Nagy Bandó András

Ha akarom, ha nem, az olvasmányaim mindig egybeolvadnak, összekapcsolódnak az írásaimmal, hatnak rám, tanítanak, továbbgondolásra késztetnek.

Málnás békesség, Gáspár Menyhért Boldizsár vagyok, focista és fanatikus szurkoló, tiszta apám, ahogy szokták volt mondani családi és kormány közeli körökben.

Az ápolónők csinálják tovább, úgy és annyiért, mint eddig, meg is érdemlik, magára hagyták Sándor Máriát, akinek nem inge, ne vegye magára, akkor se, ha kockás vagy fekete.

És mindezt egyetlen ember hatalommániája, és az ezzel kapcsolatos kisded játékai miatt.

Ha ebben az országban újra félni kell, az már valóban a demokrácia halála, és ha valamitől félni, vagy inkább tartani kell, az, hogy visszatér egy olyan rendszer, mint amiben, amilyenben egyszer már volt okunk félni.

Ez a jegyzet kissé személyes lesz, nem lesz benne Orbán, úgyhogy azok a kommentelők, akik csak emiatt esnek neki, inkább hagyják ki.

Most már csak azt ne várja el a Fidesz és a kormány, hogy megünnepeljük a vasárnapi nyitvatartást, mert a végén nemzeti ünneppé nyilvánítják a vasárnapokat, és akkor megint bezárathatják az üzleteket.

Ami most van, az már a gödör feneke, és jó, ha tudjuk: nincs olyan gödör, amit ne lehetne még mélyebbre ásni. Most a gödör fenekéből áramló szagokat a TV2 mutatta meg.

Nos, ha igaz, amit D. Z. állít, akkor Horn kormányzása idején is igaz volt: az érdekes és mérvadó, amit a társadalom többsége gondol. Ami akkor éppúgy nem volt igaz, mint most, Orbán idején.

Maradjunk kapcsolatban a kormánnyal, ez az én célom is, mert tudom, hogy „A magyarok erőfeszítéseinek köszönhetően a gazdaság jól teljesít, a magyar reformok működnek.”

Sajnos odáig jutottunk, hogy az ellenségeskedés, maga az ellenséges hangulat és indulat elte-reli a másképp gondolkodók figyelmét a lényegi dolgokról.

Akkor találkoztunk legutóbb, amikor egy teljes szombatját tett rá arra, hogy közös barátunkkal, Földi Robival leautózzon Pécsre, hogy Robi nagy

Úgy is kezdhetném, hogy Áder János jobban teljesít. Hogy kinél, meg minél jobban, azt meg majd kibeszéljük.

Minap még a tanítókért és a tanárokért, konkrétan a közoktatás jobbításáért írtam, most meg egy pedagógusról szólok, ha úgy vesszük, mondok róla

A tizenötezer engedetlen nemhogy semmi, nemhogy kevés, meg hogy csőcselék, hanem igenis sokaság! Tessék meggondolni mindenkinek, aki alábecsülné: az első nagy tanító, Jézus tizenkét tanítvánnyal kezdte.

És ez még kifejezetten jó ahhoz képest, hogy a közelmúltban egy anyának és a gyermekének külön-külön kocsiba szólt a jegye, nem is olcsón.

Nemcsak a tanároktól kellene bocsánatot kérnie Orbán Viktornak, hanem minden magyar állampolgártól, azoktól is, akik bedőltek neki, meg azoktól is, akik nem.

Gyanútlan, békés életű, valahová tartó emberek, anyák, apák és gyerekek, idősek és fiatalok kerültek egy szemvillanás alatt a pokol tüzébe. Ökölbe szorul az ember keze, aztán lazít rajta, és próbálja földolgozni a történteket.

Mondanék én dicshimnuszt is Orbánról, esküszöm, nem esne nehezemre, de mit tegyek, minden napra jut valami, ami miatt visszahőkölök. Nagy Bandó András írása.

Összegyűjtöttem a legocsmányabb kommentjeiteket, meg a neveteket.

Orbán Viktor saját maga döntött úgy, hogy ő most eláztatja magát, a haját, a felöltőjét, de tán még a golyóálló mellényt is, mert az legalább olyan jól hat majd a zemberekre, mint annak idején Horn Gyula vaskoronája.

Az, hogy 27 évvel a kommunista diktatúra megszűnése után egy tüntetésre tartó értelmiséginek azzal kell hencegnie, hogy ő bátor, mert demonstráción vesz rész, igazi szégyen, sőt, rettenet.

Te félsz az igazságtól, attól, ami mindig utoléri és leteperi a hazugságot, és legyőzi a hazugokat.

Többen vannak olyanok, akik a GDP-t nem termelik, hanem elköltik, kényükre, kedvükre, mi pedig húzzunk el a francba a boldogságérzetünkkel.