[FN, MTI-Eco] A lengyel LOT légitársaság két hónapon belül izetésképtelenné válhat , ha a kormány minapi tőkeemelését nem követik jelentős költségcsökkentési intézkedések a cégen belül – közölte Wieslaw Kaczmarek lengyel pénzügyminiszter. Az állam ezután még az üzemanyagköltségeket sem lesz képes fedezni. Az idei első félévben a LOT nettó vesztesége 252 millió zloty volt az egy évvel korábbi 72 millió zloty deficit után.
[FN, MTI-Eco] A kőolaj ára jövőre valószínűleg nem éri el a 25 dollárt – mondta Adel asz-Szabah kuvaiti olajminiszter. A CNBC-nek nyilatkozó miniszter úgy vélte, hogy 2003-ig nem élénkül érezhetően a világgazdaság. Emiatt pedig nem bővül erőteljesebben az olajkereslet sem, és ennek hatására az olajár 25 dollár alatti lesz – közölte a Dow Jones. A kuvaiti miniszter a nap folyamán a kőolaj árának jelenlegi gyengülése kapcsán kijelentette: nem lenn
[FN] Ötezer forint fölé emelkedett tegnap a Mol árfolyama – utoljára februárban járt ilyen magasan a részvény . Az olajárzuhanás ugyan a nem szabályozott üzletek nyereségességét rontja, az eladás előtt álló gázüzletet azonban egyértelműen felértékelte.
•Részlet
[FN] Elképzelhető, hogy a magánnyugdíjpénztárakból kilépők akár egy összegben kapják vissza a számlájukon nyilvántartott összeget – ez az egyik lehetőség, amit a kormány vizsgál az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépés pénzügyi elszámolásának rendezésére. A választásokig egyébként nem tartanak tömeges visszalépéstől a szakértők.
•
[FN] Bepereltek több magyar gabonakereskedő céget EU-s partnereik a nemzetközi gabonatanács (GAFTA) mellett működő londoni bíróságon , mert nem teljesítették tavalyi exportszerződéseiket. Az ügyek előzménye, hogy az FVM egy éve betiltotta a kukoricakivitelt.
•
[FN] Az elmúlt két-három évben a költségvetési újraelosztás illetve jövedelemcentralizáció mértéke gyakorlatilag nem változott . Ennek oka a jelentős adócsökkentés elmaradása, illetve az alultervezett infláció. A költségvetések adatai és a Világgazdaság számításai szerint az elmúlt két-három évben megállt az államháztartás visszavonulása a gazdaságból. A bevételek és a kiadások GDP-h
[FN] Megállapodást kötött a finn Nokia és a japán NTT DoCoMo mobiltelefon-szolgáltató arról, hogy a jövőben egymással együttműködve alakítják ki harmadik generációs mobilkészülékeiket és szolgáltatásaikat. A finn gyártó néhány nappal korábban hasonló összefogást kezdeményezett az egész iparágban. A cég vezetője úgy nyilatkozott, 2002 második felében készek bevezetni új telefonjaikat
[FN] A megszokottól eltérő területeken próbál szerencsét a Defend Security Kft. A Földi László nevével fémjelzett biztonsági cég a jövőben ott lesz például a sztrádaépítéseknél, hiszen a cég végzi a többi között az épülő M0-s nyomvonalának lőszermentesítését. A társaság az ingatlanpiacon is szeretné megvetni a lábát. Ennek érdekében a közelmúltban többségi tulajdont szerzett az Olaj
[FN] A bevásárlóközpont-építési láz miatt haldoklik Budapest első shopping-shop elven működő üzletháza, a Csillag Üzletház . Az üzletházban ma naponta 400 látogató fordul meg, s csupán a 15 százalékuk vásárol. Az üzletház ügyvezető igazgatója szerint a boltok pangása már az egész Rákóczi utat utolérte, s ezzel megkezdődött a belváros halála. Nagyon nehezen tudom elképzelni Budapestet
[FN] Aligha tehetnek mást a dél-budai autósok, minthogy otthon hagyják autóikat és buszra, villamosra szállnak , ha jövőre megkezdődik a Bartók Béla út átépítése. A környéken teljesen megbénul a forgalom, ideiglenes vágányok építésével még a villamosokat is elterelik a totális káosz közeléből és a buszok is másfelé járnak majd. A Lágymányosi hidat is át kell építeni.
[FN] Meleg és leszbikus szervezetek nyílt levélben tiltakoztak az oktatási miniszternél Szabó Kálmán Erkölcsi életünk – Gyakorlati erkölcstan általános iskolásoknak címmel forgalomban lévő és segédkönyvnek minősített műve ellen . Az általános és középiskolai etikaoktatás kezdettől szívügye volt már Pokorni Zoltán vezetése idején is a szaktárcának. Az elmúlt években több iskolában is
[FN] Demszky Gábor főpolgármester a kilakoltatások téli felfüggesztését javasolja . A Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője szerint az önkormányzat nem lesz képes elhelyezni a lakásokból kirakottakat. Valamennyi önkormányzatnak kilakoltatási moratóriumot kellene elrendelnie, ugyanis tömve vannak az átmeneti otthonok, itt a tél, senki sem kerülhet utcára – nyilatkozta lapunknak Horváth
[FN] Körvonalazódik Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt árnyékkormányának névsora , és lassan kialakul egy elképzelhető új kormányzati struktúra is az MSZP választási sikere esetére. A tervek szerint Medgyessy januárban hirdeti ki az összeállítást, de néhány posztra már most biztosnak tűnik a jelölt neve.
•
[FN] A Honvédelmi Minisztérium (HM) elküldte a nemzetbiztonsági kabinetnek a 14 Gripen bérletére vonatkozó szerződés tervezetét , amelynek aláírása a jövő héten várható – erősítették meg illetékes helyen a Magyar Hírlap értesülését. Magyarország döntését tiszteletben tartva ugyan, de szövetségi és amerikai vélemények kétségbe vonják azon állítást, amely szerint Magyarország a svéd-br
[FN] Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az Index.hu internetes tartalomszolgáltató és az ingyen internetet szolgáltató Freestart Kft. Az együttműködés lényege, hogy az Index.hu által kínált tartalom közvetlenül, a Freestart nyitólapjáról elérhető az ingyenes szolgáltató felhasználói részére. Az együttműködés révén az internetszolgáltató újabb eszközzel csábítja a világháló
[FN] Nem csak a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke kapott levelet Polt Pétertől. A legfőbb ügyész az országos érdekképviselet vezetőjét is megkereste : az ő nevükben nyilatkozott-e Bárándy Péter ügyvéd a Schlecht-ügyről. Horváth Jenő, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke úgy véli: az ügyvédség és a hivatalos fórumok között kibontakozó olykor éles viták nem az öncélú konfrontáció megnyilvánulá
[FN] Már egyetlen személyt sem ápolnak kórházban lépfene megbetegedéssel az Egyesült Államokban – közölte csütörtökön Tommy Thompson egészségügyi miniszter. A megbetegedések október elején kezdődtek. Tíz személy betegedett meg a kórokozóktól a spórák belégzése útján, közülük négyen meghaltak, hatot sikeres gyógykezelés után elbocsátottak a kórházból. A bőrantrax esetek száma legkeve
[MTI-Eco] Sárváron az ország legnagyobb fürdőkomplexuma épül, 1 milliárd forintos Széchényi Terv támogatással. A sárvári polgármester az MTI-nek elmondta, hogy a 4,5 milliárdos beruházás kivitelezői megbízását közbeszerzési pályázaton hét pályázó közül a Zalai Általános Építési Vállalkozó Rt. (ZÁÉV) nyerte el. A beruházás során 11 ezer négyzetméteres területen 8 fürdőmedencét építenek meg, több fedett és nyitott gyógymedence, élményfürdő, valam
[FN, MTI-Eco] A BUX 41,1 pontos emelkedést követően 7181,81 ponton zárt . A vezető papírok közül jelentősebben a Richter, az Egis és az OTP gyengült, ezzel szemben jól szerepelt a Mol, az Antenna Hungária és a TVK. A Nasdaq Composite 12 pontos, a 30-as Dow Jones iparvállalati átlag 7,75 pontos eséssel nyitott csütörtökön. A gyengülő gazdaság és a tőzsdei kibocsátások visszaesése több
[FN, MTI-Eco] Tovább folytatódik a Hawlett-Packard nyomtatók gyártása a Flextronics sárvári gyárában – hangsúlyozta Werner Hochmüller ügyvezető igazgató csütörtökön Sárváron, a gyárlátogatással egybekötött sajtótájékoztatón. Az ügyvezető igazgató kiemelte: a cég az elmúlt egy év során több mint 10 millió eurót költött fejlesztésre, melynek során bővítették a gyártócsarnokot, valamint létrehoztak egy logisztikai központot a beszállítók részére.
[FN, MTI-Eco] A tízéves futamidejű államkötvények átlaghozama 0,58 százalékponttal, a hároméves kötvényeké 0,48 százalékponttal csökkent a csütörtöki aukción az előző értékesítéshez képest – derül ki az Államadósság Kezelő Központ Rt. tájékoztatójából. A 2011/A jelű, tízéves futamidejű államkötvény 7,42 százalékos átlagos éves hozammal kelt el, szemben az előző aukción kialakult 8 százalékkal. A minimális hozam 7,35 a maximális 7,43 százalék let
[FN, MTI-Eco] „Lassú az elektronizáció, az internet-alapú technológiák elterjedése a magyar bankszektorban , holott ez meghatározó eleme az ágazat fejlődésének” – közölte Terták Elemér, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára az OTP Bank által rendezett vámkonferencián csütörtökön. Hozzátette: míg az Európai Unió pénzintézeteinek 80 százaléka támogatja az internetes online ügyintézést, addig a Magyarországon működő 42 bankból 18-nak van honl
[FN, MTI-Eco] Az Audi Hungária Motor Kft. a következő három évben meg szeretné duplázni a hazai beszállítók arányát , amely így mintegy 20 százalékot tesz majd ki a jelenlegi alig 10 százalékkal szemben – hangzott el a multinacionális nagyvállalat beszállítói fórumán, amelyet 50 vállalat számára rendeztek Győrben. A fórumon az Audi Hungária és az Audi Konszern szakemberei tájékoztatt
[FN] A Novell bejelentette, hogy dolgozói összlétszámának mintegy 19 százalékos csorbításával 1400 munkatársának mond fel . Az átszervezési program részeként ez a lépés megközelítőleg 55 millió adózás előtti megtakarítást jelent majd a cégnek.
•