Együttműködés látszik kibontakozni az eddig élesen rivalizáló Mol és az OMV között. A két olajcég tegnap bejelentette, hogy a TVK-val együtt közös ajánlatot tehetnek az Unipetrol megvásárlására. Az együttműködés jelenleg kizárólag a cseh holding megszerzésére korlátozódik, a PKN-ért folyó küzdelemben egymás vetélytársa marad a magyar és az osztrák vállalat.
[VG] Még a héten döntés születhet az idei minimálbér okozta munkáltatói többletterhek enyhítéséről – tudta meg a Világgazdaság. Az első pályázati kiíráshoz képest jóval nagyobb érdeklődés kísérte a második „fordulót”. A korábbi 280 millió forintos kompenzációs igény helyett ezúttal 1,6 milliárdos munkaadói igény teljesítése várható.
Részletek a Világgazd
[FN, MTI-Eco] Az osztrák OMV AG osztrák kőolaj- és vegyipari konszern megerősítette, hogy a magyar Mol Rt.-vel, a TVK Rt.-vel közös ajánlatot szándékozik tenni a privatizálás előtt álló cseh Unipetrol olaj- és vegyipari vállalatra. A közös fellépéss
[FN] Tegnap nyílt meg az Ernst Múzeumban látható Budapest Nagykávéház című tárlat, amely a budapesti kávéházak történetével ismerteti meg a látogatókat. Bemutatják a kávékészítés jellegzetes tárgyait és 300 éves szakmatörténetét. A ma estétől felkereshető www.kavekiallitas.hu címen pedig szemelvények találhatóak a kávétörténetről, a különböző kávéfajtákról, és ott van a kiállítás katalógusa is. A Budapesti Nagykávéház november 25-től 6 héten át
[FN, MTI-Eco] Az európai tőzsdei hangulatra rossz hatással volt a vártnál sokkal rosszabb amerikai bizalmi index. Miután eséssel nyitott New York, a tegnapi záróértéke felett csak néhány percig tartózkodó BUX lassú eróziója a kereskedés utolsó fél órájában felgyorsult. A BÉT részvényindexe zárásra 7238 pontra esett, amely 120 ponttal százalékkal alacsonyabb a hétfői záróértékénél.
[FN, MTI-Eco] A DaimlerChrysler és a Rába Rt. 70-30 százalékos tulajdoni arányával, mintegy 10 millió eurós törzstőkével új vegyes vállalat alakul még az idén új tehergépkocsi-család közös kifejlesztésére és gyártására. Az új tehergépjárműből évente 2000 gyártását tervezik Győrben. A járművel részt v
[FN, Kreatív] A Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének (Mahasz) CD-másolás ellen indított reklámkampánya november végétől december közepéig fut. A koncentrált megjelenés célja a mára már jóformán külön iparággá vált CD-másolás megfékezése, elsősorban a 16-30 év közötti fiatalok körében.
[FN, FVF] A kereskedelmi forgalomban kapható tejeknél minden hatodik esetben az előírtnál alacsonyabb volt a zsírmentes szárazanyag-tartalom – állapította meg a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) vizsgálata. Kiemelkedően magas volt a kifogásolási arány a Sole Hungária szegedi üzeménél, ahol az ellenőrzött tejek 86 százaléka volt problémás. Az átlagos fehérjetartalom szintén több esetben elmaradt a megkívánttól. Itt a Sole szegedi üzemén kívül
[FN] A PanTel és a Vivendi alkotta konzorcium nyerte el a Miniszterelnöki Hivatal közbeszerzési pályázatán az egységes kormányzati gerinchálózat kialakítására a megbízást. A tender eredményeképpen a kormányzat az ország legnagyob
[FN, MTI-Eco] Több mint 24,5 milliárd forintos beruházással mintegy száz vasútállomás
korszerűsítését és felújítását végzi el tízéves program keretében a MÁV Rt., szolgáltatás-fejlesztési stratégiája részeként. A középtávú fejlesztési program keretében Kelenföld és Tatabánya kivételével a budapesti pályaudvarok és a megyeszékhelyek, valamint Sátoraljaújhely, Záhony és Mezőhegyes
[FN, MTI-Eco] Jugoszlávia a magánhitelezőkből álló Londoni Klubbal kezd adósság-átstrukturálási tárgyalásokat. Az ország 2,3 milliárd dolláros adósságot halmozott fel a klub tagjaival szemben, s ebből 2 milliárd dollár már lejárt. Jugoszláv vélemény szerint a kezdődő tárgyalások kimenetele a Párizsi Klubbal folytatott alkudozásnál jóval bizonytalanabb. Még az is előfordulhat, hogy ez alkalommal a jugoszláv küldöttség megegyezés nélkül tér haza. A
[FN, MTI-Eco] A Conference Board amerikai gazdaságkutató csoport átfogó fogyasztói bizalmi indexe, az amerikai fogyasztói bizalom legfőbb barométere. A novemberre várt növekedés helyetti további csökkenés újabb hétévi mélypontot jelent. Augusztusban még 114,0 százalékpont volt a bizalmi index Board értéke. A közzététel előtt öt perccel a Nasdaq Composite 7 pontos, a
[FN] A prognosztizáltnál több használt lakás kelt el az USA-ban november folyamán. Az elemzői várakozás éves szinten 5 millió használt lakással számolt, ehelyett 5,17 millió kelt el. Ez az érték 5,5 százalékos növekedést jelent.
[FN, E-broker] A Bank of Canada mai döntésével újabb 50 bázisponttal mérsékelte az irányadó kamatokat, ezzel a jegybanki O/N kamatszint 1960 óta nem látott mélységbe, 2,25 százalékra csökkent. A jegybank indoklásában továbbra is a gazdaság gyenge kilátásait emelte ki. Véleménye szerint a kereslet további rossz kilátásai egyértelműen lehetővé tették a további kamatcsökkentést.
[FN] Az amerikai fogyasztói bizalmi index csupán 82,2 lett novemberben, a várt várt 86,5 százalékpont helyett. Az októberi érték 85,5 volt. A mostani csökkenés kellemetlen meglepetés a piac számára. A bizalmi index az elmúlt 5 hónapban folyamatosan mérséklődött, majd októberben hét és fél éves mélypontra esett a szeptemberi terrortámadások hatására.
[FN] A Nasdaq Composite 10 pontos, a Dow Jones iparvállalati index pedig 13 pontos veszteséggel nyitott kedden, a tegnapi záróár 1941, illetve 9983 pont volt.
[FN, MTI-Eco] A Dunaferr Rt. szerint körültekintés nélkül kezdeményezett ellene dömpingeljárást a nyugat-európai acélipari szövetség (Eurofer) a melegen hengerelt
acéltermékekre vonatkozóan az Európai Bizottságnál – jelentette ki Horváth Tamás, a cég európai uniós és integrációs igazgatója. Horváth szerint az acélipar dekonjunktúrája, illetve az USA-ban kilátásba helyezett p
[FN, MTI-Eco] Az Economist Intelligence Unit londoni gazdaságelemző csoport lefelé
módosította Magyarország idei és jövő évi gazdasági növekedésre korábban adott előrejelzését. A legújabb negyedéves jelentés az eddigi 4,3, illetve 4,5 százalék
helyett az idei évre 4,0 százalékos, jövőre és 2003-ra szintén 4,0 százalékos éves növekedést valószínűsítenek.
[FN, Portfolió] A Hálaadás-napi szünet valaha volt legnagyobb jegyárbevételét produkálta az AOL Time Warner Harry Potter és a Bölcsek köve című filmje. A péntek, szombat és vasárnap 3 napja alatt a film 58,6 millió dollár bevételt hozott. Ezzel a bemutatás óta már 188 millió dollárnál tart az AOL Time Warner kis varázslója. A korábbi Hálaadás napi csúcstartó a Dis
[FN, MTI-Eco] Több mint 300 millió forintos árbevételt vár idén a Noguchi Communications. Magyarország egyik legnagyobb PR-ügynöksége a múlt évben 269 millió forintos árbevételt ért el. A menedzsment reményei szerint jövőre további 10-15 százalékkal nő az árbevétel. A Noguchi saját becslése szerint a magyar PR-piac 12-15 százalékát birtokolja. Ügyfelei közé tartozik, többek kö
[FN, MTI-Eco] A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a finn Nokia Oy bejelentette, hogy
jövőre 15 százalékkal magasabb árbevételre számít a 440 millió világszerte eladott készülék révén. A társaság várakozásai szerint 2002 negyedik negyedévében eladásaik 35 százalékkal lesznek magasabbak az idei értéknél. A világon eladott mobiltelefonok harmadát értékesíti a Nokia. A cég
[FN] A Mol Rt., a TVK Rt. és az OMV AG megerősíti, hogy közös ajánlattételről tárgyalnak az Unipetrol cseh vagyonkezelő alap által felajánlott 62,99 százaléknyi tulajdoni hányadának megszerzése érdekében – áll a Mol sajtóközleményében. Ez az első al
[FN, MTI-Eco] Egy New Jersey-i bíróság döntése értelmében a német-amerikai DaimlerChrysler
autóipari konszern 20 millió dollárt köteles fizetni egy autóbalesetben elhunyt nő családjának. Az ítélet szerint a három gyermeket – akik szemtanúi voltak anyjuk halálának – fejenként 5 millió dollár illeti.
A DaimlerCrhysrler az ítélet ellen jogorvoslattal él.
[FN, MTI-Eco] Az energiaárak növekedése miatt a szlovák termelői árak októberben havi 0,1 százalékkal, tizenkét hónapra 4,6 százalékkal növekedtek, megszakítva ezzel a három hónapja tartó havi 0,1 százalékos csökkenést – jelentette a szlovák statisztikai hivatal. Szeptemberben a tizenkét havi termelőiár-infláció 5,6 százalék volt.