A támadás körülményei egyelőre nem tisztázottak, de félő, hogy vannak áldozatok.
Módosul a szabálysértési törvény.
Az Iszlám Állam bírálója volt.
Az algériai védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a biztonsági erők az idén 109 terroristát öltek meg.
A Magyar Telekom részvényei tűntek el a legnagyobb arányban a Buda-Cash Brókerházból.
A 64 éves áldozatot egy személyautó ütötte el, a férfi a helyszínen belehalt sérülésébe
A férfi közvetlenül a támadások után kapcsolatba lépett a párizsi kávéházak vendégeire tüzet nyitó Abdelhamid Abaaoud unokatestvérével.
Hajótörést szenvedtek Görögországba tartó menekültek.
2020-ig összesen 6 milliárd forinttal magasabb összeg jut erre.
Gáncs Péter karácsonyi üzenetében hangsúlyozta: az isteni bizalom pedig elvezet a feltámadás reménységéig is.
A rendőrség szerint nem zárható ki, hogy idegenellenes indíttatású bűncselekményről van szó.
Oregonban Karácsonyvölgy, Arizonában Hópelyhecske, Missouriban Karácsony, Pennsylvaniában Betlehem, Floridában Karácsony található.
A rendőrök kérik a lakosság segítségét.
Tornádók és viharok pusztítanak az Egyesült Államok déli és középnyugati szövetségi államaiban. Az ítéletidőnek halálos áldozatai is vannak.