Engem, mint átlag utast egyáltalán nem érdekel, hogy alacsony- vagy magaspadlós busz áll-e be a megállóba, már annak is örülök, ha jön egyáltalán
Két 8-as busz áll be az egyik buszmegállóba. Az első busz tömve van, a második üres, az utasok mégis az első buszra próbálják felpréselni magukat,
Olvasónk kedden a 3-as metróval utazott az Arany János utca és Újpest Városkapu között. Amikor felszállt a vonatra erős égett szag csapta meg az
Tisztelt Gál Mihály Úr! Mivel az Ön által szerkesztett BKV-figyelő nevű blogon megjelentünk, illetve egyik, a tagságunk tájékoztatására szánt
Nem könnyű bérlethez jutni, még akkor sem, ha olyan helyen vásárolnánk ahol több pénztár is van egymás mellett. Olvasónk 2-án szeretett volna
Olvasónk kolléganőjére azért szálltak rá az ellenőrök, mert a bérletét nem a BKV hanem a Volánbusz pénztárában vette meg. A Volánnál a bérlet
A BKV vezérigazgatója rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Fővinform tevékenysége kapcsán, vagyon elleni bűncselekmény alapos
„Miért nem ott újítják fel a villamospályát ahol nagyobb szükség lenne rá?” –Teszi fel a kérdést olvasónk a 21-es villamoson utazva. A villamos a
Meghaladhatja a 100 millió forintot az az összeg, amelyet a BKV a munkaügyi bíróságon követel vissza 31, többségében vezető beosztásban
A múlthéten átadták Budapest egyik legszebb és legtágasabb aluljáróját a Fővám téren. Demszky szerint az aluljáró minden ponton tökéletes, de
A korábbi tervekkel ellentétben novemberben már biztosan nem állhatnak forgalomba az új, Alstom-féle metrókocsik a 2-es metró vonalán. A legkorábban
Tisztelt BKV-figyelő! Kb. két hete már jeleztem az érdekvédelmi képviselő felé, hogy lesznek szívesek az okt. 15-én kiadott hírlevelüket a neten
„Miért cseszik ki a fizeti akaró utasokkal a BKV?” -Tehetnénk fel a kérdést a lenti levelet olvasva. Történetünk főszereplője egy éjszakai buszra
Egy BKV busz gázolt el egy idős nőt pénteken délelőtt a fővárosban. Az asszony belehalt a sérüléseibe. A 23-as csuklós busz pénteken délelőtt 11 óra
Október 2-án „Öt ellenőr támadt rá az iskolás gyerekre” címmel publikáltam egy levelet, melyet egy elkeseredett anyuka küldött az ügyfélszolgálatnak
Nyolcvan, a Moszkva téri megállóban és részben a metróalagútban rekedt utast kellett kimenteniük a fővárosi tűzoltóknak a péntek hajnali gyakorlat
Felújították a Thököly utat, már száguldozhatnak az Ikarusok és a Volvók, lefaraghatna végre a menetidőből. Vagyis csak száguldozhatnának és
Csütörtöki ülésén dönt a fővárosi közgyűlés a 4-es metró második szakaszának előkészítéséről, és a metrókocsik beszerzéséről. Ha a képviselők
Letolták az ellenőrök a 7-es buszról azt a kerekesszékes férfit, aki nem tudta igazolni, hogy jogosult az ingyenes utazásra, mert a kártyáját otthon
A metróra szükség van, “nem csak ezt, más metrót is fogunk építeni” – mondta a Fidesz elnöke. Az új kormánynak és Budapest új
A fenti képet SBoti nevű olvasónk készítette a Szentendrei HÉV egyik kocsijában. Ahogy nézegette a tájékoztató matricákat azt vette észre, hogy a
A 81-es troli egyik utasa jegyet szeretett volna venni az utazáshoz. A megállóban nem volt se pénztár, se automata, ezért a buszvezetőhöz ment oda,
Majdnem 20 milliárd forinttal drágult újra a metró összköltsége a most elkészült negyedéves metrójelentés szerint. Az okok: kisebb uniós támogatás,
Olvasónk érdekes esetnek volt szemtanúja az Astorián. A villamosmegállóba beállt egy 49-es villamos, ami mögött egy kerékpáros állt, majd beállt a 47