[FN] Az amerikai turisták elmaradása az év végéig egyes számítások szerint több mint kétmilliárd font bevételtől fosztja meg Nagy-Britanniát . A prognózisok sem túl biztatóak: a gazdasági elemzők a szigetország több pontjára is recessziót jósolnak. Az idegenforgalmi cégek ugyanakkor különféle kedvezményekkel próbálják a kedvezőtlen tendenciákat ellensúlyozni, mondta lapunknak Tarr Gá
[FN] Egyre több jel utal arra, hogy több mint tízéves stagnálás után a japán gazdaság mára gyakorlatilag a fizetésképtelenség szélére került . A központi bank a napokban hivatalosan is elismerte, hogy a GDP csökkenését az áprilistól júniusig terjedő időszak 0,7 százalékos zsugorodása után a következő negyedévben sem sikerült megállítani. A bankok és az állami szektor adósságállománya
[FN] Nyilatkozatok özönét indította el a francia külügyminiszternek hétfőn az uniós külügyminiszterek ülésén feltett kérdése , mely szerint ha 10 ország egyszerre elkészülhet a felvételre, akkor nem lenne-e érdemes az első körből kimaradó országokban az esetleges politikai destabilizálódást elkerülendő mind a 12 jelöltet egy időben felvenni. Az élen állók tiltakoztak a teljesítmény a
[FN] Közel 4 százalékponttal nagyobb negatív reálhozamot közölt a magyarországi nyugdíjpénztárak tavalyi teljesítményeként az Európai Unió tavalyi, Magyarországról szóló jelentése a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet által számított rátánál. A dokumentum magyar, illetve angol nyelvű változatában ugyanis a kasszák tavalyi teljesítményeként átlagosan mínusz 5,6%-os reálhozamot köz
[FN] Szerdán, választási vereségét beismerve, lemondott Poul Nyrup Rasmussen dán miniszterelnök . Nyolcvan év után először nem a szociáldemokrata párt kapta a legtöbb szavazatot a keddi előrehozott választásokon. A következő, ugyancsak koalíciós kormányt a liberális Anders Fogh Rasmussen alakíthatja meg. A 48 éves miniszterelnök-jelölt már a diadal tudatában ígérte meg, hogy befagyasztja az adókat, a gyermekgondozási segélyt egy évre emeli és kor
[FN] A kormányprogram ígéretei ellenére az elmúlt években nem javult, hanem tovább romlott az egészségügyiek és az ellátás helyzete – erről szóltak a beszámolók a legnagyobb ágazati szakszervezet tegnapi rendkívüli kongresszusán. A miniszter azonban ezúttal is kitartott amellett, hogy nincs katasztrófahelyzet. Az egészségügyi és szociális dolgozók számára tisztességes munkáért tiszt
[FN] Argentína kormánya optimista, de hitelezői szkeptikusak . A nyomasztó adósságteher miatt nem kizárt a feltörekvő piacok históriájának legnagyobb pénzügyi válsága. Az argentin adósságátalakítás programjának szánták az ország irányítói a csodafegyver szerepét abban a harcban, amelyet az államcsőd ellen folytatnak. Helyzetük nem könnyű, az adósság csillagászati: 132 milliárd dollár
[FN] A Strabag magyarországi leánycége egyetlen jogi eszköztől sem riad vissza annak érdekében, hogy biztosítsa magyarországi beruházásai és 4500 magyar alkalmazottja jövőjét . A piacvezető osztrák cég magyar leányvállalatának kétségbeejtő helyzetét ismertetve a Die Presse című bécsi lap megírja: mivel az autópálya-építési megbízások kiadására Magyarországon újabban nem kötelező a kö
[FN, MTI-Eco] Az Axelero a széleskörű belső vizsgálatot indított és ismeretlen tettes ellen feljelentést tett – közölte az internet szolgáltató közleményben szerdán az MTI-vel, elismerve, hogy néhány hónappal ezelőtt feltörték rendszerét, amelynek során a támadók bizalmas adatokhoz férhettek hozzá. A társaság egyben arra kéri ügyfeleit, hogy változtassák meg jelszavaikat. A közlemény szerint hétfőn egy weboldal jelent meg az egyik ingyenes tárhe
[FN] Itthon egyelőre jogi akadályokba ütközik, a jugoszláv oldalon pedig technikai nehézségei vannak annak, hogy 2004-re elkészüljön az autópálya Budapest és Belgrád között . Orbán Viktor miniszterelnök ugyanakkor tegnap ismét kijelentette: az athéni olimpiára ezen a sztrádán lehet majd utazni Görögország felé.
•
[FN] Nem indulhat el a verseny december 23-án, a piacnyitás elvi időpontjában a jelenleg még monopolhelyzetben levő Matáv szolgáltatási területén . A hírközlési döntőbizottság nem fogadta el a cég azon ajánlatát, amelyben arra tett javaslatot, hogy milyen feltételek mellett és milyen összeg fejében adja bérbe hálózatát más szolgáltatóknak. Harminc napja van a Matávnak a dokumentum is
[FN] Évi 30-35 milliárd forintos veszteséget okoz a magyar államnak, és a magasabb infláció a következménye annak, hogy a csúszó leértékelés és a forint szűk árfolyamrendszere az MNB korábbi kezdeményezéséhez képest egy év késéssel szűnt meg – mondják szakértők. Járai Zsigmond jegybankelnök szerint a változáshoz 2000 nyarán a külső feltételek nem voltak megfelelőek.
[FN] Ne legyünk közgazdasági elméletek rabjai – intette a menedzserszövetség közgyűlésének résztvevőit szerdán Varga Mihály pénzügyminiszter , aki szerint a kormány elődjétől eltérő gazdasági filozófia mentén dolgozik, kicsi, takarékos, de aktív államot szeretne, amely nem vonul ki a gazdaságból.
•
[FN] A Népszabadság értesülései szerint leghamarabb áprilistól élhetnek a státustörvény kedvezményeivel az érintettek . A külügyi szóvivő szerint január 1-jén ugyan életbe lép a törvény, de akkor még csak a kedvezményekhez és támogatásokhoz való hozzájutás előkészítése kezdődik meg. A magyarigazolványok kiadása még hónapokba telhet. Eközben intenzív egyeztetés folyik Romániával és Sz
[FN] Kompromisszum született a Fidesz és az MSZP között a választási eljárási törvény módosításáról . A Fidesz elfogadja azt az MSZP-s javaslatot, hogy minimális különbség esetén kötelező legyen a szavazatok újraszámlálása. Az MSZP hozzájárul ahhoz, hogy a közalkalmazottak is segédkezhessenek a választások lebonyolításában. Megállapodtak abban is, hogy egymillióról kettőre emeljék a
[FN] A svájci távközlési konszern az év első kilenc hónapjában 7,8 százalékkal, 3,44 milliárd svájci frankra növelte üzemi eredményét (EBITDA) . A működési hatékonyság növelésének tudható be, hogy mindez az árbevétel 2,2 százakékos növekedése mellett következett be. A Swisscom 10,6 milliárd svájci franknyi forgalmat realizált a jelzett időszakban.
[FN, MTI-Eco] A szeptemberinél jóval határozottabban, 0,4 százalékkal csökkentek a múlt hónapban a francia háztartások fogyasztási célú kiadásai . Elemzői értékelések szerint a franciák elsősorban azért fogták vissza költekezésüket, mert félnek a munkanélküliségtől. Szeptemberben még csak 0,1 százalékos visszaesést mértek a francia háztartási fogyasztásban.
[FN, MTI-Eco] Oroszország esetleg megfontolja, hogy a korábban vállalt jelképes mennyiségnél nagyobb mértékben csökkenti olajtermelését , segítve az OPEC árfeltámasztó erőfeszítéseit – mondta szerdán Viktor Hrisztyenko orosz miniszterelnök-helyettes. Szavaira erősödni kezdett a határidős nyersolaj a szabadpiacon. Oroszország egyelőre 7 millió hordós napi termelésének 30 ezer hordós csökkentését ajánlotta fel, ezt azonban az OPEC tárgyalási alapna
[FN, MTI-Eco] Az Európai Bizottság szerdán összesen 855 millió eurós bírságot szabott ki nyolc cégre vitaminpiaci árkartell miatt. A két legnagyobb büntetés a Roche 462 millió eurós és a BASF 296 milliós bírsága. Mario Monti, az EU versenybiztosa szerint ez a legjelentősebb árkartellügy, amelyben valaha is vizsgálatot folytattak.
[FN, MTI-Eco] Az EU 13 tagjelölt országának GDP-je az idén nem mutat majd növekedést, de jövőre elérheti a 3 százalékot , 2003-ban pedig a 4,1 százalékot is. Az együttes GDP-változási becslésében a bizottság figyelembe vette egyebek között, hogy például Törökország gazdasága az idén szerinte 6,8 százalékkal zsugorodik – tűnik ki az AFP jelentéséből. A közép- és kelet-európai jelöltek
[FN, MTI-Eco] Szerződést írt alá szerdán, Budapesten a Mol és a Graphisoft , amelynek értelmében a jövő év harmadik negyedévétől a Mol létesítményeinek adatkezelését a Graphisoft egyik új szoftverével látják el. Az aláírást követően Bojár Gábor, a Graphisoft elnök-vezérigazgatója elmondta: az üzlet értékét titkosan kezelik, a néhány százezer eurós becslések azonban nem járnak messze
[FN, MTI-Eco] A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. az idei első háromnegyed évben 10,65 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el , 20,3 százalékkal többet, mint 2000 hasonló időszakában – emelte ki Erdei Tamás, a hitelintézet elnök-vezérigazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A nem konszolidált mérlegfőösszeg a 2000. szeptember 30-i 765,6 milliárd forintról egy év alatt 833,2 milliárd forintra nőtt.
[FN, MTI-Eco] A Microsoft elkészítette a Windows XP magyar nyelvű változatát , amelynek licences változatát máris megvásárolhatják az ügyfelek, míg dobozos változata november végén kerül a piacra – jelentette be Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
[FN] A France Télécom, előnyt szerezve az emelkedő részvényárfolyamból és az alacsony kamatokból, 3,04 milliárd euró értékben értékesített átváltható kötvényeket . A befektetők négy év alatt válthatják részvényekre a kötvényeket, darabonként 72 eurós áron, 46,9 százalékkal drágábban, mint a keddi záróár.
•