Ukrajnának nincsenek ideiglenesen megszállt területei, léteznek az oroszországi Krím, Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja régiók – jelentette ki pénteken Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője a világszervezet közgyűlésén.
Hollandiában több mint 65 ezren írták alá azt a petíciót, amely azt kezdeményezi, hogy a hágai orosz nagykövetségnek otthont adó utcát nevezzék el Alekszej Navalnijról, sarkvidéki börtönében a múlt héten tisztázatlan körülmények közt elhunyt orosz ellenzéki politikusról – írta a Dutchnews hírportál pénteken.
Az orosz hatóságok pénteken közölték a börtönben meghalt Alekszej Navalnij anyjával, hogy a fegyintézet területén fogják eltemetni fiát, hacsak három órán belül nem egyezik bele abba, hogy nem nyilvános temetésen helyezzék őt örök nyugalomra – közölte Kira Jarmis, a néhai orosz ellenzéki vezető szóvivője az X-en.
Az ukrán parlament megszavazta pénteken azt a törvényjavaslatot, amely rendelkezik a sorkatonák tartalékos állományba helyezéséről a hadiállapot alatti katonai szolgálatuk befejezése után – hozta nyilvánosságra Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegramon.
Harminchét csoportos csapást mért ukrán katonai célpontokra a múlt héten az orosz hadsereg nagy hatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és drónokkal – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
Két potenciális pártcsalád is van, amelyhez csatlakozhatna a Fidesz az Európai Parlamentben. Az egyik elég természetesen illik politikájukhoz, a másik kevésbé, és több pártnak is problémája lenne a Fidesz csatlakozásával. Csakhogy Orbánék éppen a bonyolultabb megoldást favorizálják.
A német szövetségi parlament (Bundestag) támogatta csütörtökön azt a kormányindítványt, hogy Németország további katonai támogatást nyújtson Ukrajnának, beleértve nagyhatótávolságú fegyverrendszerek és lőszerek küldését, nem szerepel viszont az előterjesztésben az 500 kilométeres hatótávolságú Taurus-rakéták szállítása.
Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter csütörtökön azt állította egy tévéinterjúban, hogy Ukrajna 112-114 ezer fős csapásmérő erőt összpontosított a fehérorosz határhoz, egyúttal kilátásba helyezte, hogy „teketóriázás nélkül” lelövik a NATO-gépeket, ha megsértik a Fehérorosz Köztársaság légterét.
Orbán Viktor évet értékelt, ötvenezren tüntettek a gyermekvédelemért, Balog Zoltán le is mondott meg nem is, Gulyás Gergely pedig rogáni zavarba jött. A rendkívüli, hétfői Háromharmadban Bánszegi Rebeka, Kerner Zsolt és Pető Péter a hétvége eseményeit elemezte. Ajánlhatnak-e új társadalmi szerződést influenszerek és küzd-e identitásválsággal az elöregedő jobb oldal?