[FN, MTI-Eco] Szlovákiában novemberben átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak a szabályozott árak nélkül, és 3,3 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly novemberben. Ez – a szabályozott árak hatását nem tartalmazó maginfláció – az irányadó a Szlovák Nemzeti Bank pénzügypolitikája számára. Az eredmény jobb volt az elemzők várakozásánál, és jobb volt az októberinél is. Októberben a maginfláció 0,1 százalékos volt szeptemberhez k
[FN] Szerdán 7183,87 ponton, 65,81 ponttal erősebb pozíción kezdett a BUX. A részvényárak erősödésére számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén a megkérdezett szakértők. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 20,4 pontos, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 6,08 pontos nyereséggel indult szerdán. A Nasdaq piacának technológiai papírokkal telített Composite
[FN, MTI-Eco] Az átállásra való felkészülés jegyében Szerbia több száz millió eurót szerzett be készpénzben tartalékainak feltöltésére . A nyugat-európai valuták sok éven át helyettesítették az elértéktelenedett jugoszláv dinárt – emlékeztetett az AP. Szerbiának a várakozások szerint 400 millió euróra lesz szüksége ahhoz, hogy a lakosságnál felhalmozódott különböző nyugat-európai pénzeket beváltsák. Ennek az összegnek az első részlete, 100 millió
[FN] Az esseni székhelyű „Ingenieursgesellschaft IgH” cég részéről Dr. Rotthäuser és Dr. Hagemeister is részt vettek annak az európai mentőcsapatnak a munkájában, amely 2001 októberében kiemelte a szerencsétlenül járt Kurszk atomtengeralattjárót 108 méter mély hullámsírjából . 2001 júniusában a holland Mammoet cég elsőként bízta meg az IgH-t a hullámok kompenzálását matematikailag szimuláló szoftver megvalósításával. A cél az volt, hogy a kiemelé
[FN] Az idén minden eddiginél több önkormányzat, az összes több mint harmada, önhibáján kívül működésképtelen . A forráshiányos önkormányzatok támogatására tervezett teljes évi 10,5 milliárd forint már az első ütemben sem volt elég: az 1160 helyhatóságot jogosan megillető 12,9 milliárdot akkor is átcsoportosításokkal teremtették elő. A második ütemről ma tárgyal a parlament önkormány
[FN] A kormány tegnap elfogadta a karácsonytól életbe lépő új hírközlési törvény végrehajtási rendeleteinek első csomagját , erről egyelőre annyit tudni, hogy a 20-nál is többre tervezett kötegből 6-8 készülhetett el. Eszerint viszont a szolgáltatók jövő évi üzleti terve számos kérdőjelet tartalmaz. Straub Elek, a Matáv Rt. elnök-vezérigazgatója szerint a távközlési piac tényleges ny
[FN] Lehet tudatosság abban, hogy három éve nem bővült az egészségügyi intézmények dologi kiadása – véli az Országos Egészségbiztosítási Pénztár orvos-etikus főigazgatója . Oberfrank Ferenc szerint ugyanis a kormány úgy kívánja konszolidálni az egészségügyet, hogy közben költséghatékony, szükségletalapú intézményrendszer alakuljon ki. Az OEP számára közömbös, hogy költségvetési intéz
[FN] A Magyar Hírlap értesülései szerint a Fidesz közeli cégként emlegetett Defend a jövőben újabb akvizíciókkal hívhatja fel magára a figyelmet . A cég ugyanis ingatlanbefektetésekre készül. Már nem csak a hazai politikai körökben találgatják, mitől olyan népszerű a vezető kormánypárt, a kabinet és az állami cégek körében Földi László és az általa vezetett Defend Kft., hanem a bizto
[FN] Soha ennyi pénzt nem osztottak még ki év végi jutalomként Magyarországon, mint amennyit a vám- és pénzügyőrség várhatóan még karácsony előtt megkap . A csaknem 8 ezer fős szervezet 2,9 milliárd forint prémiumban részesül, mert információink szerint teljesítette a költségvetési és a zárszámadási törvény által november végéig előírt befizetési kötelezettségét. A vámhatóság az elmú
[FN] Gondolnánk, hogy Európa leggyatrább közlekedési rendszerével Nagy-Britannia rendelkezik? Pedig így van, persze amennyiben igaza van a Közlekedési Integrációs Bizottság (CIT) frissen publikált tanulmányának. A John Prescott közlekedésügyi államtitkár által 1999-ben felállított, a britanniai közlekedési viszonyokat feltérképezni s megreformálni hivatott bizottság ugyanis azt állí
[FN] Nem növekedett a Magyar Televízió hitelállománya , szó sincs tehát rendkívüli kölcsönről – reagált a napokban felröppent hírekre Bakó Lajos a köztévé kuratóriumi elnöke. A szokásos forgóeszközhitelen kívül nem vett fel kölcsönt a Magyar Televízió, a 3,577 milliárd forint „különpénz” a koncessziós díjbevétel faktorálásából származik, nem visszatérítendő összeg. Bakó Lajos elmondt
[FN] A igazságszolgáltatásban erősíteni kell az emberi jogok védelmét, az alkotmányos elvek érvényesítését – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Lomnici Zoltán. A Legfelsőbb Bíróság tanácselnökét február elsejei hatállyal az LB elnökhelyettesévé nevezte ki a köztársasági elnök. A tisztségének átvételére készülő új vezető elmondta: fontosnak tartja, hogy az ítélkezés kövesse az európai mi
[FN] Módosítaná az alkotmányt és a házszabályt, illetve önálló törvényjavaslatot terjesztett be kedden az MSZP a demokratikus intézmények alkotmányos és törvényi megszilárdítása érdekében – jelentette be Avarkeszi Dezső szocialista képviselő tegnap. A honatya közölte: ezt azért tartják szükségesnek, mivel az 1989 és 1998 között kialakított többpárti demokrácia parlamenti és társadal
[FN] Sürgős kormányzati intézkedésre van szükség a kórházak egyre súlyosbodó fizetésképtelenségének megállítására – állítja a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége. Felmérésükből kiderül: a késedelmi kamatokkal együtt az év végére a négymilliárd forintot is elérheti az az összeg, amellyel kórházak tartoznak a gyógyszerekért.
•
[FN] Szakmai körökben nem övezi osztatlan lelkesedés a debreceni Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet diagnosztikai osztályainak átszervezését . A fenntartó megyei közgyűlés határozata szerint közbeszerzési eljárás keretében bevonják a magántőkét a vizsgálati részlegek működtetésébe. Az önkormányzat és a kórház vezetése előrelépést vár a funkcionális privatizációtól, de a megyei orvosi
[FN] Székely Zoltán személyében most áll először hivatalban lévő parlamenti képviselő vádlottként bíróság elé . A Fővárosi Bíróságon szerdán kezdődő Székely-perben a Fővárosi Főügyészség fontosabb ügyben eljáró hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel vádolja a honatyát. A képviselő tagadja bűnösségét, és a költségvetési támogatásokkal törvénytelenül gazdálkodó egyes önkormá
[FN] Ellentétes irányú határidős ármozgások jellemezték a nemzetközi kőolajpiacokat kedden . Az ideges áringadozásokban a legnagyobb szerepet az játssza, hogy a piaci részvevők hisznek-e benne: Oroszország kész az OPEC-kel összehangolt lépéseket tenni a termelés visszafogására. A megegyezés nehézségére utal az a hír, hogy az OPEC főtitkára elhalasztotta oroszországi látogatását.
[FN] Kötelező végkielégítési csődalapról és az úgynevezett minőségi foglalkoztatás mutatóiról állapodtak meg elvben az Európai Unió munkaügyi miniszterei . Tíz nap múlva az EU vezetői találkoznak az európai szociális partnerekkel, hogy ajánlásaikat bevehessék az uniós csúcsértekezlet határozatai közé. A munkaügyi miniszterek legutóbbi tanácskozásán elvi egyezségre jutottak arról, hog
[FN] Németország végül is nem kapott név szerint megrovást eurózónás társaitól, mert még négy ország is képtelennek bizonyul a költségvetési hiány kordában tartására . A közös valuta küszöbönálló „fizikai” megjelenése miatt is kerülték a nyílt vitát az EU pénzügyminiszterei tegnapi brüsszeli ülésükön. Beismerték viszont, hogy korábbi reményeik ellenére Európa nem volt képes elkerülni
[FN] Lassul a gazdasági növekedés, lanyha az ipari termelés, és szinte stagnálnak a beruházások – ekként ragadható meg a kedden közzétett hazai adatsor lényege . A Széchenyi-terv élénkítő hatása alig látszik – a lakásberuházásokban érezhető csupán. Az elemzők úgy vélik: tovább csökken majd a gazdaság növekedési üteme, és elképzelhető, hogy jövőre a három százalékot sem éri el. Kutató
[FN] Három évig lehetne a fővárost ingyen világítani azzal az árammal, amennyit egy év alatt lopnak el Budapesten . Az országban mintegy 25 milliárdnyi kárt okoznak az áramtolvajok – a tettesek zömmel a különböző vállalkozások és nem a kisfogyasztók. Lopótöknek nevezik szakmai berkekben azt a szerkezetet, amely lehetővé teszi az áramlopást. Állítólag ez a legkorszerűbb technikával mű
[FN] Kedd éjféltől magyar állampolgárok már csak vízummal utazhatnak Kanadába. A kanadai hatóságok már hónapok óta fontolgatták a vízumkényszer viszszaállítását a nem szűnő menekülthullám miatt. Az elmúlt két évben több mint nyolcezer – többségében roma származású – magyar állampolgár kért menedékjogot Kanadában. Az ottawai kormány többször kérte a magyar hatóságokat, hogy próbálják
[FN] 2002. január elsejétől szigorodik a pénzváltás – jelentette be Borókai Gábor kormányszóvivő a mai kormányülés után. Az új szabály értelmében, csak a kereskedelmi bankok és a velük szerződött felek jogosultak pénzváltói szolgáltatás nyújtására. A jelenleg bankoktól függetlenül üzemelő váltóknak 2002. június 30-ával vissza kell adniuk engedélyüket. A jövő évtől a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) veszi át a pénzváltás felügyelet
[FN, MTI-Eco] Kedden 15,04 pontos emelkedést követően 7118,06 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe , a BUX. A vezető papírok közül megtáltosodott a Pick, komoly növekedést jegyezhetett az Édász, azonban hatalmasat zuhant az OTP. A Nasdaq Composite 13 pontos, a 30-as Dow Jones iparvállalati index 11 pontos nyereséggel nyitott kedden. Tovább erősödött a forint a