Belföld

Viták a diákhitelről

24.hu
24.hu

2000. 11. 27. 11:04

(FN, VG) A döntés már megszületett, pontos megoldás azonban még nincs. A kormány múlt kedden már döntött a diákhitel intézményének bevezetéséről, de a további részletekbe menő egyeztetések alkalmával vita alakult ki a Pénzügyminiszter (PM) és az Oktatási Minisztérium (OM) között. A hitel lehetővé tenné a felsőoktatási hallgatók részére évi 210 ezer forint felhasználását az egyetemi, főiskolai tandíjak fedezésére. Az állami tulajdonú Diákhitel Intézet tervei szerint a kölcsönt akár 35 éves futamidővel lehet majd igénybe venni, a törlesztő részletek pedig jövedelemarányosak lesznek, és nem haladhatják meg a későbbi fizetés hat százalékát. A pénzügyi és az oktatásügyi tárca tervei alapvetően abban különböznek, hogy míg az OM külön részvénytársaság létrehozásával, és az APEH bevonásával biztosítaná a rendszer működését, a Pénzügyminisztérium a bankok saját erőforrásait használná fel erre a célra.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.