[FN] A Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH)legkésőbb december elejéig döntenie kell
arról, hogy versenyfelügyeleti eljárást indít-e a diákhitel ügyében – jelentette be Polgárdy Géza, a GVH sajtófőnöke . Október elején fordult a GVH-hoz egy egyetemista, akinek kölcsönkérelmét elutasították, mert nem a Postabanknál vezeti a számláját. A versenytörvény szerint a hivatalnak 60 napon belül kell dönteni az eljárás megindításáról.

2001. 11. 07. 10:23

[FN] Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (EGB) november 7-8-án az elektronikus kormányzás témakörében szervez nemzetközi találkozót az
átmeneti gazdaságú országok számára Budapesten. Az EGB az elektronikus kormányzás fejlesztésével kapcsolatos kezdeményezésével azt a célt tűzi ki, hogy stratégiai irányvonalakat határozzon meg az átmeneti gazdaságú országok közigazgatása számára. A megbeszélések célja nem csupán a jelenlegi
helyzet iránti figy

2001. 11. 07. 10:07

[FN] Az OTP Bank Rt. 100 ezer forintért megvásárolta a Magyar Külkereskedelmi Banktól
(MKB) az Air-Invest Kft. egymilliárd forint névértékű, 50 százalékos üzletrészét, ezáltal a bank az Air-Invest 100 százalékos tulajdonosa – adta hírül az OTP Bank Rt . A pénzintézet egyúttal megvásárolta az MKB-tól az Air-Investnek nyújtott, és a Zagyvarékasi Baromfifeldolgozó gyár megvásárlását
finanszírozó 950 millió forintos kölcsönből származó követelésé

2001. 11. 07. 10:04

[FN, Kreatív] A Well Reklám és PR Ügynökség a magyar reklámügynökségek sorában elsőként megszerezte az ISO 9001:2000 tanúsítványt. Az ügynökség az ISO-t a DNV német vállalat auditálása alapján kapta meg. Az EU tagállamaiban ma már nemcsak a termelő cégeknél, hanem a szolgáltató vállalatoknál is ajánlott az ISO tanúsítványa. A cég a projekten több mint fél évet dolgozott. Az ISO erősen szabályozza az ügynökségi munka menetét az adminisztrációs mun

2001. 11. 07. 09:58

[FN] A modern művészet kiemelkedő alkotói – Picasso, Miro, Léger – műveiből kedden New Yorkban rendezett árverésen 73,3 millió dollár bevételt könyvelhetett el az UNICEF, az ENSZ Gyermekvédelmi Alapja . A belga René Gaffé a század 20-as és 30-as éveiben vásárolta azokat a műveket, amelyeket özvegye, Jeanne Gaffé 2000-ben bekövetkezett halála előtt végrendeletileg a világszervezet Gyermekvédelmi Alapjára hagyott. A 25 elárverezett mű között volt F

2001. 11. 07. 09:54

[FN, btl.hu] A Burger King gyorsétterem-lánc és az AOL Time Warner Inc. bejelentette, hogy több évre szóló marketing-megállapodást kötöttek, hogy keresztpromótálják termékeiket . Az együttműködés első lépéseként megújul a www.brugerking.com, amelyen ezentúl a gyorsétterem-lánc vendégei már nemcsak az ínycsiklandozó finomságokról tájékozódhatnak, de zenéket és filmeket is letölthetnek az AOL Timew Warner adatbázisából. A Burger King kampányokat in

2001. 11. 07. 09:50

[FN, Index] Hamarosan vidékre költözik a 4,2 milliárd forintos országimázskampány lebonyolításával megbízott, a Fidesz választási kampányát, illetve a kormányváltás óta állami ünnepségeket szervező Happy End Kft.: a reklámcég jövőbeni székhelye a Csévharaszt központjától körülbelül nyolc kilométernyire található volt szovjet katonai bázis lesz.

2001. 11. 07. 09:45

[FN, MTI] A folyó fizetési mérleg kedvező alakulásáért az olaj világpiaci árának csökkenése, az idegenforgalom jó teljesítménye és a magyarországi export az importhoz viszonyított gyorsabb növekedése felelős – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök ma reggeli rádióinterjújában. Véleménye szerint
a magyar gazdaság a világgazdaság váratlan megrázkódtatásaitól függetlenül is tartósan képes lesz arra, hogy élénk maradjon. A miniszterelnök megerős

2001. 11. 07. 09:36

[FN] Az utóbbi napok szárnyalását követő profitkivonás miatt szerdán több mint 3 százalékkal csökkent a tokiói értéktőzsde irányadó mutatójának értéke. A Fed újabb
kamatcsökkentését elhomályosította az amerikai Qualcomm technológiai vállalat gyenge negyedévi eredménye, amely a vezető technológiai
papírok eladására ösztönözte a befektetőket. A Nikkei indexe 348,74 ponttal 10 284,98 ponton állt a kereskedés végén. A nap egyik fő vesztese az NTT

2001. 11. 07. 09:30

[FN] Az ipari termelés az előzetes, szezonálisan és munkanap tényezővel igazított adatok szerint 4,6 százalékkal csökkent szeptemberben az előző hónaphoz, és 3,7 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest – jelentette be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) . A kiigazítatlan adatok szerint a kilencedik hónapban az ipari termelés 5 százalékkal maradt el a tavaly szeptemberitől, az első kilenc hónapban pedig 4,7 százalékkal volt magasabb, mint az

2001. 11. 07. 09:26

[FN] Legalább 30, akár 100 százalékos finanszírozási javulást tartanak elfogadhatónak a szakemberek a sürgôsségi betegellátásban. Ezzel szemben a minisztérium mostani tervezete szerinti 24 százalékos emelés egy-egy osztályon nem jelent majd többet 18-20 százaléknál. Értesüléseink szerint az érintett szakmai társaságok már elôre jelezték, hogy ez hátrányosan érinti majd a sürgôsségi betegellátást.

2001. 11. 07. 09:22

[FN] Kétórás figyelmeztetô sztrájkot helyezett kilátásba a Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete, ha ma sem sikerül megegyeznie a munkáltatóval. Az érdekképviselet elnöke szerint a légiirányítók kétharmada támogatna egy esetleges munkabeszüntetést, az LRI állítása szerint a nyolcból hét szakszervezet jelezte elhatárolódását a légiforgalmi szolgálatok szakszervezetétôl.

2001. 11. 07. 09:16

[FN] Az új lakások hitelezésénél a Magyar Külkereskedelmi Bank is csatlakozott a piacon legkedvezőbb hiteldíjat kínáló OTP Bankhoz és Postabankhoz egy új – duplán támogatott – kölcsönfajtával . Az Erste Bank is évi 3 százalék alá nyomta az új lakásokra adott hitel kamatát. A kamatversenyben ezúttal visszafogottabb Földhitel és Jelzálogbank a használt lakások finanszírozásánál akarja megőrizni a piacvezető kondíciókat.

2001. 11. 07. 09:12

[FN] Emelkedik a dohány, az égetett szeszes italok és a sör jövedéki adója januártól a két évre elfogadott költségvetési törvény alapján . Ennek következtében például a cigaretta kiskereskedelmi ára várhatóan 10-15 százalékkal nő. Az adóemelések nagyságrendje nem tér el a korábbiaktól, s lényegében közelítésnek nevezhető az uniós szinthez. Az üzemanyag adója csak jövő júliusban módosul majd.

2001. 11. 07. 09:11

[FN] Jövőre 190,2 milliárd forint a közvetlen agrártámogatási keret, melyet 10 milliárddal egészítenek ki a Széchenyi terv forrásaiból – döntött tegnap a kormány . Ezenfelül az idei piaci problémák mérséklésére újabb 1 milliárd forint földalapú normatív támogatást kapnak az almatermesztők.
•Részletek a Magyar Hírla

2001. 11. 07. 09:09

[FN] A parlament keddi ülésén a koalíció és az ellenzék egymástól merőben eltérően ítélte meg az egészségügy jelenlegi helyzetét és az előtte álló feladatokat – derült ki a kórház-privatizációs törvény vitájából. A jogszabályt csak a Fidesz támogatta feltétel nélkül, azon az MDF és az FKGP is módosítani kíván, az MSZP és az SZDSZ egyértelműen elutasítja az előterjesztést, a MIÉP pedig jelenlegi formájában elfogadhatatlannak tartja.

2001. 11. 07. 09:07

[FN] Januártól 70 százalékos fizetésemelést kapnak a hivatásos és szerződéses katonák . A kormány kedden véglegesítette a jövő évi agrártámogatáso-kat, erre 202,2 milliárd forintot fordítanak.
•Részletek a Népszabadságban

2001. 11. 07. 09:02

[FN] Információink szerint csaknem háromnegyed éve folyik a vita több mint ötmilliárd forint kifizetéséről, amelyet a szerződéses áron felül kért a Vegyépszer-Betonút konzorcium az autópálya-építésekért. Úgy tudjuk, a követelés jogosságát eddig a beruházás szakmai felügyeletét végző mérnökcég és a megbízó Nemzeti Autópálya Rt. is vitatta. A múlt hónapban mindkét társaság vezetője távozni kényszerült posztjáról.

2001. 11. 07. 09:00

[FN, MTI-Eco] A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szeretné elérni, hogy a 2002. évi
fővárosi költségvetésben az iparűzési adókedvezmény feltételei módosuljanak . A kamara a módosítási javaslataival azt szeretné elérni, hogy minél többen igénybe tudják venni az iparűzési adókedvezményt- jelentette ki Koji László, a szervezet elnöke. Az adókedvezmények átalakítása nem jelentene iparűzési adócsökkenést, ugyanakkor kedvezően hatna a
fővárosi ga

2001. 11. 07. 08:56

[FN] A főbb adókból még mindig jelentős az elmaradás a megemelt bevételi számokhoz képest. Ennek azért van jelentősége, mert a kormány lényegében elköltöttnek tekinti az idei többletbevételeket. A Pénzügyminisztérium (PM) várakozásaival ellentétben az áfából októberben mindössze 103 milliárd forint folyt be a központi büdzsébe, holott a tárca korábban 130-140 milliárd forint bevételt is elérhetőnek tartott.

2001. 11. 07. 08:53

[FN] A szeptembertől életbe lépett tankönyvpiaci törvény által nagyobb ellenőrzés alá esik a tankönyv-kereskedelem. Amint arról lapunk már beszámolt, az új törvény előírja, hogy csak az foglalkozhat tankönyvkiadással és -forgalmazással, aki a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) tagja. Még folynak a tárgyalások a miniszteri rendeletről, amely a tankönyvvé nyilvánítás díját állapítja meg, ezt teljesen a kiadóknak kell fedezniük.

2001. 11. 07. 08:48

[FN] Hat olyan, a parlamentnek évenkénti beszámolóra kötelezett szerv van, melynek a jelentéseit ebben a ciklusban nem is tárgyalta a plénum. Az év végéig elkészülhet az a jogszabálytervezet, mely rendezné a beszámolókkal kapcsolatos kaotikus helyzetet, ám az anyagot már csak a következő parlament tárgyalhatja.
•Részletek a

2001. 11. 07. 08:46

[FN] Az Ikarus Rt. társtulajdonosa, az Atex kezdeményezésére rendkívüli közgyűlésre kötelezte a társaságot a cégbíróság. Ezen akarnak határozni egy a részvénytársaság vezetői ellen indítandó 3 milliárd forintos kártérítési per indításáról is. Bizonytalannak látszik továbbá, hogy megkezdődhet-e Mátyásföldön az Auverland terepjárók sorozatgyártása, miután az Ikarus határidőig nem utalta át a francia partnernek a licencdíjat.
&

2001. 11. 07. 08:43

[FN] A főbb megállapításokban kínosan kerüli majd a különbségtételt a jelölt országok között az Európai Bizottság jövő kedden kiadandó éves országjelentése . Most először foglalkoznak majd tételesen is a bővítés várható költségkihatásaival, kizárva bármilyen újabb forrás bevonását. Ugyancsak kategorikusan elvetik majd a küszöbönálló belső reformok összekapcsolását a csatlakozási folyamattal.

2001. 11. 07. 08:38
Olvasói sztorik