(FN) Nem tervez a közeljövőben újabb befektetéseket az Arago Befektetési Holding - tájékoztatta az MTI-t Gránicz János vezérigazgató-helyettes.
Rövid időn belül három cég feltőkésítésében is szerepet vállalt az Arago Rt., ezek együttes értéke megfelel a sajtóban megjelenteknek, amely szerint 5 milliárd forint körüli összeget fektettek be a Pick Rt.-be, a Zalakerámia Rt.-be, továbbá a Falco Trade Rt.-be. A vezérigazgató-helyettes nem tagadta, hogy korábban további tőkebefektetések is szóba kerültek, ám ezek lekerültek a napirendről. Azt azonban elmondta: a korábban tőkeinjekcióban részesült cégek közül a Pick - a holdinggal közösen - keresi az akvizíciós pontokat, és a Zalakerámiának is kapacitás-bővítésre van szüksége. Helyesbítette továbbá azt a Falco Trade által közzétett adatot is, miszerint az Arago 51 százalékot szerzett volna a szóban forgó cégben. Az Arago a Falco Trade részvényeinek csak 49,9 százalékát birtokolja. Közölte azt is, hogy az Arago részesedése a Pickben 41,34 százalékot tesz ki, míg a Zalakerámiánál a mostani tőkeemelés 14 százalékkal növeli a holding részesedését, azaz összesen 29 százalékra rúg a közvetlen és közvetett tőkehányad, amely az Arago birtokában van. Tájékoztatott arról is, hogy a holding februári közgyűlésén egyetlen napirendi pont lesz, nevezetesen a társaság zártkörű alaptőke-emelése. Ez legalább egymillió darab részvény kibocsátását jelenti, maximum 350 százalékos árfolyamon. A tőkeemelésről a vezérigazgató-helyettes nem kívánt bővebben nyilatkozni a még folyamatban lévő tárgyalások miatt.
Ajánlott videó
- 04:44 Arccal csapódott a befékező kísérőautónak a bringás a Touron
- 03:33 Tizenegy éves sakkozó döntötte meg Polgár Judit 38 éve fennálló világrekordját
- 22:21 Szappanos nagy hibája után pont nélkül maradt az Újpest a bajnoki nyitányon
- 21:57 Megszólalt Divinyi Zsombor: nem tölti be az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztját és jogi lépéseket tesz Hadházyval szemben
- 21:34 Tarr: 2,5 milliárdnál járhat a visszautalt NKA-támogatások összege
- 21:21 Majka Bohár Dánielnek: Szopjatok le mind
- 21:19 Klopp a német újságíróknak: Ha rászálltok a családomra, távozom
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.07.24.
- 21:03 Inkább szétkalapálják a saját arcukat, csak ne legyenek magányosak
- 20:22 Leclerc kutyájától az összetört Alpine-ig – ilyen volt a pénteki nap a Hungaroringen
- 20:19 Donald Trump vizsgálattal és vámokkal fenyegetőzik az EU-val szemben
- 19:33 Bűnösnek vallotta magát a georgiai fiatal, aki 14 évesen négy embert ölt meg egy iskolai lövöldözésben
- 19:18 Drónokat teszteltek Kijevben, Oroszország csapást mért
- 19:17 LeBron James olyan csapathoz igazolt, amely 43 éve nem volt NBA-bajnok
- 18:56 Ezért nyitották meg a Sió-zsilipet a Balaton alacsony vízállásánál
- 21:19 Klopp a német újságíróknak: Ha rászálltok a családomra, távozom
- 17:30 Nem lesz pártszakadás a Fideszben Németh Zsolt szerint akkor sem, ha Orbán úgy dönt, maradnak az orosz vonalon
- 11:23 Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
- 15:43 A francia kormány inkább elintézi, hogy hitelt kapjon a jobboldal a kampányra, csak ne avatkozzanak be kívülről
- 12:17 Kapitány István kirúgta a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját
- 16:16 A jövő héten visszatér a forróság, újra a 40 fokot közelítjük majd
- 12:22 Győrfi Pál: Szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom
- 16:10 Mégis nyomoz a rendőrség az utolsó Nemzeti Konzultáció miatt
- 14:52 „Tavaly kizártak, és ezt a magam módján meg akartam bosszulni” – a magyar úszó úgy lehagyta a mezőnyt, hogy célba éréskor az üldözőket is alig lehetett látni
- 12:45 MÁV - ledózerolták a „majdnem kész” mini vasútállomást Győrasszonyfán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
