A kérdés az volt, hogy a két szuperhatalom és szövetségeseik közül ki fogja az Asszuáni-gát megépítéséhez szükséges pénzt és technológiai tudást Nasszer rendelkezésére bocsátani.
Történelmi pillanat volt, amikor a hidegháború idején egy szovjet és egy amerikai űrhajó összekapcsolódott: az orosz tréfa középpontjában nyilván a vodka állt.
Amikor Leonyid Brezsnyev meghalt, az állami televízió programját megszakították, és végtelenített lejátszással közvetítették A hattyúk tavát, amíg utódját meg nem választották.
Sarah E. Goode nevét tehát elsősorban nem találmányának sikeressége miatt érdemes megjegyezni, hanem azért, mert ő volt az első afroamerikai nő, aki szabadalmat kapott.
„A Kemah-szoros az egyik legnagyobb tömeggyilkossági helyszínné vált. Az áldozatokat összeverve, meztelenre vetkőztetve, majd megcsonkítva vetették a mélybe”.
Antoine de Saint-Exupéry mindig kis emberkét rajzolt dedikációi mellé könyveinek belső címoldalára, magánleveleinek margójára vagy a vendéglők papírabroszára.
A niceai zsinaton, az ókori keresztény egyház egyik legfontosabb eseményén elvetették Arius tanait, döntöttek a húsvét időpontjáról és egy sor egyéb kérdésről.
Oradour-sur-Glane lakóinak 1944. június 10-én délelőtt sejtelmük sem volt róla, hogy hamarosan a második világháború egyik leghírhedtebb mészárlásának áldozatai lesznek.