A fórum terjedelme aligha engedi meg a részletes választ, megpróbálom röviden összefoglalni.
Az állami költségvetés, a közvetlen támogatások rendszere, annak bármely elképzelhető bővítése aligha oldja meg a problémát. A lakosság tulajdonában lévő, 15.000 milliárd (!) forintnyi, nagyrészt leromlott ingatlan felújításához, korszerűsítéséhez évi 1000-3000 milliárd, bővítéséhez – ha 20 éven belül el akarjuk érni a mai (!) európai szintet – további 1000-2000 milliárd befektetés kell(ene). Ez az állami költségvetésnek (tehát az összes adófizetőnek) messze túl sok. Az állam tehát vagy “igazságosan” nyújt (lásd létező(zett) szocializmus) semmire sem elegendő támogatást, vagy igazságtalanul, szűk körben, egyes társadalmi csoportokat preferálva, elégségeset.
A lakásköltségek hosszú távú finanszírozása (az aktív életszakasz megtakarításainak 20-25 éves meghitelezése) alapvető, különösen biztonságos tőkepiaci szolgáltatás. A szükséges (korlátlan) tőke a nemzetközi piacon rendelkezésre áll, és kész finanszírozni a lakásállomány felújítását, bővítését – ha a politikai, jogi, adózási feltételek stabilak.
Ennek legfontosabb feltételei, megítélésem szerint, címszavakban:
• ésszerűbb, liberálisabb, ugyanakkor szigorúan betartatott építési előírások (az indokolatlan építési költségek csökkentése, és a versenyösztönzés érdekében);
• szabad földforgalom, a gazdaságosan nem megművelhető földek építési területté történő átminősítésének ösztönzése (a biztonságosabb jelzálogolás, és a telekárak növekedésének fékezése érdekében);
• a lakásépítést és – különösen – a bérlakás-építést ösztönző, tartós, normatív adó- (leírási) kedvezmények.
A lakásköltségeit (a jövedelemtermelő életszakaszát megelőlegező hitelrendszer-, vagy az aktuális jövedelmére épülő bérlakás-rendszer segítségével) piaci áron fedezni képes többség rendelkezésére álló szolgáltatások csökkentik (de, önmagukban, nem oldják meg) a legalacsonyabb jövedelmű, erre nem képes réteg problémáit. A középosztály minőségi cseréinek tömeges megindulása növeli az olcsó lakások kínálatát, csökkenti ezek relatív árát, ezzel hozzájárul, hogy kezelhetőre szűküljön a “támogatandók” köre. (Ha a támogatandók köre meghaladja a lakosság 5-10 százalékát, a támogatások teoretikusan is kontra-produktívak. Ennél nagyobb kör támogatása ugyanis, meghaladja a többség teherviselő képességét, a túladóztatás csökkenti az egész gazdaság teljesítményét, növekedését és a jövedelmek újraelosztásának nagyon jelentős veszteségeivel növeli az össztársadalmi és a közvetlen költségeket.)
A legszegényebb 5-10 százalék lakásproblémáit – egyetlen civilizált társadalom sem engedheti meg magának, hogy tagjai a híd alatt aludjanak – valóban csak a közvetlen, a legelesettebbeknek nyújtott támogatások oldják meg. Ez a támogatás csak akkor nem piaczavaró, ha címzettjei maguk a támogatandók, akik – a támogatás segítségével – piaci szereplővé, szolgáltatások vásárlójává, bérlővé lépnek elő. Ha a támogatás címzettjei – legyenek azok pro-, vagy non-profit, magán, vagy állami-önkormányzati – piaci szereplők, akkor mindaz elvész a vámnál, amit a nyernénk a révnél. A támogatás hatása elvész a verseny-korlátozás elkerülhetetlen veszteségei között.
Akit bővebben érdekel a kérdés, kérem keressen az ivanyi.bankers@maghaz.hu e-mail címen.
