[FN] A világgazdasági lassulás egyértelműen kihat a magyar gazdasági teljesítményre is. Bár a szakértők többsége nem optimista a magyar gazdaság harmadik negyedéves teljesítményéről, a korábbiaknál nagyobb a bizonytalanság az előrejelzésekkel kapcsolatban. A két legkérdésesebb tényező a nettó export, illetve a készletváltozás alakulása. Nagy kérdés, hogy miként alakultak a készletek, ennek változása ugyanis erősen befolyásolhatja a GDP értékét.
[FN] A Mol Rt. 60 milliárd forintos beruházással késleltetett kokszolót épített százhalombattai finomítójában. A három év alatt elkészült létesítmény beindulásával megszűnik a magas kéntartalmú, úgynevezett nehéz fűtőolaj termelése. A teljes finomítói termelésen belül a motorbenzinek részaránya a korábbi 21 helyett 25, a gázolajoké 33 helyett 40 százalék lesz.
•
[FN] Megteremtődtek a törvényi feltételek, így a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. felveheti a sztrádaprogram finanszírozásához szükséges 180 milliárd forintos konzorciális hitelt – véli nyilatkozta Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. vezérigazgatója. Várhatóan még az idén sor kerül az első hitelnyújtásra is.
•Rés
[FN] Az Egyesült Államokban március óta recesszió van, azaz az ország gazdasági aktivitása az év harmadik hónapjától kezdődően csökken, ráadásul a szeptember 11-i terrortámadások hatása tovább mélyítette a visszaesést – derül ki a National Bureau of Economic Research (NBER) gazdasági ciklusokat vizsgáló bizottságának jelentéséből. A tanulmány szerint az USA ipari termelése 2000. októbere óta szűkül, 12 hónap alatt közel 6 százalékot tett ki a cs
[FN] A német kormány jelentősen emelte az idei és a jövő évi költségvetésnek a GDP-hez mért hiányát a vártnál nagyobb gazdaságnövekedési lassulás miatt. Ezentúl azzal számol, hogy a büdzsének a hazai össztermékhez mért idei deficitje 2,5 százalék lesz az eddig várt 1,5 százalék helyett. A jövő évi becsült hiányt 2,0 százalékra módosították az eddigi 1,0 százalékról.
[FN] Őszintén megmondom, nem tudjuk, mi az oka annak a nagy eltérésnek, amelyet a Tárki egy héten belül publikált két közvélemény-kutatása mutat – mondta Rudas Tamás, a Tárki tudományos igazgatója. Minél nagyobb egy minta, annál pontosabb az eredmény, tehát elméletileg a másodszor publikált 4500-as mintát kell a precízebbnek tekintenünk – véli Rudas.
•
[MTI-Eco] Több nagy japán pénzintézetet minősített le a Fitch, a gazdaság általános problémái miatt. A hitelminősítő A pluszról A-ra, illetve A-ról A mínuszra rontotta a japán nagybankok (Dai-Ichi Kangyo, Fuji Bank, Industrial Bank of Japan, Bank of Tokyo Mitsubishi) hosszú távú osztályzatát, de egy bankot (Yasuda Trust) az elsőrendű A kategóriából a közepes befektetői B sávba sorolt vissza. A teljes nevén
[MTI-Eco] A General Motors tulajdonába tartozó Isuzu újabb 3300 fős elbocsátást tervez a következő két esztendő alatt. A Reuters híradása szerint az összes elbocsátott alkalmazottak száma ezzel már eléri a 13 ezret, amely az Isuzunál dolgozók egyharmadát jelenti. A 49 százalékban a GM által bir
[FN] Enyhe emelkedéssel kezdte a kereskedést a Dow Jones és a Nadaq. A Dow 0,11 százalékos erősödéssel megközelítette a 10000 pontos álomhatárt, a Nasdaq pedig jelenleg 0,73 százalékkal áll magasabban, mint pénteki záróértéke. A Nasdaq határidős indexe már korábban is emelkedést prognosztizált, amelynek az egyik fő okát a Motorola kedvező piaci várakozása jelentette. Az óriáscég arról számolt be, hogy várakozásaik szerint a mobiltelefonok iránti
[FN] William Poole, az amerikai jegybank szerepét betöltő FED St. Louisi elnöke szerint az USA gazdasága a feltámadás jeleit mutatja. „Nem kellene ennyire pesszimistának lennünk – idézi Poole-t a Bloomberg hírügynökség -, hiszen a gazdaság tele van erős fundamentumokkal.” A közgazdász szerint amennyiben recessziónak kell hívni a mostani helyzetet (hiszen az USA GDP-je egyelőre csak egy negyedéven keresztül mutatott csökkenést), akkor ez egy igen
[FN,Bloomberg] Az elmúlt két negyedév veszteségei miatt a Siemens az átlagosnál többet kereső alkalmazottak fizetésemelésének elhalasztására kényszerül. A döntés körülbelül 40 ezer németországi Siemens-dolgozót érintene, akiknek 5450 eurónál magasabb a havi fizetése (a cég Németországban összesen 182 ezer embert foglalkoztat).
Az egyes részlegek vezetői maguk dönthetnék el, hogy mikortól kezdve érvényesítik a bérek befagyasztását. A Siemens
[MTI-eco] A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi kamatvágása után a magyarországi kamatok megfelelő szinten állnak, további mérséklésük hosszabb távon már visszavethetné a megtakarításokat – mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke. Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára szerint aggasztó, hogy a beruházások növekedése a legutóbbi adatok szerint is nagyon visszaesett: ez hosszabb távon a külső, kedvezőtlen világpiaci tendenciák nél
[MTI-Eco] A külső körülmények ellenére a magyar külgazdaság helyzete stabil, az idén a kivitel várhatóan eléri a 30 milliárd dollárt, ami 10 százalékos növekedés 2000-hez képest – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter. A Magyarországi Exportálók Szövetsége (MESZ) és a Magyar Külkereskedelmi Szövetség (MKSZ) egyesülő közgyűlésén a miniszter elmondta: a korábban előre jelzett mérlegromlás az első kilenc hónap adatai alapján nem következett
[FN, WJS] A McKinsey tanácsadó cég körülbelül 210 alkalmazottjától – a kiszolgálószemélyzet 5-7 százalékától – vált meg Észak-Amerikában . A cég 13 ezer főt foglalkoztat világszerte, ezen belül 7 ezer fő dolgozik tanácsadóként.
Az üzemi költségek csökkentése érdekében a tanácsadók körében azonban nincs szó rendkívüli elbocsátásokról.
[FN] Az Eurostat legújabb adatai szerint az eurózóna 12 országának együttes külkereskedelmi többlete szeptemberben 3,8 milliárd eurót tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,5 milliárd eurós hiánnyal . Az export év/év alapon 2 százalékkal nőtt, míg az import 9 százalékkal csökkent. Az unió 15 országában 4,2 milliárd euró deficitet regisztráltak, ez kevesebb mint fele a tavaly szeptemberi 9,1 milliárdos hiánynak.
•
[FN] A cseh Skoda Auto AS azt tervezi, hogy december 21-től január 7-ig felfüggeszti a gyártást – jelentette be a cég szóvivője. A pihenés oka az egyre erősebbé váló világgazdasági lassulás miatti keresletcsökkenés. A Mlada Boleslav-i gyár vezetése már megkezdte a tárgyalást a szakszervezetekkel. A felfüggesztés nyomán a tervezettnél 5000 autóval kevesebbet állítanának elő. A Skoda ere az évre 460 ezer autó gyártásával számolt, a tavalyi 435 eze
[FN, KSH] idén az első kilenc hónapban lényegesen kevesebben kötöttek házasságot, de valamivel több gyermek született, mint a múlt év azonos időszakában – a KSH legújabb adatai szerint. A halandóság javulásával mérséklődött a népességfogyás üteme. Idén január-szeptemberben csaknem 36 ezer pár kötött házasságot, több mint 73 ezer gyermek született és 96 ezer lakos halt meg Magyarországon. A halálozások száma főleg az év első felében mérséklődött j
[FN, MTI-Eco] A British Telcommunications Plc hétfőn újabb rendkívüli bevételt jelentett be, miután ingatlanvagyona túlnyomó részét 2,38 milliárd fontért eladta a Land Securities Trillium és a William Pears Group egyesvállalatának, a Telerealnak harminc évre. Az ügylet lezárása december 14-re várható. A szerződés lejárta után jogok visszaszállnak a British Telecomra. Addig a BT évi 190 millió font bért fizet a Telerealnek az ingatlanok és berend
[FN, Kurier] Magyarország az idegenforgalomból származó bevételeit 10-15 év alatt négyszeresére akarja növelni, ezzel az ausztriai szintet elérni. Ehhez különleges segítésg a mintegy 1300 kiváló vízminőségű gyógyforrás, amelyek közül eddig csak mintegy kétszázat tártak fel – mondta el Matolcsy György gazdasági miniszter a Kurier című osztrák lapnak. Magyarország nagyon várjuk az osztrák tőke jelentkezését. Ausztria jól bevált munkamódszereivel az
[FN, MTI-Eco] A valamivel több mint 119 milliárd kunás horvát bankeszközök és források több mint 88 százaléka külföldi tulajdonban van – jelentette a HINA horvát hírügynökség. A hazai magánbankok kezében az eszközök és források 6,2 százaléka van, az állami tulajdonú bankokban pedig az 5,6 százaléka.
[FN] A 2002-es turisztikai célelőirányzat kerete 28,2 milliárd forint, amelyet – megfelelő pályázatok esetén – 32 milliárdra növel a kormányzat a 2003-as költségvetés terhére. A pályázatoknál nem kell semmilyen biztosítékot adniuk a költségvetési szerveknek, önkormányzatoknak, egyháznak, közalapítványnak, társasháznak, illetve lakásszövetkezetnek. A módosított rendelet szerint természetes személyek, mikró- és kisvállalkozásoknál az ingatlan melle
[FN] A Deutsche Bankot bízta meg a lengyel kormány az egymilliárd euróra tervezett kötvénykibocsátás főszervezői feladatával. Korábban 750 milliós összeggel számoltak. A múlt héten a lengyel pénzügyminisztérium még úgy vélta, hogy csak 2002. első negyedében lépnek ki újra a nemzetközi hitelpiacra. A héten kibocsátandó tízéves papírok 5,5 százalékos kupont tartalmaznak, az eladási ár még nem ismert.
[FN, Reuters] Nagy-Britanniában a növekvő piaci versenyre hivatkozva 2002 áprilisával feloldotta az áramár jelenleg még élő állami szabályozását az illetékes energiahivatal (Ofgem). Ma már a piac háromnegyedén alapvetően versenyhelyzet van érvényesül, a fennmaradó részt pedig a korábbi regionális áramszolgáltató monopóliumok jogai teszik ki. A britekt már idén áprilisban felszabadították a gázárakat.
[FN] Az argentín központi bank szigorú lépésekkel próbálja megakadályozni, hogy a betéti kamatok az égbe szökjenek. A kereskedelmi bankok ugyanis az ügyfelek megtartásáért, illetve új ügyfelek szerzéséért folyamatosan egymásra licitálnak a betéti kamatokatnál. A jegybank szerint a mostani kamatszint nem tükrözi a gazdasági racionalitást, illetve sok bankot kiszorít a versenyből. A központi bank a tartalékráta emelésével próbál meg korlátot szabni