalék, a 2002. év végére várható infláció a CA IB számításai szerint 4,3 százalék lesz, ami 4 százaléknál is magasabb reálkamatot jelent.
Szélessávú lengyelek, privatizáló csehekKülönösen nagy a reálkamat és az euróhoz mért kamatkülönbség Lengyelországban, ahol az infláció 5 százalék alatt van, az irányadó kamatokat azonban a jegybank a sorozatos kamatcsökkentéseket követően is 11 százalék felett tartotta. Lengyelország már 1998-ban áttért a zloty széles sávú lebegtetésére, ami rövid idő alatt a lengyel fizetőeszköz erőteljes felértékelődéséhez vezetett. Ezzel egy időben hatalmasra duzzadt a költségvetési és a folyó fizetési mérleg hiánya, amit a korábbi kormány fiskális szigorítással már nem tudott és nem is akart kezelni. Ezért a lengyel jegybank kénytelen volt a kamatszint folyamatos emelésével fékezni az inflációs veszélyt és mérsékelni a fizetési mérlegre nehezedő nyomást. Csehországban az infláció és reálkamat egyaránt alacsony, az elmúlt 12 hónapot tekintve mégis a korona értékelődött fel a legjobban, mintegy 9 százalékkal. Ennek fő oka a cseh nagyvállalatok „valódi” privatizációjának megindulására vezethető vissza, amin Magyarország már a kilencvenes évek közepén átesett.
Befektetési kényszer és konvergencia
Más kérdés, hogy a külföldi befektetők inkább az eurókötvények és a forintkötvények kamatai közötti különbséget tartják szem előtt. Ez elsősorban a rövid lejáratú kötvényeknél lehet számottevő, akár 5-6 százalékpontnyi, hosszabb lejáratú papíroknál viszont 1,5 százalékpontra csökkenhet. A külföldi kötvénybefektetők számára kulcskérdés a forint árfolyama: a felértékelődés extraprofitot biztosíthat számukra, a gyengülő forint azonban veszteségessé teheti ügyleteiket.
A magyar gazdaságpolitika elsődleges célja jelenleg az infláció leszorítása, s jól láthatóan a forint felértékelődését is ennek eszközeként használják fel. Ez több kérdést is felvet: vajon a magyar exportőrök rendelkeznek-e annyi versenyképességi tartalékkal, amely kompenzálja az erősebb forintból, az európai átlagnál magasabb inflációból és a növekvő munkabérekből adódó költségnövekedést? Tudják-e exportpiacaikon áremeléssel ellentételezni a megszaladt költségeket? Megérzi-e a fizetési mérlegben jelentős tételként szereplő idegenforgalom, hogy Magyarország tavaly a forintfelértékelődés és az infláció miatt közel 20 százalékkal lett drágább a külföldi turisták számára? Zsoldos István a fizetési mérleg romlására számít, de úgy véli: a tavalyi rendkívül alacsony – jórészt az európai deflációs tendenciáknak betudható – 1 milliárd eurós hiány után akár annak duplája is elviselhető.
