Megbüntettek egy mozgásában korlátozott srácot a BKV ellenőrei még 5-én reggel a 70-es trolin, mert nem igazolta, hogy mozgássérült. A gyerek két
Nem találtak se automatát, se nyitva lévő pénztárat a turisták, ezért jegy nélkül engedték utazni őket a földalattin. Minden állomáson leszálltak, de
BUDAPEST – Meghazudtolja korát a legtöbb kilométert futott busz, ami nem kevesebb mint huszonegy éve zötykölődik az utakon. A külseje alapján
A lenti videót egy olvasónk készítette október 10-én szombaton 18 óra körül a Nyugati téri metróállomáson. Sajnos nem tudjuk, hogy a két biztonsági
Olvasónk szombaton békésen utazott a 27-es buszon, amikor a buszvezető kiabálni kezdett vele. Először csak azért, mert a leszállásjelzőnél mert
Olvasónk szombaton békésen utazott a 27-es buszon, amikor a buszvezető kiabálni kezdett vele. Először csak azért, mert a leszállásjelzőnél mert
Olvasónk kerékpárjával haladt Báthory utcában amikor a 151-es buszvezetője annak ellenére, hogy elfért volna az úton leszorította. Később a
BUDAPEST – Láthatják, hogyan tízszerezték meg az egyik igazgató ?zetését szó szerint egyetlen tollvonással. Megszereztük Futó Sándor ügyvezető
Olvasónk néhány napja a 99-es járaton utazott ahol bliccelőkkel és hajléktalanokkal jópofizó ellenőrrel találkozott. Az ellenőr nem tette le a
Olvasónk néhány napja a 99-es járaton utazott ahol bliccelőkkel és hajléktalanokkal jópofizó ellenőrrel találkozott. Az ellenőr nem tette le a
Sosem értettem, hogy a földalatti vezetői hová sietnek. Beállnak az állomásra, nyitják az ajtókat, és már szól is az indulásjelző, a szabályszerű le
Hamisbérletes posztok tucatja jelent már meg idén a blogon, és a BKV még mindig nem lépett semmit, pedig az alvállalkozók által eladott újra
Milliós értékben osztogathatnak a BKV vezetői szabadjegyeket, avagy ajándék éves bérleteket. A botrányos premizálási gyakorlat és a gigantikus
Olvasónk tegnap reggel óvodába tartott 4 éves kisfiával. A 30A buszról a Berda József utcánál szerettek volna leszállni, ám a busz vezetője ezt nem
Olvasónk frissen vásárolt bérletét valaki ellopta a villamoson. Csak akkor vette észre, hogy nincs meg, amikor ellenőrrel találkozott a 7-es buszon.
Felvetik a hűtlen kezelés gyanúját a BKV-nál kötött botrányos szerződések és megbízások – a BKV nem nyilvános belső jelentése szerint. A
Több, mint egy hónapja, hogy először feltűnt, hibás az utastájékoztatás a 7E és a 173E buszokon. A Bártfai utcai megállóból kiállva a Kelenföldi
Olvasónk, egy országosan ismert rádió hírolvasója érdekes levéllel fordult a BKV-hoz és a városvezetéshez. Ingyen felmondaná a BKV utastájékoztató
A Sziget idején sokat jártam a Batthyány tér környékén, ahol mindig turistákat büntető, turistákkal ordibáló ellenőrökkel találkoztam. A BKV
Dr. Kováts Sebestyén László nem ismeretlen a BKV-figyelőt olvasók számára. Ő azaz ügyvéd, aki a legrövidebb idő alatt legtöbb kamubüntetést tudja
Végre a BKV is belátta, hogy a jelenlegi weblapjuk elavult, átláthatatlan, használhatatlan. Már tavaly beszéltek arról a cégnél, hogy teljesen
Új magyar fejlesztésű autóbuszt mutattak be pénteken Budapesten; a Credo Citadell elnevezésű típusát először Győrben, majd Budapesten tesztelik. Az
Olvasónk jegy nélkül utazott az 1-es villamoson, ahol egy ellenőr hölggyel találkozott. Az utas próbálta elmagyarázni az ellenőrnek, hogy miért nem
Volt bérlete, mégis megbüntették azt a kislányt aki szeptember 24-én reggel a 14-es villamossal utazott az iskolába. A villamosra 5 ellenőr szállt