Belföld

AIDS: a fejlett világ elfordítja fejét

Budapesten járt Luc Montaigner professzor, a HIV vírus felfedezője. 2010-re Dél-Afrikában már 7 millióan halnak meg a betegségben. Elképzelhető, hogy 10 éven belül lesz ellene vakcina.

Az orvostudomány gyorsasági versenyt fut a HIV vírussal – mondta Luc Montaigner professzor, az AIDS megbetegedést okozó vírus felfedezője a budapesti Francia Intézetben tartott előadásában.

AIDS: a fejlett világ elfordítja fejét 1A statisztikák szerint egyes afrikai országokban már a felnőtt lakosság 20 százaléka fertőzött, egymillió felett van az indiai és a kínai vírushordozók száma. Kelet-Európán belül leginkább Oroszországban terjed a betegség, a fertőzöttek száma jelenleg 800 ezerre tehető. Ezzel szemben Nyugat-Európában és Észak-Amerikában gyakorlatilag megállt a betegség tovaterjedése – mondta el a francia professzor.

AIDS történelemEurópában és Észak-Amerikában először 1981-ben figyeltek fel az orvosok azoknak a megbetegedéseknek a megsokszorozodására, amelyek az immunrendszer gyors leépülésével jártak együtt. A gyors, jól finanszírozott kutatásoknak köszönhetően 1983-ra egymástól függetlenül két kutatócsoportnak – a francia Luc Montagnier és az amerikai Robert Gallo vezette teamnek – sikerült is azonosítani azt a retrovírust (HIV), amely a szerzett immunhiányos betegséget előidézte.

Montaigner 1983. májusban jelentette be, hogy felfedezte az AIDS vírusát, amelyet LAV-nak neveztek el. A LAV lentivírus, és a felfedezés különlegessége, hogy addig egyetlen lentivírusról sem tudták bizonyítani, hogy emberi betegséget okozna.

Robert Gallo, az amerikai Országos Rákkutató Intézet kutatója 1984. májusában tette közzé, hogy képes nagy mennyiségben előállítani az általa HTLV III-nak elnevezett vírust. Később kiderült, hogy a LAV a HTLV III-nak egy másik törzse. Végül egy bizottság döntése alapján a vírus a HIV elnevezést kapta.

Az ENSZ UNAIDS nevű szakosított szervezett adatai szerint világszerte 36 millió fertőzött él, és az elmúlt húsz évben 22 millióan haltak meg a betegségben.

1995-96-ra fejlesztették ki a kutatók az AZT- gyógyszerkoktélt, amely bár megszűntetni nem képes a betegséget, ám a páciensek állapotát stabilizálja. A gyógyszernek köszönhetően a halálozási arányszámok jelentősen csökkentek.

A különböző gyógyszerek keverékéből keletkező koktélok drágaságuk miatt széles körben nem elterjedtek, a legfenyegetettebb afrikai országokig nem jutnak el. Montaigner a terápiás kezelés és a vakcina összekapcsolását hírdeti. Egyelőre azonban az oltások sem a megelőzést szolgálják, hanem a már fertőzött betegek állapotának romlását akadályozzák meg.

Mivel a fejlett világ országai már kevésbé fenyegetettek, kisebb érdeklődést is tanúsítanak a kutatások iránt – véli a professzor. Montaigner és az UNESCO AIDS-kutatással és -megelőzéssel foglalkozó kutatóprogramjának célja, hogy minden országban létesüljön olyan kutatóintézet, amely képzést is nyújtana az orvosok számára. 1996-ban Abidjanban (Elefántcsontpart) már fel is épült egy ilyen központ.

A legfrissebb AIDS-hírek

Rohamléptékű terjedés Dél-Afrikában. A legújabb tanulmányok szerint 2010-re Dél-Afrikában 7 millióan halnak meg AIDS-ben. Idén minden harmadik haláleset oka az AIDS, 2010-re pedig a halálesetek kétharmadának kiváltója lesz a betegség, hacsak nem következik be radikális változás az életkörülményekben, illetve a kormány magatartásában – adta hírül az AP hírügynökség. Az átlagéletkor 54 évről 41 évre esne vissza.

AIDS: a fejlett világ elfordítja fejét 2A kormány túlzásnak tartja a tanulmány adatait. A reakció nem meglepő, a dél-afrikai vezetők egy tavalyi világkonferencián megkérdőjelezték még azt a tudósok és laikusok között közkeletűen elismert igazságot is, hogy az AIDS-et vírusfertőzés okozza.

Kínában végre nyíltan beszélnek a betegségről? Kína azt fontolgatja, először engedélyezné egy HIV fertőzött betegnek, hogy nyíltan beszéljen a kórról – adta hírül a Bejing Morning Post. A lakosok eddig közömbösen kezelték a betegséget, ám a kormányt is megdöbbentette, hogy idén augusztusban éves szinten 67,4 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma.

Nagy-Britanniában növekszik a fertőzések száma? A brit kutatók drámai növekedésre számítanak a szexuális úton terjedő betegségek, köztük az AIDS terén is. Előrejelzésüket arra alapozzák, hogy tavaly 100 szifilisz esetet regisztráltak, ami mintegy négyszerese a kilencvenes évek megbetegedéseinek. Hasonlóan drámai növekedés következett be a gombás fertőzéseknél is.

10 éven belül lesz vakcina? Az amerikai Közegészségügyi Intézet kutatója, Margaret Johnston egy ausztrál konferencián úgy nyilatkozott, hogy optimista szcenárió szerint 4-5, reális forgatókönyv szerint pedig 9-10 év múlva már lesz oltás a betegség ellen. Jelenleg egy tucat vakcina prototípust tesztelnek a kutatók világszerte, csaknem 9 ezer páciensen. A legelőrehaladottabb stádiumban a kaliforniai VaxGen biotech cég által kifejlesztett GP-120-as vakcina van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik