(VG) Kétharmados törvénycsomag magyarokról és külföldiekről. Négy, teljes egészében kétharmados törvénymódosításból álló javaslatcsomagot terjesztett a parlament elé a Belügyminisztérium (BM) a külföldiek beutazásával, a határőrizettel, a menedékjoggal és a magyar állampolgársággal kapcsolatban. A törvények elfogadása esetén az érintett területeken befejeződik a jogharmonizáció.
(VG) A kancelláriaminiszter napokon belül aláírja azt a rendeletet, amely az adatátviteli célokat szolgáló 3,5 gigaherz frekvencia árverését engedélyezi. Az információt Sík Zoltán informatikai kormánybiztostól tudta meg a Világgazdaság. Eszerint még az idén sor kerül a rendkívül gyors adatátvitelt lehetővé tévő 26 gigaherz kiárusítására is. Részletek a Vil
(NSZ) Az amerikai és nyugat-európai recesszióról szóló előrejelzések is éreztetik már hatásukat a multinacionális társaságoknál. A nagy vállalatok elbocsátásokat terveznek mindenfelé, s ez alól a jelek szerint Magyarország sem lesz kivétel. Részletek a Népszabadságban >>
(NSZ) Néhány kamaraárverést nem számítva az év első komolyabb hazai árverését éppen ma egy hete délután tartotta a Pless & Fox aukciósház a Vígszínház aulájában. Másfél hónappal ezelőtt zárult a múlt év (az elmúlt évszázad, sőt évezred) utolsó magyar árverése, nem véletlen, hogy az aukciókra kiéhezett a közönség, nagy volt az érdeklődés. Öszszesen 64 tétel került Pless István kalapácsa alá, az elkelt 49 ékszer kikiáltási ára mintegy 824 ezer for
(NSZ) Több ponton is hibás az idei adóbevallás, illetve a hozzá kapcsolt tájékoztató. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) korábban még csak azt jelezte: hibásan tájékoztat a nyomtatványhoz kapcsolt kitöltési útmutató arról, hogy az adó egy százalékának felajánlásakor nem csupán a kiszemelt szervezet vagy egyház adó-, illetve technikai számát kell feltüntetni, hanem annak nevét is. A szabály szerint az adó egy százalékának átutaltatása
(NSZ) A Fidesz elnökségi ülésén nem döntöttek Torgyán menesztéséről. A kormánypárt vezető politikusai el kívánják kerülni a kisebbségi kormányzást és az előre hozott választásokat is. Ezért Orbán Viktor kormányfő egyelőre nem váltja le Torgyán József agrárminisztert. A Fidesz elnökségének hét végi tanácskozása után Kövér László pártelnök blöffnek nevezte, hogy döntöttek volna Torgyán menesztéséről. Más, koalíciós forrásból származó információin
(NSZ) Százmilliós nagyságrendű beruházást tervez a Belügyminisztérium (BM) a magyar-osztrák határon lévő átkelők kapacitásának növelésére. Még a nyári idegenforgalmi szezon előtt végrehajtandó fejlesztés átmeneti időre szól, mert Magyarország EU-csatlakozása után legfeljebb két évvel megszűnik az ellenőrzés a nyugati határszakaszon. Részletek a N
(NSZ) A tervek szerint holnap dönt a kormány a KRESZ módosításáról. Ha az előterjesztést a kabinet jóváhagyja, május elsejétől lakott területen kívül 90, autóutakon 110, autópályákon pedig 130 lesz a legnagyobb megengedett sebesség. Részletek a Népszabadságban >>
(NSZ) Még az idén átadják a vasúti forgalomtól megszabadított, teljes pályaszerkezeti cserén átesett dunaföldvári hidat, és az új tiszaugi hídon is megindulhat a forgalom. Ugyancsak ebben az évben készül el az Esztergom és Párkány között újjáépített Mária Valéria híd. Az elkövetkező időszakban kezdődik meg a szekszárdi híd és az M3-as Tisza-hídjának építése.
(FN) Az új vezető Al Multon lesz, aki a Drawbase elnöke is egyben, így a bostoni, a san fransisco-i és a san antonio-i iroda is egy kézbe kerül. Hajas Tamás, aki 1998 óta a Graphisoft US vezére visszatér a vállalat kutatás-fejlesztési részlegéhez és alelnöki minősítésben a stratégiakialakításért lesz felelős. Az új elnök, Multon 25 éve foglalkozik a CAD termékekkel és 15 éve vezeti a Drawbase-t. Előtte több helyen is vezető tisztséget töltött b
(FN) A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe nap közben csupán 0,25 százalékkal erősödött , a forgalom pedig a nehézkes indulás után 4,9 milliárd forintot ért el. Délutánra 0,1 százalékos csökkenést mutatott a Dow Jones, és 0,2 százalékkal áll alacsonyabban a Nasdaq. A párizsi tőzsde 0,2 százalékkal gyengült, a londoni FTSE viszont 0,16, a DAX pedig 0,1 százalékos pozitívumot produkált. Az amerikai munkanélküliségi adatok sem túl bíztató
(FN) Nem tervez a közeljövőben újabb befektetéseket az Arago Befektetési Holding – tájékoztatta az MTI-t Gránicz János vezérigazgató-helyettes.
Rövid időn belül három cég feltőkésítésében is szerepet vállalt az Arago Rt., ezek együttes értéke megfelel a sajtóban megjelenteknek, amely szerint 5 milliárd forint körüli összeget fektettek be a Pick Rt.-be, a Zalakerámia Rt.-be, továbbá a Falco Trade Rt.-be. A vezérigazgató-helyettes nem tagadta, h
(Prím) Szlovéniában már minden második embernek van mobiltelefonja. A maroktelefonok népszerűsége különösen tavaly nőtt jelentősen az 1,9 milliós lakosságú országban, amikor egycsapásra a kétszeresére nőtt a mobiltelefonok tulajdonosainak száma. Anton Majzelj, Szlovénia legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatójának, a Mobitelnek a képviselője arról tájékoztatta a sajtót, hogy ma már több mint egymillió szlovénnak van maroktelefonja. Elmondta, hogy az
(FN) A turizmus dinamikusan fejlődik, és az innen származó állami többletbevételek más ágazatok támogatását is lehetővé teszik – mondta Lasztovicza Jenő, az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke pénteken egy szakmai konferencián. A Turizmus és profit című rendezvényen az elnök hangsúlyozta, hogy míg 2000 első tizenegy hónapjában a turisztikai deviza bevételek 16 százalékkal növekedtek, a hasonló kiadások 1999 egészéhez képest is csökkentek. A
(MTI) A Budapesti Értéktőzsde azonnali piacán 2001 januárjában 380,296 milliárd forint kétszeres árfolyamértékben kereskedtek a brókercégek, ami 44,8 százalékkal elmarad az előző havi forgalomtól. Ez a Budapesti Értéktőzsde havi összesítéséből derül ki. Az előző év januárjához képest 56,5 százalékkal csökkent az összforgalom, 2000 januárjában 875,3 milliárd forint volt az azonnali összforgalom, ebből 766,5 milliárdot tett ki a részvények adásvét
(FN) Alig változtak decemberben a vállalkozói és a lakossági hitel-átlagkamatlábak és betéti átlagkamatok havi lebontásban – derül ki a Magyar Nemzeti Bank jelentéséből. Az éven belüli vállalkozói hitelek átlagkamata az előző havival azonos 12,8 százalék volt, az ugyanarra a lejáratra elhelyezett betétek átlagkamatlába pedig 0,1 százalékponttal emelkedve 9,5 százalékra nőtt. Az éven túli lejáratú vállalkozói hitelek átlagkamata decemberben 0,1
(VG) A határátlépés gyorsításáról állapodtak meg tegnap a magyar és az osztrák hatóságok. Bencze József, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának rendészeti főigazgatója a Világgazdaságnak elmondta: a szakértői tárgyaláson egyetértés volt abban, hogy a közös határszakasz fejlesztése aktuális kérdés, és még az európai uniós csatlakozásunk előtt célszerű a szükséges bővítéseket, korszerűsítéseket elvégezni. A tervek megvalósítását a Gazda
(VG) A kormány fokozatosan növekvő szerepet szán a Hitelgarancia Rt-nek. A jelenlegi 85 milliárdos kezességvállalási szintet idén 120 milliárdra, 2002-ben viszont akár 180 milliárd forintra is emelheti a részvénytársaság. Barátossy Györgyné, a PM helyettes államtitkára elmondta: A HG Rt. tevékenysége jól illeszkedik a kormány kkv-fejlesztési programjába. A tavalyi év sikereihez az alacsonyabb garanciadíjak és a felgyorsított elbírálás mellett na
(VG) Felerősödött a recessziós veszély az Egyesült Államokban. Egyre többen gondolják úgy, hogy reális esély van arra, hogy az amerikai gazdaság recesszióba süllyedjen, és emellett az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-nél sem olyan döntést hoztak, amit a befektetők vártak. A Federal Reserve szerdai 50 bázispontos kamatcsökkentése nem aratott sikert a piacon. A részvényárfolyamok mozgásából arra lehet következtetni, hogy a piaci szereplők tö
(VG) Nyolcvan millió dolláros beruházás keretében gyárat épít a National Instruments (NI) és a Flextronics is bővíti jelenlétét Magyarországon. A debreceni ipari parkba tervezett befektetésről szóló híreket Peter Tufo amerikai nagykövet búcsúlátogatásán jelentették be. Ezek a projektek is részei annak a törekvésnek, mely szerint még több tengerentúli vállalatot kell rávenni az elmaradottabb keleti megyékben való letelepedésre.
(MTI) Pénzmosás és okirathamisítás alapos gyanúja miatt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vizsgálja a BorsodChem-részvények felvásárlásának ügyét – tájékoztatta Gulácsi Ferenc, a felügyelet szóvivője az MTI-t. A PSZÁF szerint tavaly november közepén pénzmosás alapos gyanúja miatt tettek bejelentést a rendőrségnél a BorsodChem ügyben, s ezt követően decemberben már feljelentés is volt. A felügylet nem tud arról, hogy mi lett a fel
(FN, Microbroker) A FED pozitív döntése ellenére a nemzetközi és a hazai piacokon is estek az árfolyamok, mivel a tegnap napvilágra került makroadatok alapján az elemzők kevésnek tartották az 50 bázispontos csökkenést. A BUX csökkenéssel nyitott, majd rövid idő alatt 8000 pont alá süllyedt. A Matáv árfolyam 2,15%-os csökkenés után 1272 forinton zárt. A Mol árra is esett, 5230 forintos záróára 1,59%-os csökkenést takar. Jelentõsen esett a
(Mti-eco) Február 1-jén a MATÁVnet Rt. újabb árcsökkentést hajtott végre. A cég által kiadott közlemény szerint a legtöbb, 35 ezer előfizető által használt Hobbi csomag árát 25 százalékkal mérsékelték, s ezentúl havonta nettó 2000 forintért lesz elérhető. Ezzel együtt az időkorlátos csomagok túllépési díjait mostantól a megkezdett órák helyett perc alapon számolják, ami az eddiginél pontosabb elszámolást tesz lehetővé.
(Mti-eco) 4 millió forintra
bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a BNP-Dresdner (Hungaria)Értékpapír Rt.-t. A felügyelet egyúttal 2001. február 28-ig meghosszabbította a brókercég felfüggesztését. A társaság tavaly november végén felhagyott a befektetési szolgáltatási tevékenységgel, ügyfeleit az anyavállalat, a BNP Dresdner Bank (Hungaria) Rt. vette át, a
brókercég pedig tevékenységi engedélyének visszavonását kérte a felügy