(Prim) A Matávcom Kft. tavalyi 7 milliárd forintos árbevételét az idén legalább 40 százalékkal szeretné növelni, miközben eladásainak egyre nagyobb hányadát már nem a hagyományos telefon alközponti részlegétől, hanem az infrastrukturális és alkalmazási divízióktól várja. A mintegy 800 főt foglalkoztató vállalat egyre inkább az infrastrukturális és egyéb alkalmazási területre koncentrál, amit mutat az is, hogy az idei árbevételének 40-50 százalék

2000. 11. 28. 14:08

(FN, NAPI)Már tárcaközi egyeztetésen van az a kormányrendelet tervezet, amely a biztosítók jelzáloghitelezését szabályozza. A cégek jövő év január elsejétől legfeljebb életbiztosítási díjtartalékuk 5 százalékát helyezhetik majd ki jelzáloghitelként – mondja ki a biztosítási törvénynek január elsejétől hatályos módosítása. Az ehhez készülő kormányrendelet – a Napi Gazdaság írása szerint – megfelelő végzettségű és gyakorlatú felsővezető alkalmazá

2000. 11. 28. 09:22

(FN, NSZ) Tegnap megkezdődött a Postabank átvilágítása. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: az átvilágítással várhatóan öt hét múlva végeznek, ezt követően, a jövő év elején kezdődhetnek meg a Postabank vételáráról szóló tárgyalások az OTP Bank és az állami tulajdonos között. Csányi hangsúlyozta: átláthatóságra törekszik, hiszen a látszatát is el kívánja kerülni annak, hogy a háttérben különalkuk húzódnak meg. Ezért a Pos

2000. 11. 28. 08:32

(FN, VG)Megegyezés született az EU-tagországok között az adóelkerülés elleni fellépésről. Az úniós pénzügyminiszterek maratoni tanácskozása után bejelentették, hogy elhárultak az akadályok a megtakarítások egységes adóztatása útjából. Az adóelkerülési kiskapuk bezárását szolgáló megállapodás értelmében a tizenötök 2003-tól információt szolgáltatnak egymásnak a külföldiek megtakarításból származó jövedelméről, így lehetővé válik azok megadóztatás

2000. 11. 28. 08:26

(FN, Napi) Nem túl nagy érdeklődés mellett zajlik az Antenna Hungária jegyzése. A Napi Gazdaság beszámolója szerint tumultuózus jelenetekkel sehol sem lehetett találkozni. A csütörtökig tartó nyilvános kibocsátás során 345 ezer darab részvényt értékesítenek, amely a belföldi magánbefektetőknek felajánlott 250 ezer darabos, illetve a nemzetközi részvényértékesítésből átcsoportosítható 95 ezer darab részvényből tevődik össze. A 6200 forintos maxim

2000. 11. 28. 08:02

(FN) A klasszikus részvényindex a Dow Jones erősödött, a technológiai mutató, a Nasdaq gyengült. A DJIA 0,72 százalékkal emelkedett a nap végére és 10546 ponton zárt főleg amiatt, hogy a befektetők körében kiújult a remény: talán hamarosan lesz elnöke Amerikának. A technológiai piacon újból borulátó vállalati eredménykilátások láttak napvilágot, ami eladásra késztetett sokakat és arra, hogy a pénzüket hagyományos részvényekre váltsák. A Nasdaq 0

2000. 11. 28. 07:55

(FN, Prim) Gerald Hyland fizikus szerint a mobilkészülékek hullámai elsősorban a 18 év alattiakat veszélyezteti. A fizikus az angol The Lancet című folyóiratban megjelent írásában olvasható, hogy a vezeték nélküli telefonok hullámai a fiatalokra vannak a legrosszabb hatással, mivel a fejlődő szervezeteknek még nem eléggé fejlett az immunrendszerük, így könnyebben károsíthatók. A telefonos rádióhullámok elsősorban a sejtek stabilitását rontja, en

2000. 11. 27. 18:17

(FN) A Budapesti Értéktőzsde indexe 32,85 pontos erősödéssel 7413,11 ponton fejezte be a kereskedést, ami 0,44 százalékkal jobb a pénteki záróértéknél. A nyitás utáni fellendülés után lejjebb csúszott a mutató, és napközben nem ingadozott jelentősebben. A vezető részvények nagyobb része erősödött. A Mol 4230 forintos záróárral 2,29 százalékos erősödéssel, a Matáv Amerikában regisztrált 1119 forintos zárása ellenére itthon 0,08 százalékos emelked

2000. 11. 27. 17:22

(FN, Napi) A megszűnőben lévő bank brókercége jogerősen nyert pert Palotás Jánossal szemben. A vállalkozó azért nyújtott be keresetet a cég ellen, mert véleménye szerint megtévesztették egy 340 millió forint névértékű Postabank részvénycsomag megvásárlásakor. A pert első fokon Palotás nyerte, de a Legfelsőbb Bíróság – felülbírálva a korábbi bírósági döntést – az alperes javára változtatta az ítéletet.

2000. 11. 27. 16:09

(MTI-ECO) A Széchenyi-terv előirányzatai alapján a következő két évben kutatásra, fejlesztésre és innovációs programokra 54 milliárd forintot szán az állam. Regionális gazdaságépítésre pedig 11 milliárd forintot juttatnak. A tervezett pénzforrásokat társfinanszírozás keretén belül használják föl. Pálinkás József, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára elmondta: az első évben az 54 milliárdból 17,5 milliárdot használnak fel, a pályázati

2000. 11. 27. 13:19

(FN, Napi) A két cég bejelentette, hogy egyesíti televíziós és monitorgyártói üzletágát, és egy új, közös tulajdonban lévő céget hoz létre. A döntéssel egy 6 milliárd dolláros éves forgalmú, és 26 százalékos piaci részesedésű cég alakulna, amellyel vezető piaci szerephez jutnának az iparágban. A két vállalatnak az egyesített folyadékkristályos (LCD) technológiával foglalkozó cég után ez lesz a második közös vállalkozásuk, de már tárgyalásokat fo

2000. 11. 27. 12:12

(FN, MTV-TXT) A szaúdi olajipari miniszter egy interjújában elmondta, hogy az olaj ára a jelenleg megszabott 22-28 dolláros ársáv felett van, az árcsökkenés érdekében mégsem emelik a kitermelést , mert ez a világgazdaság destabilizációjához vezetne. A miniszter kijelentette, hogy az arab országoknak nem szabad fegyverként felhasználni az olaj kitermelését a negatív közel-keleti helyzet idején sem. Véleménye szerint a jelenlegi magas árak spekulác

2000. 11. 27. 11:46

(FN, MTV-TXT) A Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet jelentése szerint az otthoni szörfözők még mindig nagyon kevesen vannak. A felmérés alapján a 3,8 millió háztartás 17-18 százalékában van személyi számítógép, de ennek csupán 3-4 százaléka kapcsolódik az internethez. A következő két évben nem várható, hogy ez a szám jelentősen növekedni fog, mivel a szolgáltatáshoz kapcsolódó távközlési díjak nem csökkennek. A világhálózatot használók t

2000. 11. 27. 11:35

(FN, VG) A döntés már megszületett, pontos megoldás azonban még nincs. A kormány múlt kedden már döntött a diákhitel intézményének bevezetéséről, de a további részletekbe menő egyeztetések alkalmával vita alakult ki a Pénzügyminiszter (PM) és az Oktatási Minisztérium (OM) között. A hitel lehetővé tenné a felsőoktatási hallgatók részére évi 210 ezer forint felhasználását az egyetemi, főiskolai tandíjak fedezésére. Az állami tulajdonú Diákhitel In

2000. 11. 27. 11:04

(FN, IE-NY) Saját részvényeket vásárol a Fotex, az OTP és a Kékkúti Ásványvíz Rt. is. A Fotex november 22-én 7 595, november 23-án pedig 30 000 darab saját részvény vásárlására adott megbízást. Az OTP felvásárlási ajánlatot tett az osztalékelsőbbségi részvényekre 10 ezer forintos áron. Az ajánlatot a cég január 31-ig tartja fönn, és akkor lesz eredményes, ha a kibocsátott másfélmillió részvényből 862.500-at felajánlanak eladásra. A bank hivatalo

2000. 11. 27. 10:26

(FN) A vasárnap késő délután befejeződött utólagos szavazatszámlálások alapján Bush győzött 537 szavazatkülönbséggel. A közel 6 millió szavazat összesítése után a csekély előny segítségével George W. Bush republikánus alelnökjelölt megszerezheti a 25 floridai elektor támogatását, így az elnökséghez minimálisan szükséges 270 elektori voksot meghaladva éppen 271 szavazatot tudhatna magáénak. Al Gore demokrata jelölt kampánystábja azonban még nem a

2000. 11. 27. 09:58

(MH) Hétvégén konkrét álláspontot fogalmazott meg a kormány a szövetkezeti tulajdonrészekkel kapcsolatban. Orbán Viktor elmondta: „a kormány elszánta magát, hogy rendezze, orvosolja a mezőgazdasági szövetkezetek külső üzletrész-tulajdonosaival, illetve az örökösökkel szembeni, a kilencvenes évek elején elkövetett igazságtalanságot”. A kormány egy pénzügyi alapot hoz létre, amellyel segítik a kifizetéseket olyan esetekben, ahol a szövetkezetnek n

2000. 11. 27. 09:36

Orbán Viktor szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Járai Zsigmond pénzügyminisztert jelöli az államfőnél a Magyar Nemzeti Bank elnöki posztjára. A kabinet a minimálbér emelése mellett azt is tényként jelentette be, hogy Orbán Viktor a jelenlegi pénzügyminisztert látná szívesen az MNB élén márciustól, ha a jelölést maga Járai is elfogadja, ami egyenlőre még kétséges. A tárgyalások a miniszterelnök és a pénzügyminiszter közöt

2000. 11. 27. 09:09

Orbán Viktor szombaton aláírta azt a kormányrendeletet, amely megállapítja a 2001 január 1-étől minimálisan adható munkabért Magyarországon. A miniszterelnök véleménye szerint az eddigi sikertelen érdekegyeztető tárgyalások a munkaadói és munkavállalói oldallal később sem vezettek volna eredményre, így tovább nincs értelme halogatni a döntést. A kormányfő elmondta, hogy a megközelítőleg 57 százalékos minimálbér emelése egyúttal gazdaságfilozófia

2000. 11. 27. 08:57

(MH) A kormány döntést hozott az állami hivatalokban dolgozók bérfejlesztéséről hétvégén. Az eddigi szokásos év eleji 8,75 százalékos béremelésen túl a jövő év július 1-jétől 28 százalékos emelést, 2004 elejéig pedig évente 20 százalékos bérfejlesztést kapnak a köztisztviselők. A fizetések emelése mellett azonban egy éven belül létrehoz a kormány egy ellenőrzési hivatalt a köztisztviselők anyagi helyzetének vizsgálatára.

2000. 11. 27. 08:43

(MTI) A vasárnap késő délután befejeződött utólagos szavazatszámlálások alapján Bush győzött 537 szavazatkülönbséggel. A közel 6 millió szavazat összesítése után a csekély előny segítségével George W. Bush republikánus alelnökjelölt megszerezheti a 25 floridai elektor támogatását, így az elnökséghez minimálisan szükséges 270 elektori voksot meghaladva éppen 271 szavazatot tudhatna magáénak. Al Gore demokrata jelölt kampánystábja azonban még nem

2000. 11. 27. 08:24

A tőzsde múlt pénteken 100 pontos, 1,37 százalékos emelkedéssel 7380 ponton zárt. A főbb részvények többnyire pozitív mérleggel zártak, köztük a Mol 3,4 százalékos, az OTP 3,1 százalékos emelkedést mutatott. Jelentős forgalma ellenére azonban gyengült a Matáv és 1125 ponttal fejezte be a kereskedést. Amint arról már hírt adtunk, a Borsodchem közgyűlés híreinek hatására 6950 pontra erősödő részvénypapír nehezen megjósolható két hónap elébe néz, m

2000. 11. 27. 07:58

(FN, MTI) Stabilizációs akciótervet készített a Malév Rt. – közölte Antal Erzsébet, a társaság vezérigazgatója. Az intézkedésektől több milliárd forintos megtakarítást remélnek. Rövid távon a piaci pozíciót kívánják erősíteni. Cél a hatékonyság javítása is. Hosszabb távon a szövetségi együttműködések kialakítása, valamint a Malév új növekedési pályára állítása a feladat. A társaságnál megkezdett létszámracionalizálás keretében január 1. és decem

2000. 11. 24. 15:37

(FN, MTI) Szeptemberben 5,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az eurózónában az előző év hasonló időszakához viszonyítva – jelentette be az EU statisztikai hivatala. Az augusztusi adatokhoz képest a növekedést 0,8 százalékos volt. A hír hatására azonnal emelkedni kezdett az euró árfolyama a dollárhoz képest, mivel az elemzők alacsonyabb adatokra számítottak.

2000. 11. 24. 13:15
Olvasói sztorik