[FN] Harmadszorra is nekifut a parlament a médiatörvény módosítási kísérletének, noha a Fidesz és az MSZP között semmiféle konszenzus sem látszik körvonalazódni a szükséges kétharmados többség biztosítására. Orbán Viktor maga is már csak a következő parlamentben bízik, noha Románia mellett csak Magyarország nem tudta lezárni az uniós jogharmonizáció audiovizuális fejezetét.

2001. 11. 15. 08:58

[FN] A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2002. február végén listát tesz közzé azon országokról és területekről, amelyek „nem együttműködő adóparadicsomnak” tekinthetők . A szervezet által tavaly felsorolt 35 adóparadicsom pontosan körülhatárolt kötelezettségek vállalásával veheti elejét a megbélyegzésnek – derül ki a párizsi székhelyű szervezet által a témában

2001. 11. 15. 08:51

[FN] „Kívánatos, de reálisan nem lehetséges a csatlakozási tárgyalások 2002-es lezárása Romániával és Bulgáriával” – mondta Strasbourgban Günter Verheugen bővítési biztos az országjelentések bemutatásakor. Emellett a biztos utalt arra, a két ország maga is 2007-et tűzte ki célul belépése időpontjaként, s e dátumot Verheugen reálisnak tartja – közölte az EUobserver. A bővítési straté

2001. 11. 15. 08:44

[FN] Több mint 600 millió forintot különített el az Országgyűlés Hivatala (OH) a választások után mandátum nélkül maradó képviselők „végkielégítésére” . Az előző két kormányváltás alapján az OH abból indul ki, hogy akár 250 honatya is búcsúra kényszerülhet, ám a politikai erőviszonyok alapján valószínűbb, hogy az eddigieknél kevesebben „öltöznek civilbe”.

2001. 11. 15. 08:41

[FN] „A világgazdaság hűvös széljárásában Magyarország meg fogja őrizni sikeres tőkevonzó képességét” – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a Joint Venture Szövetség (JVSZ) alapításának 15. évfordulója alkalmából rendezett szerdai ünnepi közgyűlésén. A működőtőke további beáramlását a miniszterelnök azért is nagyon fontosnak tartja, mert ez ad esélyt arra, hogy Magyarország 15 é

2001. 11. 15. 08:36

[FN] Első fokon megnyerte szerdán a magyar állam és a fővárosi önkormányzat az ellenük indított pert az 1914-ben kibocsátott székesfővárosi kötvények ügyében – értesült a Világgazdaság. Az ítélet azért különösen érdekes, mert ugyanebben az ügyben – egy másik perben – korábban már megítélte a követelést egy másik fővárosi bíróság.

2001. 11. 15. 08:32

[FN] Az utolsó pillanatokban tett engedmények nyomán egyetértésre jutottak a küldöttek egy új, várhatóan 2005-ig tartó világkereskedelmi körtárgyalási forduló elindításáról . A kudarc súlyosan megterhelte volna a globális növekedési és a nemzetközi stabilitási kilátásokat, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) presztízsét és a multilaterális egyezkedés, illetve akaratformálás rendszeré

2001. 11. 15. 08:28

[FN] Visszatáncolni látszik a magyar kormány korábbi erdélyi útépítési ígéreteitől . Az Európai Unió és Románia által szorgalmazott, a forgalmi igényekkel is alátámasztott, de a magyarlakta területeket jórészt elkerülő dél-romániai változat helyett Orbán Viktor miniszterelnök nyáron egy észak-erdélyi nyomvonalat szorgalmazott, amelyhez anyagi támogatást helyezett kilátásba. Az ígéret

2001. 11. 15. 08:26

[FN] Az EU-ra is átterjedhet az USA-t évek óta izgalomban tartó Microsoft-háború . A szoftveróriás ellen az uniós versenyhivatal is komoly vádakat fogalmazott meg, melyek megválaszolására a Gates-birodalom máig kapott határidőt. Hiába nyert minap csatát az amerikai küzdőtéren a Microsoft, az EU nyakas hivatalnokainak ellenállásába beletörhet a bicskája. A Gates-birodalom ellen ugyani

2001. 11. 15. 08:23

[FN] A legnépszerűbb banki termékek közé tartozik a szabad felhasználású jelzáloghitel . Ez nem véletlen, hiszen bármire elkölthető, olcsóbb, nagyobb összegű és jóval hosszabb futamidejű lehet, mint a szintén tetszés szerint felhasználható személyi kölcsön. A hitel már csaknem valamennyi lakossági ügyfeleket kiszolgáló bank kínálatában szerepel.
•A M

2001. 11. 15. 08:20

[FN] Külföldi jelzáloglevél-kibocsátásra készül a Földhitel- és Jelzálogbank . Mintegy 30 milliárd forint összegű értékpapír kihelyezésében gondolkodnak, legkorábban jövő év második felében. Döntés előreláthatólag a jövő évi hitelezési terv megszületése után várható. A nemzetközi megjelenést az indokolja, hogy a jelzáloghitelek gyors bővülése esetén a finanszírozás előbb-utóbb korlát

2001. 11. 15. 08:17

[FN] A Pannon Rádió kizárólagosan egy szélsőséges ideológia közvetítése mellett kötelezte el magát , egyszerű, sematikus világképet kínál, a követett eszmék közös nevezője az antiszemitizmus – sorjáznak a megállapítások az ORTT irodájának elemzésében. Az előterjesztés a maximális, 2,3 milliós kötbér kirovását javasolja, s adminisztratív beavatkozást is megalapozottnak tart.

2001. 11. 15. 08:12

[FN] A szerdai OPEC döntés után Mexikó is bejelentette, hogy naponta 100 ezer hordóval visszafogja olajexportját. Tegnap az olajszervezet bejelentette, hogy január 1-től napi 1,5 millió hordóval csökkenti a kitermelést, annak érdekében, hogy stabilizálják a 20 dollár körüli szintre visszazuhant nyersanyag világpiaci árát. A szerdai OPEC találkozó előtt hosszú tárgyalások folyta

2001. 11. 15. 08:05

[FN] Az Európai Unió éves jelentése minden eddiginél pozitívabban értékelte Magyarország teljesítményét . A különböző területek között a gazdasági-pénzügyi szektor különösen jó minősítést kapott – állapítja meg a pénzügyi tárca. A kétéves költségvetési keretekről, mint a kiszámíthatóságot és előre jelezhetőséget elősegítő tényezőről szól, fontos eredményként említve az államadósság bruttó nemzeti termékhez viszonyított állományának csökkenését. A

2001. 11. 14. 17:20

[FN, MTI-Eco]Semmilyen konkrét megállapodás nem született Bukarestben az egyes magyar agrártermékekkel szembeni román protekcionista intézkedésekről folytatott román-magyar megbeszéléseken. Románia 1999 júliusától egyoldalúan felfüggesztette a magyar
baromfihús esetében a 25 százalékos kedvezményes CEFTA-vámot és 45 százalékos vámot vetett ki a magyar termékre. Időközben az Európai Unióból behozott baromfihús vámját nullára csökkentették, és meg

2001. 11. 14. 17:16

[FN] Szerdán beteljesítve az elemzői várakozásokat 180,04 pontot emelkedett a BUX, a nap végén pedig 7140,71 ponton zárt. A Vezető részvények közül a Mol, a Matáv és az OTP papírjai is emelkedtek, csökkent viszont a Richter, a TVK és a Zalakerámia árfolyama. A közös napi kitermelési kvóta 1,5 millió hordós csökkentéséről született egyetértés az OPEC-tagok között az olajkartell szerda

2001. 11. 14. 16:43

[FN, MTI-Eco] Az Egyesült Államok elleni terrortámadások után drasztikusan visszaesett utasszám ellenére a német Lufthansa abban bízik, hogy idei működése nem lesz veszteséges . Az év első kilenc hónapjában a Lufthansa működési profitja 290 millió euró volt, 63,5 százalékkal kevesebb a tavalyi első kilenchavinál. A társaság forgalma viszont a tavalyi első kilenc hónaphoz képest 14 sz

2001. 11. 14. 15:55

[FN, MTI-Eco] A földművelésügyi tárcánál elkészült az idei saját termésből származó takarmánykukorica felvásárlásáról
intézkedő rendelet tervezete – jelentette be Guba Mihály, az Országos Gabonaválasztmány elnöke . Ennek értelmében a gabonapiacon
jelentkezett zavarok miatt legfeljebb 500 ezer tonna mennyiségű, a magyar szabvány előírásainak megfelelő minőségű idei termésű
takarmánykukorica állami felvásárlására kerül sor 18 ezer forintos tonn

2001. 11. 14. 15:34

[FN] A gépkocsi-eladások nélkül számolva októberben 1, azokkal együtt 7,1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom az USA-ban . Az előzetes elemzői konszenzus 2,5 százalékos, a járműértékesítés nélkül 0,4 százalékos emelkedést jósolt a múlt hónapra.

2001. 11. 14. 15:24

[FN] A Siemens arról adott hírt, hogy idei üzleti évében a 2,09 milliárd eurós nettó bevétel jelentős csökkenésnek számít az egy évvel korábbi 8,9 milliárd euró után . Ennek ellenére a siemens részvényei mégis emelkedni kezdtek, mivel a cég közzétette negyedik negyedéves adatai is, amelyek meghaladták az elemzői várakozásokat, emellett pedig a társaság azt közölte, hogy 14 divízióján

2001. 11. 14. 15:04

[FN] A világ második legnagyobb számítógépgyártója üzleti évének utolsó negyedében 89 százalékos profitcsökkenést jegyzett fel , eredményeinek publikálásakor pedig arra hivatkozott, hogy a nehéz gazdasági helyzetben a vásálók elhalasztották termékeire irányuló kiadásaikat. A cég nettó profitja a korábbi 922 millió dollárról 97 millióra esett vissza, az eladások pedig 18 százalékkal, az egy évvel ezelőtti 13,3 milliárd dollárról 10,9 milliárdra mé

2001. 11. 14. 14:55

[FN, MTI-Eco] Egyetértés született az OPEC-tagok között a közös napi kitermelési kvóta legalább 1 millió hordós csökkentéséről – mondta az olajkartell szerdai bécsi miniszteri értekezletén a csoport soros elnöke, az algériai Chakib Khelil. Az egyik delegátus a Reutersnek azonban név nélkül azt mondta: a csökkentés életbe léptetését valószínűleg január 1-jéig elhalasztják. A bizonytalan hírekre több mint 1 dollárral zuhant a nyersolaj ára a szaba

2001. 11. 14. 14:42

[FN, MTI-Eco] A német Allianz biztosító szerdán 46,3 millió euró nettó veszteséget jelentett a harmadik negyedévről , és ezt elsősorban a szeptemberi amerikai terrortámadások következményeivel magyarázta. Az Allianz 1,5 milliárd eurós kárigényre számít, 500 millióval többre a korábban számítottnál. Az Allianznál azt közölték, hogy idén az egész évi tiszta nyereséget 1,7 milliárd euró

2001. 11. 14. 14:18

[FN, MTI-Eco] A Vodafone decemberben megkezdi a csomagkapcsolt adatátviteli szolgáltatást (General Packet Radio Service – GPRS), amelyhez a hálózati egységeket a Nokia szállítja – közölték az érintett cégek képviselői szerdán. Vitai Attila, a Vodafone vezérigazgatója elmondta, hogy a Nokiát pályázaton választották ki, és azt remélik, hogy a következő egy évben néhány ezer GPRS előfi

2001. 11. 14. 13:29
Olvasói sztorik