USA: dinamikus növekedés erősödő lassulási veszélyekkel

Az
amerikai gazdaság növekedése 2000-ben töretlenül folytatódik, sőt a várakozások
szerint az éves növekedési ütem meghaladja az 1998-1999-es átlagos 4,3 reál GDP
növekedést is. Az amerikai GDP 1991 és 1999 között átlagosan 2,8%-kal bővült,
1994 óta az átlagos növekedés 3,8% volt, míg 1997-2000 között az átlagos
növekedés előreláthatólag 4,5 százalék lesz. A gyors növekedés a kibocsátási
rés alakulásában is lemérhető: miközben 1993-tól kezdődően a G-7-hez tartozó
összes gazdaság kibocsátási rése – Nagy-Britanniát leszámítva 1997-1998-ban –
negatív volt (azaz az aktuális GDP bővülése elmaradt a potenciálistól), addig
az USA esetében az 1995-ig fennálló hiányt növekvő mértékű többlet váltotta
fel: 1996 és 2000 között a kibocsátási rés éves értéke +1,75%. A pozitív
kibocsátási rés különösen annak fényében szembetűnő, hogy a tőke- és
munkaerő-állomány, valamint a teljes tényezőhatékonyság növekedése nyomán a
potenciális GDP is a korábbinál magasabb szintre emelkedett.

Táblázat
A növekedés forrása az USA-ban

A növekedés elsődleges forrása a kínálati
oldalon az új gazdaságnak nevezett információtechnológiai és hozzájuk
kapcsolódó ágazatok dinamikus növekedése, az ezen ágazatok terjedése
következtében tartósan magas beruházási ráta, valamint a technikai váltás és
felhalmozás növekedés által lehetővé tett dinamikus termelékenység növekedés.
Keresleti oldalról az amerikai gazdaság gyors növekedésében magánszektor magas
költési hajlandóságának van meghatározó szerepe. A lakossági fogyasztás
növekedése gyorsuló ütemben bővült: növekedése 1997 és 2000 között 3,4
százalékról előreláthatólag 5,5 százalékra bővült. Ugyanakkor a vállalati
beruházások éve szinten 1999-ben és 2000-ben egyaránt 8,3 százalékkal bővültek,
ami kissé elmarad az 1997-1998-as évek átlagától, de kiugróan magasabba fejlett
gazdaságok átlagánál. A lakossági fogyasztás növekedésében a lakossági
jövedelmek bővülése, a munkanélküliség és infláció párhuzamos csökkenése által
teremtett pozitív várakozások, a vagyoneszközárak (részvények, ingatlanok)
gyors növekedése által teremtett pozitív vagyonhatás játszik döntő szerepet. A
vállalati szektor beruházási dinamikáját az információs technológia magas
beruházási szükséglete, a vállalati jövedelmek növekedése, valamint a tőzsdei
indexek gyors emelkedése tette lehetővé.

Az
amerikai gazdaság töretlen növekedési dinamikája több rövid- és hosszú távú
tényező hatásának tudható be. A hosszú távú tényezők között fontos az 1990-es
évek második felében kisebb törésekkel de folyamatosan alkalmazott, szigorú
költségvetési és semleges monetáris politikát jelentő gazdaságpolitika. Az
államháztartás teljes többlete 1999-2000-ben átlagosan 1,3 % lesz, míg az
elsődleges szufficit 3,5%-os, az államadósság/GDP ráta az 1998-as 62,5%-ról az
év végére 54,5%-ra mérséklődhet. A költségvetési politika a költségvetési
többlet elérésével, valamint a nettó és bruttó GDP arányos államadósság
csökkentésével mérsékelte az államháztartás finanszírozási szükségletét és
ezzel addicionális forrást szabadított fel a magánszektor beruházásainak finanszírozására[1]
A kiegyensúlyozott költségvetési politikához rugalmas, hiteles és erőteljesen
antiinflációs elkötelezettségű monetáris politika társult, amely hitelessége
mellett kellő rugalmassággal párosulva lehetőséget nyújtott a ciklikus
sokkokhoz történő gyors és gyakran preventív jellegű alkalmazkodásra.

A
gyors és kiegyensúlyozott növekedés másik forrása a technikai fejlődés, az
elektronikai ipar dinamikus növekedése, ami a termelékenység általános,
kereskedelembe kerülő és nem kerülő javak szektorában is érvényesülő
növekedését, a lerövidülő amortizációs periódus eredményeképpen a nettó
beruházások és a tőkeállomány gyors bővülését eredményezte. Az elektronikai
iparág húzóágazat szerepe nem csak közvetlenül jelentkezett, hanem a
szolgáltatások kibocsátásának és termelékenységének gyors növekedésében, amely
a jelenlegi ciklus húzóterülete a feldolgozóiparral szemben.

A
gyors reál GDP növekedés harmadik hosszabb távú tényezője a globalizálódáshoz,
a reál- és pénzügyi tranzakciók átfogó liberalizálásához történő erőteljes és
sikeres alkalmazkodás volt.

A
javuló makrogazdasági fundamentumok és szerkezeti alkalmazkodás mellett a gyors
növekedést számos rövidtávú tényező is erősítette az elmúlt években. Egyrészt
az amerikai gazdaságot összességében pozitívan érintették az 1997-1999-es
világgazdasági sokkok. , különösen a feltörekvő gazdaságok válságai. A válságok
tovagyűrűzésének negatív kereskedelmi hatásait (a nettó export kedvezőtlenebb
alakulását a versenyképesebb távol-keleti export felfutása miatt) ugyanis több
mint semlegesítette a lakossági fogyasztás és a privát beruházások növekedése
az erősödő dollár és a növekvő tőzsdeindexek következtében. A válságok
tovagyűrűzésének pénzügyi csatornája kifejezetten kedvező volt az amerikai
gazdaságra, mert a kockázatmentes befektetések iránti kereslet növekedése az
amerikai tőkepiaci befektetéseket és a dollár iránti kereslet növekedését
ösztönözte, lehetővé téve a dollár erősödését, a kamatok mérséklődését és a
pozitív tőkemérleg elérését. A kedvező külső sokkok nyomán az amerikai
jegybanknak nagyobb mozgástere volt a kamatok aktív menedzselésében, valamint a
monetáris politika növekedési és inflációs céloknak történő alárendelésében.

A
gyors gazdasági növekedés eredményeképpen a munkanélküliség az egyensúlyi természetes
ráta alá mérséklődött és átlagos 4,2 százalék volt az elmúlt 3 évben. Az
alacsony munkanélküliség mellett növekvő nominális bérek azonban nem
eredményezték az inflációs nyomás erősödését, mert a munkatermelékenység
növekedése meghaladta a reálbérek növekedését lehetővé téve a magas növekedés
csekély inflációs áldozatok melletti fenntartását.

A
kedvező makrogazdasági fundamentumok mellett a konjunkturális kilátásokat
bizonytalan tényezők is jellemzik. Az egyik ilyen tényező, hogy a vállalati
szektor növekedési kilátásai romlanak, amit jelez a vállalati szektor
mérséklődő jövedelmezősége 2000-ben, a nem IT alapú ágazatok tőzsdeindexeinek
csökkenése, a vállalati beruházási ráta növekedésének stagnálása 2000-ben.
Mindezek nyomán a vállalati beruházások növekedési ütemnek erőteljes
csökkenésével lehet számolni és ez visszahathat a tőzsdei árfolyamok, a
foglalkoztatás, a GDP növekedés alakulására is.

Az
amerikai gazdaság növekedése és a FED monetáris politikája szempontjából
jelentkező fontos veszély az inflációs nyomás felerősödése. Miközben az
infláció 1997-1998-ban az árstabilitás körüli értékre mérséklődött, addig a
fogyasztói árindex fokozatosan gyorsult 1999 második felétől kezdődően: a
fogyasztói érindex növekedése 1999 második felében 2,6 % volt, míg 2000 első
felében 3,2% és ekörül várható a második félévben is. A gyorsulásban szerepet
játszottak külső sokkok is, mint az olajárak emelkedése, a jelentős
tőkebeáramlás, a FED monetáris politikájának reál pénzmennyiséget növelő
következményei, továbbá hogy az amerikai gazdaság tartósan a potenciális
kibocsátás fellett növekedett, aminek a termelékenység növekedése mellett is
előbb-utóbb az inflációban is jelentkeznie kellett. Változatlanul kérdéses,
hogy meddig képes az amerikai gazdaság jelentősebb inflációs következmény
nélkül a NAIRU-nál alacsonyabb munkanélküliségi ráta mellett növekedni.

Régebb
óta aggodalomra okot adó tényező, hogy rendkívül erőteljesen csökkentek a
lakossági szektor nettó megtakarításai: míg arányuk 1997-ben a rendelkezésre álló
jövedelem 4,5%-a volt, addig 1999-ben már csak 2,4% és 2000 végére
előreláthatólag 1,1%-ra mérséklődik. A háztartások megtakarítási
hajlandóságának mérséklődésében szerepet játszott, hogy a magas reál GDP
növekedés, a lakosság tartós reáljövedelem bővülése, a történelmileg alacsony
és időben folyamatosan mérséklődő munkanélküliségi ráta a megtakarítóknak a
rendelkezésre álló folyó és várt jövedelmek növekedését jelezték, mérsékelve
megtakarítási hajlandóságukat .A megtakarítási hajlandóság csökkenéséhez a
vagyoni hatás is hozzájárult, mert a lakosság a gazdaság tartós növekedésével
párhuzamosan pénzügyi eszközei reál értékének dinamikus növekedését érzékelte [2].

Táblázat
A lakossági, közösségi nettó megtakarítások és a folyó fizetési mérleg
alakulása a GDP %-ban

A
háztartások megtakarításainak csökkenésével hasonló ütemben mérséklődött a
vállalati szektor nettó megtakarítási hajlandósága is. Mindezek eredményeképpen
a magánszektor GDP arányos megtakarítási rátája növekvő hiányt mutat: míg a
magán megtakarítások aránya a GDP-hez 1997-ben –0,7 % volt, addig ez 1998-ra
–2,6 %-ra, míg idén előreláthatólag már –5,5% lesz. A magánszektor
megtakarítási hajlandóságának csökkenése visszatükröződik a folyó fizetési
mérleg romló egyenlegében és ennek a szerkezetében.

A
folyó fizetési mérleg GDP arányos hiánya 1997-1999 között 1,7%-ról 3,7%-ra
emelkedett, és 2000-ben előreláthatólag eléri a GDP 4,3-4,3 százalékát. .
Miközben a nemzeti megtakarítási ráta csak enyhén növekedett, addig a
mérséklődő kamatszínvonal, valamint a vállalati vagyonérték vagyoneszköz
infláció miatti felértékelődése a beruházások gyors növekedéséhez vezetett. A
magánszektor beruházási rátája 1992 és 1999 között GDP arányosan 12,8%-ról
16,5%-ra növekedett, miközben a javuló államháztartási egyensúly mellett a
szövetségi kormányzat is bővítette a közösségi beruházásokat, tovább növelve a
nemzeti felhalmozási rátát.

Ha a
folyó fizetési mérleg egyenlegét a nemzeti számlákból vezetjük le, akkor a
hiány növekedésében a magánszektor megtakarítási-felhalmozási egyenlegének
felborulása játszotta a meghatározó szerepet, hiszen a közösségi szektor nettó
pozíciója összességében nem változott. Ha a folyó fizetési mérleg egyenlegét a
fizetési mérleg statisztika alapján határozzuk meg, akkor megállapítható, hogy
a hiány növekedésében szerepet játszott a reál GDP növekedése és a dollár
erőteljes felértékelődése miatt a nettó export kedvezőtlenebb alakulása,
valamint a nettó befektetési jövedelmeken – az USA-ban eszközölt magas külföldi
befektetések miatt – realizált növekvő hiány. A folyó fizetési mérleg
deficittel kapcsolatos bizonytalanság, hogy a külföldi befektetők meddig fogják
a növekvő folyó fizetési mérleg hiányt finanszírozni és ennek
fenntarthatóságával kapcsolatos várakozások miképpen hatnak majd a dollár
árfolyamára.

Az
elkövetkező 18 hónapban az amerikai gazdaság növekedésének fokozatos
lassulására lehet számítani, amihez 3 tényező fog elsősorban hozzájárulni. A
legfontosabb tényező a magánszektor költési hajlandóságának csökkenése lesz. Az
előrejelzések szerint 2001-ben a vállalati beruházások növekedése az 1998-2000
közötti időszak felére mérséklődik. Ebben a romló profitkilátások, az emelkedő
kamatlábak, valamint a tőzsdeindexek kedvezőtlen alakulása játszik meghatározó
szerepet. A tőzsdei árak korrekciója nyomán beálló negatív vagyonhatás, a
reáljövedelmek kisebb ütemű növekedése mérsékli a magánszektor fogyasztási
hajlandóságát is és ennek növekedése is a felére csökken az elmúlt évek
átlagával összevetve. A belföldi kereslet csökkenését nem fogja ellensúlyozni a
nettó export kedvezőbb hozzájárulása a GDP-hez és így a gazdaság növekedése
szükségszerűen lassul.

A
másik lassulást kiváltó tényező a vagyonárak, árfolyamok várt korrekciójával
van összefüggésben. A dollár kismértékű gyengülése az euróval és erőteljesebb
leértékelődése a yennel szemben, valamint a tőzsdeindexek folytatódó csökkenése
kedvezőtlenül érinti a piaci szereplők várakozásait is, csökkentve a növekedési
dinamikát. A 2000-re várható közel 5 százalékos növekedést követően 2001-ben az
amerikai gazdaság előreláthatólag 3 százalékkal bővül majd.

A
növekedés lassulásának hatása csak korlátozottan érvényesül a folyó fizetési
mérleg egyenleg alakulásában, mert a lassuló ütemben bővülő import miatt javuló
kereskedelmi mérleg egyenleget rontja a magas tőkebefektetések után realizált
jövedelmek kiáramlása. A folyó fizetési mérleg deficit minden bizonnyal az
idénre várható 4,5 százalékos GDP arányos értéken marad, ami változatlanul több
mint 1 százalékponttal meghaladja a potenciális növekedéssel konzisztens
szintet.

Az
elkövetkező időszakban az infláció várhatóan mérséklődni fog és az idei évre
várható 3 százalékos fogyasztói árindexet követően 2,6 százalékos lesz
2001-ben. A lassuló pénzromlást magyarázza egyfelől a kibocsátási rés
többletének megszűnése és az ebből eredő inflációs nyomás eltűnése. A dollár
leértékelődéséből eredő inflációs hatásokat minden valószínűség szerint
semlegesíti az olajárak csökkenése és a kamatlábak emelkedése. A növekedés
lelassulása a munkanélküliség kismértékű emelkedésével jár: a munkanélküliségi
ráta a 2000-re várható 4 százalékról 4,2 százalékra növekszik, ami még mindig
jóval a munkanélküliség természetes rátája hosszú távú értéke alatt van.

Az államháztartás stock és flow pozíciója
tovább javul a mérséklődő kamatkiadások, a középtávú kiadáscsökkentési program
nyomán, valamint a reál GDP bővülés elsődleges bevételekre gyakorolt kedvező
hatása nyomán. Az államháztartás elsődleges többlete a GDP 3,5 százaléka, míg a
teljes többlet 1,7 százaléka lesz, miközben az államdósság/GDP mutató az idei
54 százalékról 51 százalékra mérséklődhet.

Táblázat
Az államháztartási egyenleg mutatói a GDP %-ban

[1] Az
államháztartási hiány mérséklődése nyomán csökkenteni lehetett az adóterheket,
ami a lakossági szektor fogyasztását és beruházásait ösztönözte, másfelől az
államháztartás javuló egyenlege lehetőséget teremtett a növekedés kínálati
feszültségeinek csökkentésére a közösségi szektorban eszközölt
infrastrukturális és oktatási beruházások révén.

[2] A lakosság tulajdonában lévő vagyoneszközök érétke 1993 és 1999 között 65
százalékkal, több mint 11500 Mrd, US dollárral növekedett: ezen belül a
lakosság tulajdonában lévő vállalati részvények értéke évente átlagosan 15,5
százalékkal, a nyugdíj- és életbiztosításoké átlagosan 13,5 százalékkal, míg a
befektetési alapokban tartott vagyona közel 25 százalékkal gyarapodott.