Belföld

Lakópark: luxusbörtön vagy kiváló befektetés?

Aki ad magára, az ma lakóparkba költözik. Ám sokan nem a kényelem miatt vásárolnak ilyen típusú ingatlant. Ezek ugyanis befektetésnek sem rosszak.

Az Észak-Amerikában és Nyugat-Európában már elterjedt és megszokott lakóparkok a kilencvenes évek elejétől Magyarországon is hódítanak. Az első ilyen épületegyüttes 1987-1988-ban épült Budapesten külföldi üzletemberek és diplomaták számára. A rendszerváltást követően azonban magyar kereslet is mutatkozott az ilyen típusú lehetőségek iránt, 1995 óta pedig jelentősen megnőtt a hazai lakóparkok száma. 2000 elejére Budapesten 35-40, környékén 20-25 ilyen épületegyüttes készült el.

Lakópark: luxusbörtön vagy kiváló befektetés? 1Mit nevezhetünk lakóparknak?

A lakópark definíció szerint nem más, mint “általában egyedi tervek alapján jelentős zöldfelülettel kialakított lakóterület (telep)”. Ennél a sovány meghatározásnál azonban több minden juthat eszünkbe: zöld övezet, magas színvonalú lakások, nyugalom, jólét. Magyarországon ugyanis leginkább az a társadalmi réteg keresi ezeket a házakat, amelyek az elmúlt évtizedben a fellendülő gazdaság nyújtotta lehetőségek során jelentős mértékű anyagi javakat halmoztak fel. Nem véletlen, hogy éppen ők érdeklődnek a lakóparkok iránt, hiszen azok az ingatlanok között egy – nem is annyira – képzeletbeli ranglistán igen előkelő helyet foglalnak el. Az érdeklődés azonban nem elegendő, a minőségért ugyanis igen borsos árat kell fizetni.

Négyzetméterárak

(eFt)• Lakópark: 250-450

• Buda: 200-500

• Pest: 130-200

Árak az égben

Az ingatlanok kategóriáját általában három szempont: az ár, az elhelyezkedés ás a felszereltség határozza meg. A lakóparkok mindhárom kritérium alapján a felső kategóriába sorolhatók. Nem az átlagfizetésből élők költöznek ide. Ingatlanszakértők még egy fontos dologra felhívják a figyelmet. A városban lehet új lakást vásárolni 100 négyzetméter alatt is, a lakóparki házak javarészt lényegesen nagyobbak. A 250-450 eFt/négyzetméter árat tehát nem érdemes 70 négyzetméterre számolni, hiszen az átlagos lakásméret 120-150 négyzetméter körül van. Ne lepődjünk tehát meg, ha akár 70 millió forintos ajánlattal találkozunk, de gyakoriak a 100 millióhoz közelítő luxusházak is.

Próbanap

Aki nem tud vagy nem szeretne látatlanba dönteni, kipróbálhatja hogyan telnek a napok egy lakóparkban. Hirdeti már magát itthon olyan villapark, ahol akár egy éjszakára is kibérelhető egy ilyen ház, 25-42 ezer forintért. Ehhez még egyéb költségek is jönnek. A luxuskategóriájú 185 négyzetméteres házban 20 négyzetméteres medence, szauna, pezsgőfürdő, masszázszuhany, nappali és amerikai stílusú konyha van. Az emeleten 4 külön bejáratú kétágyas szoba és egy fürdőszoba-WC fürdőkáddal és zuhanyzóval. A parkban több ilyen ház is található, köztük medencék, parkok és játszóterek.

Valamit valamiért

Ha éppen nincs a zsebünkben ennyi pénz, álmunk akkor is teljesülhet. Bár tulajdonunkban nem lesz, de bérelhetünk házat, 2000 dollár körüli összegért havonta. Ezért az árért azonban kapunk is valamit, hiszen ezek az új keletű lakótelepek az elhelyezkedés szempontjából is jól vizsgáznak. Építtetőik zöldövezetben, önálló és elkülönített területeket keresnek, hiszen éppen ez a legfontosabb a keresletet támasztó elit számára: “tiszta” lakókörnyezetben szeretne élni, ahol a szomszédság és az építészeti stílus egyaránt homogén.

Ezek az igények a telekhiány miatt Budapest jobb környékein már jelenleg sem teljesíthetők, éppen ezért gyakran 20-25 kilométert is autózni kell, míg beérünk a belvárosba. Miközben távol vagyunk, nem kell izgulnunk, hogy betörők rendezik át frissiben vásárolt lakásunkat, a lakóparkfejlesztők ugyanis a felmerülő igények szerint megszervezik a telepek őrzését, akár biztonsági őrökkel, akár figyelőrendszerrel.

Lakópark: luxusbörtön vagy kiváló befektetés? 2Felszereltségüket tekintve szintén kiválóak ezek a házak. Olyan többletszolgáltatásokat nyújtanak a lakóparkba költözők számára, amelyek más ingatlan vásárlása esetén fel sem merülnek. A lakóparkfejlesztők általában terveznek a telep területére játszóteret, parkolót, sőt akár uszoda, szauna és teniszpálya is a lakók rendelkezésére áll. Ezek azonban nincsenek benne az alapárban, gyakran igen magas, több tízezer forintos “közös költséget” kell fizetni értük.

A hátulütők

A lakóparkok előnye tehát világos. Sokan azonban ódzkodnak tőlük: az elszigetelt és körbezárt, őrzött terület könnyen emlékeztet egy luxusbörtönre, olyanra, amilyenekben a dél-amerikai országok gazdagjai élnek, szigorúan elzárva környezetüktől.

A pozitívumok mellett meg kell említeni, hogy gyakran visszaköszön az a jól ismert érzés, amely sok paneltelepen felnőtt generáció életérzését alapjaiban meghatározta. Ugyanis számos olyan lakópark épül manapság, ahol a telkek mérete és a házak színe, mérete és elhelyezkedése egyforma, ez könnyen egy békásmegyeri lakótelepi sétára is emlékeztethet minket. Igaz a hangulata sokkal kellemesebb, de ugyanúgy eltévedünk…

Lakópark: luxusbörtön vagy kiváló befektetés? 3Fektessen be!

Az elmúlt egy évben tapasztalt ingatlanpiaci boom sok befektetést vonzott a szektorba. Ez azonban érthető, hiszen szemben a haloványan muzsikáló tőzsdével, és a csekély 10 százalék körüli hozamot igérő állampapírokkal, aki ingatlanba fektette millióit, az egy év alatt akár meg is duplázhatta pénzét. Akarva-akaratlanul sokan azon kapták magukat, hogy frissiben elkészült házukat jóval többért el is adhatják azonnal, mint amennyit ők fizettek érte. Az újonnan épülő házaknál, és így a lakóparkoknál is, ugyanis az építkezés elején kell a szerződéses összeget egészben vagy részletben befizetni, míg a beköltözés akár 1-2 évvel később történik csak meg. Az utóbbi években azonban soha nem látott ütemben mentek fel az ingatlanok árai, éppen ezért sokan már be sem költöztek új lakásukba, hanem jelentős haszonnal továbbadják. Bár a boom most kicsit enyhült, az ingatlan továbbra is jó befektetésnek látszik, középtávon mindenképpen magasabb hozammal, mint az egyéb pénzügyi eszközök. Hátránya lehet, hogy nem a leglikvidebb befektetési forma, nem valószínű ugyanis, hogy ha hirtelen megszorulunk, másnap már értékesíteni is tudjuk házunkat. Ezt azonban kompenzálja az a lehetőség, ami a ház kiadásából származik: havonta akár 2-3 ezer amerikai dollárt is “érhet” házikónk, amiből azért el lehet tengődni… A befektetés kockázata ráadásul elenyésző, ilyen kategóriájú ingatlanoknál javarészt már ügyvédi irodák közreműködésével folyik az értékesítés, az építőknek így kicsi az esélyük, hogy pénzünkkel meglógjanak. A földrengést vagy meteoritbecsapódást leszámítva csak egyvalamitől kell rettegni: attól, hogy az ingatlanárak meredeken esni kezdenek. A jelenlegi trendeket figyelembe véve azonban azt tanácsoljuk, hogy akinek éppen van felesleges 50-60 millió forintja, vegyen egy házat magának egy lakóparkban. Pár év elteltével bizonyosan nem bánja meg…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik