Ebben a videóban Sári Évi futva énekel, Csonka András vezetve trillázik, Feke Pál pedig elmélyülten sétál. A kivételes művészeket azért kerestük fel, hogy megtudjuk, milyen reményekkel néznek a 2021-es év elé, és hogyan készülnek többek közt a jövő évi Szegedi Szabadtéri Játékokra. Sári Évinek 20 évet kellett várnia, hogy a Dóm téren énekelhessen, Feke Pál pedig élete csúcspontjának tartja a szegedi fellépéseket.
Minden embernek a napját feldobom azzal, ha egy Tesla Model 3-ban utazik – mondja alkalmi taxisofőrünk, aki szerint az elektromos autót vezetők is sokkal nyugodtabbak. Egyre nagyobb elvárás a közlekedésben is a környezettudatosság, így van ezzel a Főtaxi is, akinek a flottájában egyre több Tesla model található. Beültünk az ország egyetlen olyan Tesla Model 3 autójába, ami taxiként működik.
„Anyukám megkapta a legújabb porszívóját, pokollá fog válni az életem” – a szigorítások miatt rengeteg családban ütköznek a családtagok napi teendői, ami számtalan kényelmetlen, konfliktussal teli helyzetet okoz. Így vannak ezzel videónk szereplői is: Semjén „Anyakivan” Nóra és a fia, Benjámin, akitől a fenti idézet is származik. Egy zajszűrős fülhallgató segítségével megmutatjuk, hogyan lesz újra békés az anya és fia kapcsolata.
Milyen színű mezben játszottak Puskásék az angolok elleni legendás mérkőzésen? – többek közt ezt is megkérdeztük az utca emberétől annak apropóján, hogy november 25-én, az angolok elleni emlékezetes győzelem 67. évfordulóján felújítva és részleteiben kiszínezve is megtekinthető lesz a londoni 6:3-as magyar diadal. Videónkból kiderül, mennyire vagyunk tisztában a meccs részleteivel. Egy angol sráctól pedig azt is megtudtuk, mit jelent ez a mérkőzés az angoloknak.
A nyugalom megzavarására alkalmas durva jelenetek előzménye, hogy az LG elküldte szerkesztőségünknek a legújabb okostelefonját, a Winget. Elsőre semmi különös, de egy könnyed mozdulat a hüvelykujjal és máris egy duplaképernyős telefont kapunk. De mire lehet használni két képernyőt egyszerre? Kerekes József színművész segítségével megmutatjuk, milyen idegesítő mobiltelefon tulajdonságoktól búcsúzhatunk most el. Videó.
Kevesen tudják, de Budapest Európa Black Friday fővárosa. Ez az a hely, ahol kevés olyan üzletet lehet találni évközben, ahol ne lennének sorozatos Black Friday leárazások. Schmuck Andor 30 kilót fogyott, és a korábbi, extra méretű ruhái jó lehetőséget kínálnak arra, hogy elindítsa a hét közepén a pénteki akciót. Kovács Béla vállalkozó kertjében minden megtalálható, már szeptemberben el akarta indítani a Black Friday akciót, de közbejött az október. Egy szexshop vezetője pedig elárulta, miért kiemelt szezonja az évnek a fekete péntek és ők milyen akciókkal készülnek.
„Ez a gyerek, komolyan mondom, olyan, mint csiga. Én már mennék, haladnék, ez meg csak olyan lassú víz partot mos” – ismerjék meg Juci nénit, a vagány nagymamát, akinek nincs egy szabad perce sem. Teendői mellett mindig talál időt arra, hogy meglátogassa kevésbé pörgős unokáját. A nem hétköznapi nagymama és unoka bizonyos dolgokat teljesen másként old meg, lásd például a banki ügyeket. Az unoka inkább elmegy a bankba csúcsidőben, ahelyett, hogy a mobilappot használná, mint a nagyi. Hogy miért jobb mégis mindent online intézni? Juci néni mellett az utca emberét is megkérdeztük.
Gulyás Márton: Fontos a Fidesz, de hatását tekintve legalább ennyire fontos Győzike vagy Pumped Gabo
Gulyás Márton öt éven keresztül az egyik leghangosabb civil aktivistaként tevékenykedett. Akciói során kidobták egy étteremből, eltörték az ujját, zsidónak hitték és még égő cigarettát is dobtak a hátizsákjába. Két éve lecsendesedett, immár az egyik legsikeresebb közéleti YouTube-csatorna arca és vezetője. Interjú.
Budapest egyik legkarakteresebb utcájában jártunk, a Népszínház utcában. Itt még rengeteg, a régi időket idéző kiskereskedés működik. Boltos utcák sorozatunk keretében betértünk az utca legrégebbi boltjába, ahol megtudtuk, melyik női testrész növekedett az elmúlt 30 évben, illetve a környéken élő cigány muzsikusok kedvenc üzletébe is benyitottunk. A koronavírus járvány a kiskereskedőket is nehezen érintette, számukra is világossá vált, hogy a digitális fejlesztés akár csak néhány apró lépéssel nekik is segít ebben a helyzetben.
Ma már egy magára valamit is adó dj nem létezhet streamelés nélkül, de mit is jelent ez egyáltalán? A karantén ideje alatt bulik híján egyre több dj kényszerült a neten megmutatni magát. A 22 éve zenélő Antonyo már korábban is élt a világháló adta lehetőségekkel, most a saját garázsát alakította át stream stúdióvá. Az egykori X-Faktoros Péterffy Lili pedig egy kitalált karakter – Olga mama – mögé bújva próbál dj-zni. Az underground dj szcéna legfurcsább alakja, Galactic Jackson viszont kimaradt az idei streamfolyamból, így hát elvittük egy olyan extra helyre, ahol kipróbálhatta élete első streamelését is. Videó.