MTI-eco] Összesen 2,751 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást folyósít a Gazdasági Minisztérium (GM) a Széchenyi-terv keretében a versenyképes beruházások támogatására meghirdetett pályázat 40 nyertesének -közölte Pongorné Csákvári Marianna, a GM helyettes államtitkára a pályázat eredményének ünnepélyes kihirdetésén. A helyettes államtitkár elmondta, hogy a 2,751 milliárd forintos támogatással 41,987 milliárd forint értékű beruházás me
[FN, MTI-eco] A svájci Nestlé élelmiszeripari vállalat hivatalosan is megerősítette, hogy tárgyal a német Schöller fagylaltcsoporttal, a fagylaltgyártás és a mélyhűtött-üzletág jövőbeni fejlesztéséről. Lapjelentések szerint a mannheimi Südzucker élelmiszeripari konszern, a nürnbergi Schöller jégkrémgyártó csoport többségi részvényese, eladja üzletrészét a svájci Nestlének. A jégkrémgyártás stratégiai növekedési eszköz a Nestlé számára. A cég ész
[FN] Az Európai Unió nem hajlandó változtatni korábbi álláspontján a General Electric-Honeywell 42 milliárd dolláros fúzió ügyében, hiszen a Mario Monti vezette EU-s bizottság elutatsította a GE legújabb javaslatát, amely szerint a társaság eladná a repülési eszközök lízingbeadásával foglalkozó divíziójának, a GECAS-nak közel 20 százalékát. Az EU eredetileg a GECAS teljes leválasztását tűzte ki feltétlenül, ezért senkit sem lepett meg a döntés.
[FN] Ma a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 4,7 pontos veszteséggel nyitott. A frankfurti értéktőzsde, a DAX-30 azonban 10,98 pontos nyereséggel indult.
A londoni tőzsde honlapja>>>
A német tőzsde honlapja>>>
[FN, MTI-eco] A Handelsblatt közvélemény-kutatás szerint a német topmenedzserek 87 százaléka úgy véli, hogy az euró árfolyamszintje a következő félévben a dollárparitás alatt marad. A kutatók összesen 805 vezető véleményét kérdezték meg. Az euró, mint készpénz bevezetésével kapcsolatban pedig a megkérdezettek 63 százalék úgy gondolta, hogy az mindenképpen áremelkedésekhez vezethet, csak egyharmaduk vélekedik úgy, hogy az árszínvonal változatla
[FN, MTI-eco] Aláírták a 2001-es PHARE Nemzeti Programot, melynek keretében Magyarország 89,8 millió euró, azaz több mint 22 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesül. A megállapodást Boros Imre, a PHARE program koordinálásáért felelős tárca nélküli miniszter és Michael Lake, az Európai Bizottság magyarországi delegációjának vezetője írta alá Budapesten. A PHARE szabályai szerint a Nemzeti Programban elfogadott projektek végreh
[FN] A washingtoni fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte a Microsoft kettévágásáról rendelkező első fokú bírósági határozatot amely a vállalat feldarabolását írta elő azzal az indoklással, hogy a böngészőprogramja révén a piac monopolizálására törekedett. A fellebbviteli bíróság ugyanakkor kimondta, hogy a Microsoft törvényellenes módszereket is alkalmazott az operációs rendszerek piacán birtokolt monopóliumának fenntartása érdekében.
[FN] Általános emelkedés az amerikai tőzsdéken: a Nasdaq Composite 2123,46 pontra, , az S&P 500 1226,2 pontra, a Dow Jones pedig 10 566,21 pontra emelkedett. A befektetőket, az amerikai szövetségi jegybank (Fed) előző napi kamatcsökkentése és az hír, hogy a washingtoni fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte a Microsoft kettévágásáról rendelkező első fokú bírósági határozatot, lekesítette.
[MH] Fontos az állam számára a magán-nyugdíjpénztári rendszer – állapították meg egyhangúlag a tegnapi pénzügyminisztériumi találkozó után tartott sajtómegbeszélésen a pénztárak képviselői és a pénzügyminiszter. A problémákat, így a pénztárválasztással összefüggő kérdéseket, a kötelező tagságot, a garanciákat, a rokkantsági és hozzátartozói nyugdíjakat munkabizottságok vitatják meg. A döntésekre fél évet kell várni.
Részletek a
[VG] Már 12 százalékhoz közelít a forint árfolyama a devizapiacon. A Magyar Nemzeti Bank eddig csak verbális eszközöket vetett be a forint erősödésének megállítására, ám ezekkel inkább csak a saját helyzetét nehezítette. Eközben a jelenlegi árfolyam-politika szenvedő alanyai, az exportorientált kis- és középvállalatok folyamatosan panaszkodnak a forint erősödésének számukra sok esetben katasztrofális hatása miatt.
Részletek a
[VG] Várhatóan nem készül el az a kormányrendelet, amelynek célja a vezetékesről a mobiltelefonokra irányuló hívások díjának csökkentése. Az érintett cégek ezzel közvetve haladékhoz jutnak a tarifamérséklődés hatásaira való felkészülésben.
Részletek a Világgazdaságban>>>
[VG] Már négy EU-tagország is hivatalonsan bejelentette, hogy a csatlakozás napjától teljesen megnyitja kapuit a magyar munkaerő előtt. Két másik tagállam viszont hivatalosan közölte, hogy kétoldalú egyeztetéseket kíván folytatni hazánkkal a szabályozásról. A magyar munkavállalók számára legfontosabbnak tűnő Németország ugyanakkor továbbra is ragaszkodik a beáramlás átmeneti korlátozásához.
Részletek a
[NSZ] A Központi Statisztikai Hivatal legújabb kimutatása szerint több mint 48 ezer nonprofit szervezet működik Magyarországon. Bevételük meghaladja a 415 milliárd forintot. Tevékenységüket 313 ezer önkéntes segíti, mintegy 80 ezer embert főállásban vagy részmunkaidőben alkalmaznak. Megközelítőleg félezer településen azonban továbbra sincs civil szervezet.
Részletek a
[NSZ] Hétfőtől átlagosan húsz százalékkal drágul a száz leggyakoribb orvosság. E termékek között vannak például a láz- és fájdalomcsillapítók, nyugtatók, vérnyomáscsökkentők, szívgyógyszerek. Az Egészségkutató Intézet gyors elemzéséből az is kiderül, hogy a betegek gyógyszerkiadásai a kormány által jelzett 4-5 százalék helyett legalább 18-20 százalékkal növekednek.
Részletek a
[NSZ] Várhatóan a Gazdasági Minisztérium megváltoztatja a Széchenyi-terv pályázatainak szövegét, a módosítások között szerepelhet a bankgaranciák kérdése is. A Széchenyi-terv fejlesztési támogatásainak egyik garanciális eleme, hogy a támogatást csak akkor kapja meg a vállalkozó, ha pénzintézete visszavonhatatlan bankgaranciát nyújt neki. Ezt a pénzintézeteknek meg kell tenniük, ám a szabályozás nem tisztázza kellően a garancia beváltásának felté
(MTI-eco) Pozsonyban folytatódtak az OTP Bank Rt. és a szlovák privatizációs minisztérium képviselői közötti tárgyalások a szlovák beruházási és fejlesztési bank, az Investicná a Rozvojova Banka (IRB) megvásárlásáról, de a részletekről ezúttal sem adtak információt. A felek utoljára hétfőn egyeztettek, de megállapodás nem jött létre. Róbert Merva, a szlovák privatizációs tárca szóvivője csütörtökön délután az MTI érdeklődésére csak azt volt hajl
(FN)26 pontot emelkedve, 6654 ponton zárta a csütörtöki napot a BUX. A nagy részvények közül 200 pontot emelkedett a Richter, a Matáv és a Mol csupán szerény 10 pontos nyereséget könyvelhetett el, az OTP pedig 60 pont veszteséggel zárt. Különösen jól ment az E-betűs részvényeknek: erősödött az Elmű, az Eravis, az Egis, az Édász és az Émász is.
Részletes árfolyam
(NYTS) Mivel egyre több csődbement cég kivonul a tőzsdéről, a Nasdaq 140 alkalmazottját, a teljes munkaerőállományának 10 százalékát elbocsátja. Korábban a tőzsdét birtokló Értékpapír Kereskedők Nemzeti Szövetsége (National Association of Securities Dealers) csak 5 százalékos leépítést pedzegetett, ám azóta borúsabban ítélik meg helyzetüket. 1970 óta ez a legnagyobb leépítés, akkor az állomány 15 százalékát tette lapátra a cég.
(BBC) Az új gazdaság ugyanolyan szexista, mint a régi – derül ki a brit Ipari Társadalom nevű kutatóintézet felméréséből. Az új gazdaságnak meg volt a lehetősége a nemek közötti hagyományos munkahelyi viszonyok megváltoztatására, ám ez nem következett be – szögezi le a tanulmány. Az internetes cégek férfi vezetői a nőket inkább tekintik célközönségüknek, mint üzleti partnerüknek. A férfi vezetők nem élnek a nők különös képességeivel: nem veszik
(MTI-eco) Erősödéssel indított csütörtökön a Nasdaq és a Dow Jones. A New York-i tőzsdén öt perccel a kereskedés elindítása után a 30 vezető iparvállalat DJIA mutatója 10 470,60 ponton állt, ami 35,76 pont növekedés a keddi záróértékhez képest. A technológiai részvényekkel telített Nasdaq Composite index 30,77 ponttal 2105,44 pontra erősödött. Kedden a DJIA 0,36 százalékkal gyengült, a Nasdaq 0,49 százalékkal erősödött.
(Times) Amerikai tudósok olyan génkezelt macska kifejlesztésén dolgoznak, amelyet macskaszőrre allergiás gazdik is élvezhetnének. A Connecticut Egyetem kutatói szerint az allergiát egy bizonyos protein váltja ki, így a cicákban tulajdonképpen csak ezt az egy gént kellene kitörölni. A Transgenic Pets vállalat már be is árazta a génkezelt macskákat: 750 dollárba kerülnek majd az állatok.Ha a kísérlet sikeres lesz a cég figyelme ezt követően a kuty
(MTI-eco) Új, 2004/J jelű, 3 éves futamidejű államkötvényt hozott forgalomba az Államadósság Kezelő Központ a csütörtöki aukción – derül ki az ÁKK tájékoztatójából. A 2004/J jelű, 3 éves lejáratú állampapírok 100,1276 százalékos átlagos eladási áron, 8,60 százalékos éves hozammal keltek el. A legmagasabb elfogadott hozam 8,64, a legalacsonyabb 8,53 százalék volt. A 3 éves kötvényekre 40,33 milliárd forint értékben érkeztek jegyzések, ebből az ÁK
(Bloomberg)Az újonnan munkanélüli segélyért folyamodó amerikaiak száma júniusban 16 ezer fővel 388 ezer főre csökkent – jelentette a Munkaügyi Minisztérium. Az elemzők ennél kisebb csökkenésre számítottak, így a kedvező adatot rendkívül pozitívan ítélték meg. „Reményteli lenne, ha a legközelebbi alkalommal is csökkenés következne be” – nyilatkozta a Bloombergnek egy elemző. Egy újabb csökkenés ugyanis egyértelműen az elbocsátások lassulását, a v
(MTI-eco) A csütörtöki kereskedésben az előző napi csúcsnál erősebben nyitott a forint a bankközi devizapiacon, délben pedig 11,75 százalékon új rekordot ért el. A szerdai záráshoz viszonyítva az erősödés mértéke 14 százalékpont. A sáv erős oldalán 11,55-11,75 százalékos szűk határok között változott a magyar fizetőeszköz pozíciója. Az overnight kamatok a jegybanki repokamat szintjére, 11,25 százalékra emelkedtek. A Magyar Nemzeti Bank mára 274.