[FN, MTI-Eco] Hétfőn folytatódik az Investicná a Rozvojová Banka (IRB) auditja , az OTP Bank szakemberei és tanácsadói ismét felkeresik a bank adatszobáját – közölte Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. Wolf László emlékeztetett arra, hogy a szlovák privatizációs miniszter, Mária Machová az elmúlt hónap közepén megfelelő tárgyalási alapnak nevezte hivatalos válaszában az IRB többségi részesedésére benyújtott ajánlatot. Az OTP Bank v
[FN, MTI-Eco] Az autópálya-építésben is részt vállaló Vegyépszer Rt. építheti fel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) új dél-pesti irodaházát , miután megnyerte az erre kiírt nyílt előminősítéses közbeszerzési eljárást – derül ki a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számából. A győztes bruttó 3,6 milliárd forintért vállalta el az irodaház megépítését, amely Budapesten a IX. kerület, Vaskapu utcában épül fel 2002-ben. A tenderre összese
[FN, MTI-Eco] A 17 fuvarozó, szállítmányozó és logisztikai szolgáltató társaságból álló Volán Tefu cégcsoport szeptemberig 1,2 milliárd forint beruházással 50 új kamiont vásárol – mondta el Wáberer György, a cégcsoport elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: a cégcsoport tavaly 14 milliárd forint árbevételt és 1,8 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, az idei üzleti tervben 15 milliárd forintos forgalom mellett a múlt évivel megegyező nyere
[FN, MTI-Eco] A dohányáruk reklámjának július 1-én bevezetett tilalma miatt csaknem 300 millió forintos forgalomtól eshetnek el a reklámügynökségek éves szinten – közölte Egri Gábor, a Magyarországi Reklámügynökségek Szövetségének (MaRS) főtitkára. Hozzátette: a dohányipari cégek tavaly mintegy 3 milliárd forintot költöttek hirdetésre, amelynek 10 százaléka érinti a reklámügynökségek forgalmát. Egri Gábor elmondta azt is, hogy tavaly mintegy 22
[FN, MTI-Eco] A magyarországi nagykereskedelmi raktárak száma évről-évre dinamikusan bővül , az elmúlt három évben közel kétszeresére nőtt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb anyagából. A statisztika szerint tavaly év végén 8762 nagykereskedelmi raktár volt az országban. Három év alatt 6100 újat nyitottak, és 1800-at zártak be. A száz négyzetméterre jutó raktárak száma 1997 vége és 2000 vége között 4,8-ról 9,4-re, a tízez
[FN, MN] Tematikájában megújul, de rövidebb ideig lesz nyitva az idei Budapesti Nemzetközi Vásár , amelyet szeptember 17–23. között rendeznek meg a Hungexpo Rt. Budapesti Vásárközpontjában. Az évezred első szakvásárára – amelynek témája az otthon – eddig 446 kiállító jelentkezett, a tervezett bemutatók területe 21 ezer négyzetméter lesz. A megszokott tíz nap helyett hét napig nyitva tartó seregszemle megújult tematikájában hat témakör – ház
[FN, MN] Kétirányú peres eljárásba kezdett az Electricité de France : kifogásolja, hogy az ÉDÁSZ Rt.-ben meglévő Bayernwerk-részesedést – a Bayernwerk és az E.ON fúziója nyomán – az E.ON „örökölte”. A francia társaság szerint elővételi joguk lett volna a Bayernwerk-tulajdonra. A másod- és elsőfokú energiahatóságok, a Magyar Energia Hivatal, illetve felettes szerve, a Gazdasági Minisztérium nem adott igazat a franciáknak. A hatóságok véleményével
[FN, VG] Dömpingáras értékesítéssel vádolja több konzervipari cég a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. tulajdonában lévő nyíregyházi EKO Kft.-t – tudta meg a Világgazdaság. Piaci információk szerint a társaság a korábbi áraknál legalább 20 százalékkal olcsóbban adta el zöldborsókonzervét Oroszországban az utóbbi napokban. Ezzel jelentősen rontotta más hazai exportőrök pozícióit. Szakértők úgy vélik, hogy a tranzakció nyomán szeptember előtt semmi
[FN, NSZ] Túljutottunk a mélyponton, s a világgazdaság ismét fejlődésnek indult – hangzott el a világ hét legfejlettebb gazdasági nagyhatalma pénzügyminisztereinek római tanácskozása után. A G7 pénzügyminiszterei bírálták a pénzmosás elleni harcban erélytelennek talált országokat – köztük Magyarországot -, és felszólították őket a gazdasági bűnözés elleni fellépés erősítésére. Noha a világ legfejlettebb országainak gazdasági és pénzügyeit irányí
[FN, NSZ] A Magyar Posta valószínűleg nyílt vételi ajánlatot tesz a Postabank részvényeire , hogy törvényesen megszerezhesse annak teljes állami tulajdonrészét. A postának ehhez több tízmilliárdos bankgaranciát kell szereznie. A részvényeket azonban nem kell vásárlással birtokba vennie: azért, hogy a posta ne fogyjon ki minden pénzéből, valószínűleg a bank állami papírjainak jelentős hányadát ingyenes apportként kapja majd. A tervek szerint a kor
[FN] Ma a BUX 27 pontos eséssel 6689 ponton zárt. A nap folyamán, áremelkedés miatt, 10 percre felfüggesztették a TVK-t, miután egy nagy brókercég 30 ezer darabos önkötést hatjtott végre.
Részletes árfolyamok>>>
[FN] Elsőfokon pert nyert az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. és Tocsik Márta a Fővárosi Bíróságon. A bíróság megállapította, hogy a két fél között 1996 folyamán köttetett megbízási szerződések szabályosak voltam, nem ütköztek semmilyen jogszabályba. Az ítélet még nem jogerős.
Az ÁPV Rt. honlapja>>>
[FN] A Figyelő gazdasági hetilap és a Gundel étterem az év szeptember 28-án másodízben rendez exkluzív gálát a hazai gazdasági élet meghatározó szereplői, valamint vezető politikusok részére a Figyelő Top 200 című kiadványának megjelenése alkalmából. A Figyelő Top 200 gála az előző üzleti év lezárását is jelenti, mivel itt hozzák nyilvánosságra elsőként, melyek voltak a legnagyobb árbevételt és legjelentősebb adózott eredményt elérő magyar cégek
[MTI-eco] Ma kora délután már csak 7,50 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon. Kereskedők szerint a szélsőséges áringadozást olyan külföldi befektetők euró vásárlása idézte elő, amelyek eddig még nem jelentek meg a magyar bankközi piacon. A mai nap kereskedése bebizonyította, hogy a külföldi piacokhoz képest méreteit tekintve kis magyar piac mennyire sérülékeny, és egy-egy nagyösszegű megrendelés mennyire eltéríthet
[FN] A várt 4,6 százalék helyett 4,5 százalék lett az amerikai júniusi munkanélküliségi ráta, szemben a májusi 4,4 százalékkal. Júniusban 114 ezerrel csökkent az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektoraiban a betöltött alkalmazotti állások száma. Az előzetes piaci konszenzus 50 ezres munkahelycsökkenést és 4,6
százalékos munkanélküliséget valószínűsített a júniusra.
[MTI-eco] Százmillió euróval szállna be a Vivendi Telecom Hungary BV-nek – a francia Vivendi Universal magyarországi részlegének – szervezett 350 millió eurós szindikált hitelébe a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A szindikációs konzorciumban részt vesz még a CIBC World Markets, a BNP Paribas és a Dexia Credit Local. A hitel a Vivendi magyarországi vezetékes hálózatának kiépítését, valamint regionális tevékenységeinek egye
[FN] A svéd Riksbank 25 bázispontal emelte az irányadó kamatokat az inflációs veszély, illetve a korona további gyengülésének megakadályozása végett. A pénzintézet már többször megkísérelte a korona árfolyamának erősítését, összesen 1,1 milliárd amerikai dollár értékben történt intervenció. Az elmúlt hat hónapban a korona 14 százalékkal gyengült a dollárral szemben.
[FN] Idén a bruttó hazai termék a tavalyinál kisebb mértékben, várhatóan 4,6 százalékkal bővül – áll az OTP Értékpapír Rt. negyedéves makrogazdasági és piaci prognózisában. A növekedés hajtóerejei mindinkább a lakossági fogyasztás és beruházás lesznek, míg a nettó export hozzájárulása csökken. A folyó fizetési mérleg tovább romlik a tavalyihoz képest. Idén várhatóan 2,3 milliárd euró körüli hiányt vár a pénzintézet, ami a becsült GDP-nek 4 szá
[MTI-eco] Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Korompai Nicolettet, a Concordia Közraktározási Rt. volt vezetőjét. A részvénytársaság korábbi vezérigazgatóját szerdán vette őrizetbe a rendőrség. A PKKB döntését követően Bánáti János ügyvéd az újságírókat arról tájékoztatta: a bíróság azzal az indokkal rendelte el az előzetes letartóztatást, hogy Korompai Nicolette szabadlábon hagyása esetén veszélyezte
[MTI-eco] A román kormány úgy döntött, hogy visszaállítja a magyar sertéshús, élősertés és a sertésből készül hústermékek kedvezményes CEFTA-vámját. Az intézkedés július végén, augusztus elején léphet hatályba – közölte Árgyelán György, a bukaresti magyar nagykövetség kereskedelmi tanácsosa. A kormányülésen született döntés nem terjed ki a baromfihúsra.
[FN] A Buda-Cash Brókerház Rt. hamarosan bevezeti a nemzetközi értékpapírokkal való kereskedést is. A piaci igényekre való tekintettel az Egyesült Államokban forgalmazott értékpapírokat, a New York-i tőzsdén illetve a NASDAQ/Amex-en forgalmazott több ezer részvényt és számos befektetési alapot tesz hozzáférhetővé a pénzintézet. Az ügyfeleknek lehetősége lesz a tőzsdén forgalmazott alapokka (ETF-ek) való kereskedésre is.
[MTI-eco] Az olasz légiirányítók tiltakozása a Malévet is érinti. Ma delelőtt a Milánóból Budapestre tartó Malév-járat már nem tudodott elindulni. Az Alitalia olasz légitársaság pilótái és légikísérői előzetes bejelentésüknek megfelelően ma nyolc órásra tervezett sztrájkot kezdtek.
Cégmonitor>>>
[MTI-eco] Májusban 1,9 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban a brit ipari termelés értéke – derül ki a brit statisztikai hivatal jelentéséből. Áprilisban 0,1 százalékos havi és 0,9 százalékos visszaesést mértek. Az átfogó adaton belül a feldolgozó szektor 1,6 százalékos éves és 0,9 százalékos havi csökkenést mutatott. A legnagyobb visszaesés a távközlési és számítástechnikai eszközök termelésében volt megfigyelhető.
[FN] A Matáv is érdeklődik a szerb Mobtel mobil szolgáltató iránt – mondta Zoran Djindic kormányfő a Financial Times-nak. A szerb mobilszolgáltatónak jelenleg 900 ezer mobil előfizetője van és 51 százalékban egy szerb csoport, 49 százalékban pedig az OTE és a Telecom Italia konzorcium tulajdonában van. A Matáv már korábban bejelentette, hogy vizsgálja a környező országokban való terjeszkedés lehetőségét. A társaság nem terjeszkedhet ott, ahol a