[FN] A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden idénre és jövőre vonatkozóan is átlagosan 1 százalékos gazdasági növekedést jósolt tagállamainak az őszi „Gazdasági Kilátások” című jelentésében, lerontva korábbi 2,8 százalékos prognózisát.

2001. 11. 20. 11:54

[FN, MTI-Eco] A választott bíróság megszüntette az eljárást az OTP ellen indult három perben , amelyekben az osztalékelsőbbségi részvények visszavásárlásával kapcsolatos közgyűlési határozatok megsemmisítését kérték a felperesek – közölte a pénzintézet a Magyar Tőkepiacban kedden. A választott bíróság korábban már a bank javára döntött egy másik, ugyanezen tárgyban indult perben, amelyben elutasította a bank egyik részvényesének keresetét.

2001. 11. 20. 11:21

[FN, MTI-Eco] A német gazdaság stagnált a harmadik negyedévben a másodikhoz képest , de a lassuló infláció és a pénzügypolitikai lazítás javította a körülményeket és a kilátásokat – közölték kedden a német pénzügyminisztériumban. A szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön hozza nyilvánosságra a harmadik negyedévi GDP-alakulás előzetes adatait. Hétfőn már a Bundesbankban is úgy becsülték, hogy a GDP nem változott a második negyedévhez képest. A

2001. 11. 20. 11:16

[FN] Európa legnagyobb üzletlánca és csomagküldő szolgálata, a KarstadtQuelle üzleti évének harmadik negyedében 3,7 millió eurós eredményt ért el , amely túlszárnyalja az elemzői várakozásokat. Mindazonáltal a társaság az egész évre vonatkozó árbevételi prognózisát a csökkenő keresletre hivatkozva visszafogta.
•Részletek az n-tv oldalán

2001. 11. 20. 10:58

[FN, MTI-Eco] Az építőipari termelés volumene 2001 szeptemberében szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 14,6 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbi adatnál – tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal. A kiugróan magas előző havi szinthez képest a termelés 6,7 százalékkal csökkent. A kiigazítatlan adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés szeptemberben 10,3 százalékkal nőtt. Az eltérést a kiigazított

2001. 11. 20. 10:50

[FN, MTI-Eco] Az európai autós szaksajtó 55 ujságírójából álló zsűri a Peugeot francia autógyár 307-es modelljét választotta meg az év autójának 2002-re . Az eredményt az Automobile Magazine francia szaklapban hirdetik ki – jelentette a francia hírügynökség. A Peugeot 307 több mint 40 ponttal előzte meg az ugyancsak francia Renault autógyár Laguna modelljét, amelyiknek 244 pontot adtak, míg a Fiat Stilo 243 pontot kapott. A versenyben 29 modell „

2001. 11. 20. 10:32

[FN, MTI-Eco] Szlovákia együtt kíván működni Magyarországgal abban, hogy az EU bírálata ellenére is fenntartsák, a külföldi tőke további becsábítása céljával, bizonyos külföldi beruházók részére az adómentes időszakot . A gazdasági ügyekért felelős szlovák miniszterelnök-helyettes nyilatkozata szerint országa az EU-val folytatott tárgyalásokon a magyar állásponthoz hasonlót kíván az ügyben képviselni, és ezért Magyarországgal szeretnék koordináln

2001. 11. 20. 10:26

[FN] A Gartner Dataquest piackutató cég legfrissebb felmérése szerint a globális mobiltelefon-eladások a harmadik negyedévben 10 százalékkal csökkentek , mivel a fogyasztók késleltetik telefonvásárlásaikat addig, amíg új modellek nem jelennek meg, és ezzel egy időben a gazdaságok is lelassultak. A Gartner Dataquest adatai szerint a harmadik negyedévben az eladások 94,4 millió darabra csökkentek az előző év hasonló időszakában elért 104,6 millió d

2001. 11. 20. 10:13

[FN] A harmadik negyedévben a latin-amerikai PC-piac sokkal jobban szerepelt, mint a világ többi része . Míg a globális PC-forgalom 12 százalékkal esett vissza az előző év hasonló időszakához képest, addig a latin-amerikai eladások mindössze 3 százalékkal 1,8 millió darabra csökkentek. A többi piachoz hasonlóan a Dell forgalma e régióban is jelentősen nőtt.

2001. 11. 20. 10:10

[FN] A Suzuki Motor Corp., a világ legnagyobb kisautógyártója arról tájékoztatott, hogy üzleti évének első felében profitja 2,3 százalékkal nőtt a gyengébb jen miatt és annak következtében, hogy a Suzuki kisebb riválisainak rovására növelte piaci részesedését.

2001. 11. 20. 09:57

[FN] A legnagyobb külföldi részvényessé válik az IMF azáltal, hogy leányvállalata, az International Finance Corporation 27 millió dollárért 15 százalékos részesedést vásárol a Nanjing City Commercial Bankban . Az üzlet kezdete lehet egy tendenciának, amelyről az elemzők már régóta beszéltek. Legalább két másik kínai bank neve ismeretes, amely már tárgyalásokat folytat külföldi befektetőkkel, de számos más ottani pénzintézet is fontolgatja, hogy n

2001. 11. 20. 09:45

[FN] Svájc második legnagyobb bankjának befektetési banki ága, a Credit Suisse First Boston várhatóan az idei év negyedik negyedévére is veszteséget jelent majd , miután bevételei nagyot zuhantak. A társaság már októberben is figyelmeztetést adott ki, amely szerint a cég a harmadik negyedévben veszteséget várt. Ez be is igazolódott, mivel a szeptemberrel zárult időszakban a CSFB 299

2001. 11. 20. 09:32

[FN] A rangsort továbbra is Dávid Ibolya igazságügy-miniszter vezeti, akit Mádl Ferenc köztársasági elnök és Martonyi János külügyminiszter követ – derül ki a Századvég Politikai Elemzések Központja és a Tárki közös novemberi kutatásából. A Magyar Hírlapban közzétett adatok szerint az államfő népszerűségi indexe egy ponttal, Martonyi Jánosé pedig két ponttal javult a legutóbbi mérés óta.

2001. 11. 20. 09:20

[FN] Nem hatalmazza fel Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt a titkosszolgálati minisztert, hogy saját esetleges ügynöki múltját erősítse vagy cáfolja meg . Az elmúlt hetekben többen is utaltak arra: Medgyessy Péter a rendszerváltás előtt ügynök volt. Az Új Baloldal közleményében arra kéri Medgyessy Pétert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, hogy személyesen nyilatkozzon:

2001. 11. 20. 09:15

[FN] A svéd légierőtől bérlendő Gripen vadászrepülőgépek tervezett 2004-es magyarországi rendszerbe állításáig az utóbbi évek egyik legambíciózusabb átalakítási programját kell végrehajtani , hogy a harci eszközök megfeleljenek a NATO összetett követelményrendszerének.

2001. 11. 20. 09:13

[FN] A Fidesz-kormány első intézkedései között tett javaslatot a családi adózás bevezetésére, ám a kezdeményezés teljes formájában azóta sem valósult meg . Jóllehet, az elmúlt három és fél év alatt született néhány változtatás a deklarált cél érdekében, a klasszikus családi adózás – vagyis, amikor az egy háztartásban élők az átlagosan egy főre eső jövedelmük után fizetnek az államnak

2001. 11. 20. 09:09

[FN] Késik a 800 millió forintos költségvetési támogatás a Duna Televízió leányvállalata számára , így nem indulhat időben az amerikai magyaroknak készülő adás sem. A várt összeg csupán egy évre elegendő, ezért a Dunasat Kft. még ebben az évben további több száz milliós pótlólagos költségvetési támogatást kér a jövőbeli működésre.

2001. 11. 20. 09:06

[FN] „Nincs semmi rendkívüli oka annak, hogy személyemben új vezérigazgató került a diósgyőri kohászati üzemet működtető DAM Steel Speciális Acélgyártó Rt. élére , csupán arról van szó, hogy magyar cég élére magyar vezetőt neveztek ki” – jelentette ki lapunk érdeklődésére Székely Árpád, aki november 12. óta áll a társaság élén.

2001. 11. 20. 08:58

[FN] Valóban érdeklődnek az Index iránt – erősítette meg az értesüléseket Csepi Lajos, a portál vezérigazgatója . A vezető elmondta: a cég tulajdonosai nyár végén döntöttek arról, hogy hosszú távú és stabil fejlesztés érdekében stratégiai partnert kívánnak bevonni az Index működtetésébe. Csepi szerint a portál tulajdonosi köre a kivásárlás és a tőkeemelés felé egyaránt nyitott, megha

2001. 11. 20. 08:54

[FN] Decemberben a szokásos működési bevételek mellé 2,5-3 milliárd forint pénzmaradványt oszt szét az OEP a kórházaknak . Az adóssággal küszködő intézmények a jövő évi tb-bevételük terhére gazdálkodási előleget kapnak, ám a 13. havi közalkalmazotti bérek kifizetéséhez hiányzó pénzt csak januárban igényelhetik.

2001. 11. 20. 08:50

[FN] A Gazdasági Minisztérium (GM) jövőre a Széchenyi-terv részeként a turisztikai ágazatra mintegy 28,2 milliárd forintot szán . Ám lehetőség lesz arra, hogy a 2003-as keret terhére is kapjanak indokolt esetben pénzt a vállalkozások – hangzott el Budai Zoltánnak, a GM turisztikai helyettes államtitkárának tegnapi sajtótájékoztatóján.

2001. 11. 20. 08:47

[FN] A forint sávszélesítése miatt 1 milliárd a negyedik negyedévi, a támogatás néküli export következtében pedig további mintegy 300-400 millió forint a veszteség a gyorsfagyasztott zöldséget és gyümölcsöt exportáló hűtőipari cégeknél – tudta meg a Világgazdaság a Magyar Hűtőipari Szövetségnél. Az agrártárca vizsgálja, miként kompenzálható a forinterősödés okozta veszteség.

2001. 11. 20. 08:42

[FN] Hiába csökken hónapok óta az olajár (tegnap már 17 dollár alá esett barrelenként), a hazai közúti fuvarozók legfeljebb veszteségeiket mérsékelhetik ezáltal . A közúti fuvarozók többsége gázolajat használ, és legfeljebb öt százalékánál a benzin a meghatározó – közölte Peredi Péter, a Fuvarozók Országos Szövetségének főtitkára. A taxicégek nem terveznek árcsökkentést, noha a túlkí

2001. 11. 20. 08:38

[FN] Drasztikusan csökkent az EU-ba látogató turisták száma a szeptember 11-ei terrortámadások hatására – állapította meg az Európai Bizottság legfrissebb felmérése. Az őszi és téli szezonra mintegy harmadával kevesebb foglalás érkezett, és az alacsony szintű fogyasztói és üzleti bizalom sem ígér sok jót a téli síszezonból bevételre számítóknak.

2001. 11. 20. 08:29
Olvasói sztorik