[MTI-Eco] Az alkalmazotti állományának idén eddig mintegy negyedét leépítő amerikai Motorola szerdán közölte, hogy megduplázza kínai beruházásait. A cég az öt évre szóló program szerint több mint 6 és fél milliárd dollárt fektet a nagy ázsiai országba. Az óriáscég már 1992-ben megjelent Kínában, és azóta 3,4 milliárd dollárt ruházott be itt. Döntése alapján 2005 végére befektetései meghaladják a 10 milliárd dollárt. A máskülönben az idén hosszú évek óta először veszteségessé váló félvezetőket és mobiltelefonokat gyártó óriáscég a döntést azzal indokolta, hogy Kínában nagy jövője van a távközlési szektornak. Emellett közeleg Kína WTO-tagsága, azaz kereskedelmének fokozottabb felszabadítása is.
Ajánlott videó
- 07:04 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:58 Drágulnak a nem lakossági víz- és csatornadíjak
- 06:49 Megszűnik a paksi Fidesz-frakció
- 06:46 Egy brit szuper sportkocsit is lefotóztak a korrupciós ügybe keveredett Hungast tulajdonoscégének mélygarázsában
- 06:13 Trump szerint iparággá vált a várandós nők beutazása az Egyesült Államokba
- 06:02 „25 százalék elfolyik a talajba” – az infrastruktúra már nem képes kiszolgálni a kánikulai vízfogyasztást
- 05:56 Ruff Bálint akár ki is rúghatja az MCC vezetőit, a főigazgató cáfolta, hogy diáklétszám-csökkentést terveznének
- 05:45 Pokoli hőségek és porzó medrek – történelmi kánikulák és nagy magyar aszályok kvíz
- 05:30 Kvíz: Ismerd fel ezt a 10 Tom Cruise-filmet egy-egy kép alapján!
- 02:32 Egy órás csúszás, egy félidő dominancia, szájeltakarásért kiosztott piros lap – így jutott a legjobb 16 közé Mexikó
- 00:02 Magyar Péter kinevezte az új országos kórház-főigazgatót
- 00:00 Amikor a csend csalóka: az aranyérkezelés nem a tünetenyhítésnél végződik (x)
- 22:56 Kétszeres BL-győztes csatárt igazolt az AC Milan
- 22:37 Újabb kulcsemberét veszíthette el a brazil válogatott a vébén
- 06:00 Így strandoltak eleink: régi fürdőzős képek sokasága a Fortepan gyűjteményében
- 00:02 Magyar Péter kinevezte az új országos kórház-főigazgatót
- 15:51 Megdőlt az abszolút melegrekord
- 16:19 Három főt hallgattak ki gyanúsítottként a nagykőrösi fideszes polgármester luxusautója ügyében
- 21:25 Négyezer embernél nincs áram Kecskeméten
- 16:03 Nem az a legnagyobb baj a Balatonnal, hogy kevés benne a víz
- 02:32 Egy órás csúszás, egy félidő dominancia, szájeltakarásért kiosztott piros lap – így jutott a legjobb 16 közé Mexikó
- 20:14 Sok huzavona után végre megnyílt a Biodóm
- 21:27 Szocialista szentségtörés volt a Kádár-kor egyik legmenőbb márkája
- 15:59 Kóka János a Doktor24 felszámolásáról: Bírói műhiba történt
- 15:11 Felszámolás alá került Kóka Jánosék magánegészségügyi cége
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
