Belföld

Új éjjel-nappal viselhető kontaktlencse a Ciba Vision-től

AZ OXIGÉN SZEREPE A KONTAKTLENCSE-VISELŐK SZEMÉNEK EGÉSZSÉGÉBEN, A CIBA VISION FOCUS NIGHT&DAY KONTAKTLENCSE ÚTTÖRŐ JELENTŐSÉGE.

Miért van szüksége szemünknek oxigénre?
A szemünket kívülről borító szaruhártyát a vérerek nem látják el a működéséhez szükséges oxigénnel, ezért azt az a levegőből veszi fel. Nappal ennek semmi akadálya, hiszen szemünk nyitva van, tehát közvetlenül érintkezik a levegővel.

Hogyan valósul meg az oxigéncsere alvás közben?
Amikor alszunk, szemünk a csukott szemhéj vérerecskéin keresztül csak a napközbeni oxigénmennyiség egyharmadát tudja felvenni, melynek következtében szaruhártyánk enyhén megduzzad, ami normálisnak tekinthető.

Mi történik, ha éjszakára bent felejtjük a hagyományos kontaktlencsét?
Az egyes kontaktlencsék különböző mértékű oxigén-áteresztő képességgel rendelkeznek. Ha hagyományos – alacsony oxigénáteresztő képességű – kontaktlencsét használunk és azt este nem vesszük ki a szemünkből, a lencse és a szemhéj is gátolja az oxigén szabad áramlását. Vagyis ebben az esetben még az éjszakai csökkent oxigén mennyiség sem tud eljutni a szaruhártyához. A szaruhártya duzzanata ilyenkor akár háromszorosa, négyszerese is lehet a normálisnak. A nem megfelelő oxigénáteresztő-képeséggel rendelkező lencsék használatának következményeként a szaruhártya abnormális duzzanatán kívül egyéb káros mellékhatásokkal is számolhatunk. Az oxigénhiány (hypoxia) mértékétől függően a kontaktlencsék nemcsak átmeneti duzzadást, hanem tartós elváltozásokat, például fekélyes kötőhártya-gyulladást is okozhatnak.

Mi történik, ha a CIBA Vision Focus Night&Day lencsével alszunk?
A CIBA Vision által kifejlesztett Focus Night&Day lencse alapvető jellemzője, hogy speciális anyaga teljesen átengedi az oxigént, ezért éjszakai használatakor szaruhártyánk pontosan annyi oxigénhez jut, mintha kontaktlencse nélkül aludnánk. Következésképpen e kontaktlencse esetében szaruhártyánk duzzanata is megfelel a normális, azaz kontaktlencse nélküli alvás során tapasztalnak.

A kontaktlencsék oxigénáteresztő képessége
A kontaktlencsék oxigénáteresztő képességét két fő tényező befolyásolja: a lencse anyaga és vastagsága. Egymástól független tanulmányok egybehangzó állítása szerint 87-es oxigén-áteresztési értékre van szükség ahhoz, hogy elkerüljük a szaruhártya megduzzadását, 125-ös értékkel pedig az egyéb komplikációk is kiküszöbölhetők.

Mekkora oxigénáteresztő képesség szükséges ahhoz, hogy egy kontaktlencse hosszútávú alkalmazása valóban biztonságos legyen?

Az alábbi táblázat az egyes lencsetípusok oxigénáteresztő képességét mutatja be.

Kontaktlencse Oxigénáteresztő képesség (Dk/t)
Lotrafilcon alapanyagú lencsék(CIBA Vision lencsék) 175 Dk/t
Balafilcon alapanyagú lencsék 110 Dk/t
Jelenleg kapható, hosszabb ideig hordható lágy lencsék 25-35 Dk/t

Az egyszerű lágy lencsék oxigénáteresztő képessége meg sem közelíti azt az értéket, amely a kutatások alapján a biztonságos hosszútávú alkalmazás feltétele. A legnagyobb mennyiségű oxigénáramlás csupán az egyedülálló alapanyagú CIBA Vision által kifejlesztett Focus Night&Day esetében valósul meg.

Milyen bizonyítékok vannak arra, hogy a nagy oxigénáteresztő képességgel rendelkező kontaktlencse-alapanyagok valóban biztonságossá teszik a folyamatos alkalmazást?
Klinikai tanulmányok alapján azok a páciensek, akik a Lotrafilcon alapanyagú CIBA Vision lencsét hordták 30 napon át, egyáltalán nem, vagy lényegesen ritkábban tapasztaltak kellemetlen tüneteket, mint a hagyományos lágy lencsék esetében. A vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a CIBA Vision lencsék használata esetén jelentősen csökken többféle kóros elváltozás lehetősége. Az éjszakai alkalmazást követően a szaruhártya duzzanata a hagyományos lágy lencsék esetében 8-10 százalékos, a CIBA Vision lencsékkel pedig csupán 2.5 százalékos. Ez teljesen megfelel annak az állapotnak, amikor kontaktlencse nélkül alszunk.

A “Lotrafilcon A” alapanyag mögött álló tudományos háttér
A kontaktlencse gyártók évtizedeken keresztül dolgoztak egy olyan oxigénáteresztő lencse alapanyag kifejlesztésén, amely biztonságos használatot tesz lehetővé 30 napos folyamatos kontaktlencse-viselés esetén is, miközben a hagyományos lágy lencsékkel azonos kényelmet nyújt. A forradalmian új alapanyag, a “Lotrafilcon A” felfedezésével a kontaktlencsék új, légáteresztő generációja vette kezdetét.

Miből áll az úgynevezett “Lotrafilcon A”anyag?
A “Lotrafilcon A” szilikon és fluortartalmú anyag. Tekintettel arra, hogy a szilikon kiváló oxigénhordozó, a fluor pedig tökéletes oxigéntároló képességgel rendelkezik, a két anyag vegyülete hatékony oxigén-szállítási folyamatot tesz lehetővé. Ezt a jótékony hatást csak együttesen tudják kifejteni, ugyanis amennyiben a lencse kizárólag szilikont tartalmazna, szorosan hozzátapadna a szemhez. Hosszas precíz kutatásokra volt szükség ahhoz, hogy találjanak egy olyan anyagot, amely nagy mennyiségű oxigént szállít és a szemgolyóra tapadva a megfelelő mozgásra is képes.

Hogyan tudja a “Lotrafilcon A” egyidejűleg biztosítani a nagy mennyiségű oxigén-áteresztést és a lencse megfelelő mozgását a szemgolyón?
A “Lotrafilcon A” szivacshoz hasonló molekulastruktúráját csatornák szövik át. Ezek a csatornák két típusba sorolhatók: az egyik oxigént szállít, a másik pedig a víz és az ionok lencsén való átjutásáért felelős. Mivel ezeknek a csatornáknak köszönhetően a
Lotrafilcon A nagy mennyiségű oxigén és víz áteresztésére képes, az ebből készült kontaktlencse is magas oxigénáteresztő-képességgel rendelkezik és a szemgolyón kiválóan, mozog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik