[FN, MTI-Eco] Miként beharangozták, szerda este megkezdték 36 órásra tervezett sztrájkjukat a francia légiirányítók. Számítások szerint a
franciaországi légi forgalom mintegy 90 százalékát érinti az akció, számos légitársaság már időben törölte csütörtöki járatát francia célállomásra. A tiltakozás oka, hogy az EU változtatásokat tervez a légiforgalom ellenőrzésében.
[FN, MTI] A nyilvános telefonkönyv-adatbázisban szereplő címek felhasználásával 2,8 millió háztartásba személyes hangú levelet küld Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt a következő hetekben. A levélben arra kéri az embereket: az országgyűlési választásokon szavazzanak a változásra.A küldeményeket folyamatosan postázzák a a címekre, amelyeket
[FN] Pert vesztett a Gyermekrák Alapítvány az Egészségügyi Minisztériummal szemben, így a tárca által tavaly decemberben átutalt 135 millió forintot kamatostól vissza kell adnia. A Fővárosi Bíróság szerdán kihirdetett elsőfokú ítélete értelmében az alapítvány azért nem jogosult az összegre, mert nem volt erre vonatkozóan írásbeli szerződés közte és a tárca között.
•
[FN] A Miniszterelnöki Hivatal informatikai kormánybiztosságától pályázaton megnyert körülbelül 35 ezer számítógép többsége a szállítóknál hever. Csupán néhány száz jutott el az érintettekhez. A nyertesek attól tartanak, mire megkapják a komputereket, azok elavulttá válnak, és ugyanannyi pénzből már jobbat lehetne venni.
•A Népszabadság cikk
[FN] Veszélyes dolog pénztárosnak, értéktárosnak lenni, hiszen ha az értékeknek híja van, a munkaadó az ebben vétlen dolgozótól is követelhet kártérítést. Így történt ez a jegybank győri fiókjában, ahonnan egy értéktáros 420 millió forintot tulajdonított el, de ebből 265 milliót mégsem neki, hanem kolléganőjének kell megfizetnie.
•
[FN, MTI-Eco] A magyar az egyik legfejlettebb és legversenyképesebb bankszektor Közép- és
Kelet-Európában, s a besorolások stabil kilátása tükrözi az ágazat folytatódó konszolidációját és a külföldi tulajdonosok nyújtotta segítséget – áll a Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő jelentésében. A magyarországi bankok átlagos betéti és pénzügyierő-osztályzata egy o
[FN] Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította, hogy eddig nem volt jogi lehetőség arra, hogy a a házasságkötést követően a férj is viselhesse a feleség családi nevét. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint alkotmányellenes helyzet jött létre azzal, hogy az Országgyűlés a házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvényben nem tette lehetővé, hogy a házasságkö
[FN, MTI-Eco] Orosz olajipari illetékesek arra számítanak, hogy országuk nyersolaja 2002. végétől már eljut Horvátországba (Omisalj kikötőig) a Barátság-Adria vezeték segítségével. Az összeköttetés megteremtése és működtetése még további beruházást igényel, összesen mintegy 300 millió dollár értékben. Az az egységes szállítási tarifáról már van egyetértés, Ukrajna is beleegyezett.
[FN, MTI-Eco] A magyar kormány egyetért azokkal a feladatokkal, célokkal, amelyeket az Európai
Csalásellenes Iroda (OLAF) képvisel, az együttműködés érdekében önálló szervezeti egységet állított fel a Pénzügyminisztériumban a kapcsolattartásra – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az OLAF budapesti tanácskozásán. A kabinet a közelmúltban
határozatot hozott arról, hogy a Pénzügyminisztérium tartja a kapcsolatot az európai uniós intézménnyel,
[FN, MTI-Eco] Ausztriában ugyan a kormány váltig azt hangoztatja, hogy nincs recesszió,
mégis „konjunktúracsúcson” vitatta meg az érdekképviseletekkel és gazdasági szakértőkkel a teendőket és szerdán élénkítő programot
fogadott el. 2002-ben összesen 11,8 milliárd schilling pótlólagos eszközt vetnek be e célra. Ezen belül egy milliárd schillinget fordítanak az eddig tervezett felett kutatásra és technológiafejlesztésre. További 300 millió schi
[FN, MTI-Eco] A magyar gazdaság képes rugalmasan alkalmazkodni a világgazdaság
kihívásaihoz, és a költségvetés, az adózás, a tőkepiac területén ma már készen áll az európai uniós csatlakozásra – mondta Terták Elemér, a pénzügyminisztérium helyettes államtitkára Londonban. Adamecz Péter, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a magyar kormány arra készül, hogy az ország 2006-07 körül csatlakozik az euróövezethez és már ma e szándék jegyében ala
[FN] Az elemzők által vártnál valamivel kevesebbel nőtt novemberben a munkanélküliség Németországban, a trend azonban továbbra is egyértelműen emelkedő. A kormány jóváhagyta az államháztartás egyensúlyba hozatalának programját.
•Bővebben a NAPI Gazdaságban
[FN] A NAPI Gazdaság által megkérdezett makroelemzők egyöntetű véleménye szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa hétfői ülésén az irányadó kamatszint csökkentése mellett dönt. A szakértők többsége 25 bázispontos mérséklést vár, de voltak, akik fél százalékpontot prognosztizáltak. A piac szerint a forint jóval erősebb az inflációs cél teljesítéséhez szükséges szintnél.
•
[FN] A hárompilléres nyugdíjrendszer kialakításához készült számítások szerint a kötelező magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott tőkeállomány 2048-ra a GDP 51,4 százalékát érné el, ekkora összeg felett nem diszponálna az állam. A tagdíj mértékének befagyasztása, illetve a gazdaság tervezettnél gyorsabb ütemű növekedése ugyan alacsonyabb GDP-hányadot eredményez, ám még mindig horribilis summáról van szó
•
[FN] Mendreczky Károly, a köztévé elnöke tegnapi közleményében megerősítette a Népszava információját, miszerint a Magyar Televízió Rt., a Magyar Televízió Közalapítvány és a Postabank Rt. között megállapodás jött létre. Mint megírtuk, az MTV Rt. faktoráltatta a tv2 koncessziós díjából várt 5 milliárd forintot, így mintegy 3,5 milliárd forintos bevételhez jutott az akkor a csőd szélén álló intézmény. Erről ez idáig semmilyen bejelentést nem tett
[FN] Az idei év vége helyett csak a jövő év közepén kerülhet majd sor az európai uniós csatlakozási tárgyalások közlekedési fejezetének a lezárására. Az egyeztetések azonban eredményesnek ígérkeznek. Hazánk hét közlekedési területen kért haladékot a közösségi szabályok átvételére, s a halasztási igényeink zömét elfogadja az unió.
•
[FN] A kórházak, a fenntartók közreműködésével és központi költségvetési pénz bevonásával javasolja az egészségügyi minisztérium rendezni az intézmények adósságait. A konszolidációs program rövid távon külső forrást biztosítana a kórházaknak, melyet csak önálló üzleti tervvel kaphatnának meg a rászorulók. A tárca a Széchenyi-terv pályázatait célozza meg a beruházások finanszírozására. A minisztérium szerint többletbevételt jelenthet, ha a kórházi
[FN] Az egészségügy működőképes, és a jövőben sem fog összeomlani – jelentette ki az Országgyűlés szakbizottságában zajlott meghallgatása során Mikola István. Az ellenzéki képviselők szerint viszont a működőképesség megítélés kérdése, az ágazat rosszabb helyzetben van, mint 1998-ban volt.
•Részletek a Magyar Hírlap
[FN] A Magyar Hírlap információi szerint szigorú belső vizsgálat folyik a Magyar Posta (MP) Rt.-nél annak kiderítésére, miként szivároghattak ki a közelmúltban bizalmas, üzleti titok kategóriájába tartozó adatok és dokumentumok – erősítette meg Kalmár István, az állami vállalat elnök-vezérigazgatója. Ennek során hazugságvizsgálót is igénybe vesznek. A „főpostás” nem cáfolta azt sem, hogy racionalizálják a vezérigazgatóságot, s ennek során néhány
[FN] Egy holland bíróság döntése szerint az ingyenes, on-line fájlcserélő rendszer, a Kazaa 14 napon belül köteles Európában beszüntetni szolgáltatását. A cég ezzel kutyaszorítóba került. Ha a Kazaa a németalföldi igaszságszolgáltatás végzésének eleget tesz, akkor 3 milliós előfizetői táborát veszítheti el. Ha pedig nem, akkor napi 45 ezer dolláros büntetést köteles a szerzői jogvédelem alatt álló dalok értékesítése miatt fizetni.
[FN]Fellebbezést követően a Strabag Kft. nyerte el a Barcsi Ipari Park közművesítési pályázatát – erősítették meg a hírt a városi önkormányzatnál. Az első értékelés szerint a kaposvári Investment Mérnöki és Fővállalkozó Kft. volt a nyertes, de a fővárosi építőipari cég megvétózta a határozatot, mondván, hogy az általa alkalmazott technika korszerűbb. A 79,4 millió forintos beruházás előkészületei már megkezdődtek, a befejezés a jövő évben várható
[FN] Januártól 600 ezer önkormányzati és állami alkalmazott bérét már központosított illetmény-számfejtési rendszer számolja, ez a rendszer végzi majd az adó- és tb-elszámolást is. Az államháztartási reform legújabb lépésével nő az alkalmazottak jogbiztonsága, pontosabb kimutatások készíthetők a közszféráról. Az sem mellékes, hogy a közös rendszer 1-1,2 milliárd forinttal csökkenti a számviteli költségeket.
•
[FN] Veszélyes intézkedéseknek minősítette a kormány gazdaságélénkítő költségvetési politikáját Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Véleménye szerint a költekezés nagyobb, mint eredetileg tervezték, de ma még nincs ok az aggodalomra. A kormányzat egyedül nem képes a gazdaság stimulálására.
•Részletek a Világ
[FN] A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, 132,47 pontos erősödést produkált szerdán, így a kereskedés végén 7250,53 ponton zárt . A vezető részvények közül jól szerepelt a Mol és a Matáv, és kiemelkedő teljesítményt nyújtott az OTP papírja. A Nasdaq Composite 17,55 pontos, a Dow Jones 5,54 pontos nyereséggel nyitott szerdán. Szerdán 16 órakor 9,97 százalékon állt a forint