Közélet

A BKV feljelentette a Fővinformot

A BKV vezérigazgatója rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Fővinform tevékenysége kapcsán, vagyon elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt, tudatta az Indexszel a közlekedési cég.

Úgy tudjuk, hogy a feljelentést egy vizsgálat előzte meg, amely során kiderült, hogy a BKV közlekedési igazgatóságához tartozó Fővinform munkatársai munkaidőben, a BKV eszközeivel szolgáltattak információt különböző médiumoknak úgy, hogy saját maguk adtak számlát róla.

A tájékoztatás szerint a Fővinform BKV-n belüli működésének felülvizsgálata alapján feltételezhető a BKV adatbázisának jogosulatlan használata, illetve az abból szerzett információk jogosulatlan értékesítése. Ezzel egy időben a vezérigazgató belső vizsgálatot is elrendelt a Fővinformmal kapcsolatos jogi anomáliák tisztázására.

Az Index úgy értesült, hogy az egész ügy egy októberi, fővárosi közgyűlési felszólalás kapcsán robbant ki. Egy fideszes képviselő azt firtatta, hogy miért kell nyolc millió forint extra támogatást nyújtani a Fővinformnak, amely cég a piacból meg kellene, hogy éljen.

A nyolcmillió forintos támogatást a közgyűlés szocialista és szabaddemokrata képviselői végül megszavazták.

Az Index megkereste Rosta Mariannt, a Fővinform vezetőjét, aki nem nyilatkozott az ügyben.

(Tenczer Gábor – Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik