(FN) Több mint kétszeresére növelte profitját az osztrák OMV olaj-, földgáz- és vegyipari óriáscég az idei év első negyedében. Az OMV nettó profitja az első három hónapban 127 millió euró volt, az egy évvel korábbi 52 millió euró helyett.m A kamat- és az adófizetés előtti működési profitja (EBIT) 142 százalékkal 199,38 millió euróra emelkedett.
A konszern eladásai 1,66 milliárd euróról 1,9 milliárd euróra nőttek, az egy évvel korábbi. Ehhez a

2001. 05. 10. 12:11

(FN) A Britis Telecom 5,9 milliárd fontot (9,8 milliárd euró) akar újabb részvénykibocsátással elérni a tőzsdepiacon, 27,9 milliárd font adóssága csökkentésére. A kibocsátást a mostani részvényeseknek szánják, hiszen minden tíz meglévő papír után három újat kínálnak fel, egyenként 3 fontért, ami 47 százalékkal olcsóbb a szerdai tőzsdei záróárnál.

2001. 05. 10. 11:58

(MTI-eco) Nem kell módosítani az előre jelzett éves 4,5-4,7 milliárd eurós külkereskedelmi hiányt – jelentette ki Balás Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára az első negyedév gazdasági folyamatait elemző sajtótájékoztatón. Szerinte az energiaárak kedvező alakulása esetén az egyenleg ennél még jobb is lehet. Az első negyedévben az export 8,03 milliárd eurót tett ki, 22 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az import 9,06 mill

2001. 05. 10. 11:42

(MTI-eco) Tovább mérséklődött a német külkereskedelem növekedési üteme márciusban. A wiesbadeni statisztikai hivatal adatai szerint az export tavalyi év márciusához képest 7,5 százalékkal emelkedett, s így 109,6 milliárd márka (56 milliárd euró) volt. Az import 2,1 százalékkal 92,4 milliárd márkára növekedett. A külkereskedelmi mérlegben összesen 17,2 milliárd márka aktívum képződött, 5,7 milliárddal több, mint egy évvel ezelőtt. Ez a legmerésze

2001. 05. 10. 10:43

(MTI-eco) Várhatóan 1,45 dollárnál is magasabb lesz a General Electric részvényenkénti éves nyeresége – jelentette ki az amerikai
General Electric óriásvállalat elnöke. A vállalat az amerikai gazdaság lassulása ellenére is nyereséges, amit elsősorban jelentős megtakarításainak köszönhet. A cég a Honeywell számítógépes amerikai nagyvállalat megvásárlása révén például 3 milliárd dollárt tud megtakarítani, kétszerte többet, mint azt az akció el

2001. 05. 10. 10:27

(FN) A Graphisoft N.V. konszolidált adózás utáni vesztesége 2001 első negyedévében 172,78 millió forint volt, szemben a tavalyi év 436,76 millió forint nyereséggel. A társaság árbevétele a bázishoz képest 15,7 százalékkal csökkent, 6,071 millió eurót ért el. Idén az üzemi veszteség 515 ezer euró volt, míg tavaly 1,258 millió euró nyereséget ért el a vállalat. A forintban számolt három havi árbevétel 1,619 milliárd forintot tett ki, ami 15,6 szá

2001. 05. 10. 10:13

(FN) A BUX 25.64 pontos növekedéssel, 6903.34 ponton nyitott. Ma a Budapesti Értéktőzsdén kis mértékű árelmozdulásokra számítanak. Várhatóan továbbra is fókuszban lesz a Mezőgép, miután szerdán nyilvánosságra került, hogy a társaság többségi tulajdonosa, a Linamar a kanadai Skyjack irányításának megszerzéséről folytat tárgyalásokat. A nyugat-európai piacokon várhatóan csökken az érdeklődés a magyar részvények iránt a vártnál magasabb, első negye

2001. 05. 10. 10:03

(MTI-eco) Száz üzem felszámolását tervezi a brit-holland Unilever óriásvállalat átalakítási programjában. Erre a lépésre részben a Bestfoods amerikai élelmiszeripari csoport tavalyi, több mint 20 milliárd dollárt felemésztő bekebelezése miatt kerül sor. Eddig 43 üzem bezárásáról döntöttek már, elsősorban Észak-Amerikában és Európában. A gyárak bezárása összesen 8 ezer embert érint világszerte.

2001. 05. 10. 09:37

(KSH) A külkereskedelmi áruforgalom hiánya az első három hónapban 1,03 milliárd euró volt, 8,03 milliárd euró export és 9,06 milliárd euró import eredményeként – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. Márciusban a deficit 251,2 millió eurót tett ki. A külkereskedelmi hiány az év első két hónapjában 778,8 millió euró volt, 5,084 milliárd euró kivitel és 5,863 milliárd euró behozatal mellett. Egy évvel korábban a deficit 2

2001. 05. 10. 09:29

(FN) Vegyesen kezdték a napot a vezető európai tőzsdék indexei. Az FTSE 0,16 százalékos, a CAC 0,11 százalékos, a techMark pedig 0,05 százalékos csökkenést mutat. A DAX azonban 0,02 százalékkal emelkedett.

2001. 05. 10. 09:21

(NSZ) Ausztria ragaszkodik hozzá, hogy hét évig korlátozzák az új EU-tagok munkavállalóinak szabad mozgását, és Magyarország sem számíthat egyéni elbánásra. Ez derült ki Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter tegnapi budapesti tárgyalásain. A magyar kormány és a szakszervezetek indokolatlannak tartják a korlátozást.
Részletek a Népszabad

2001. 05. 10. 09:13

(NSZ) Befektetőket keresnek Magyarország három térségében a felhagyott bányák vagyonának értékesítésére – hangzott el a Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ konferenciáján. A bányavagyon-hasznosító társaságoknál jelenleg mintegy 1,54 milliárd forint értékűre becsült vagyon vár értékesítésre, ebből 1,45 milliárd forint értékben mintegy 800 ingatlan. Hasznosításukhoz a befektetők igénybe vehetik a Széchenyi-terv programjaiban rendelkezésre

2001. 05. 10. 09:07

(NSZ) Az új a nyugdíjrendszer reformjának egyik célja az, hogy mindenki maga dönthesse el, mikor vonul vissza az aktív munkavégzéstől. A miniszterelnök szerint így megszűnhet a kötelező nyugdíjkorhatár, a pénzügyminiszter szerint azonban nem változna az új rendszerrel a korhatár kérdése.
Részletek a Népszabadságban >>>

2001. 05. 10. 08:59

(Népszava) Akár harmincszázalékos is lehet az eltérés a biztosítótársaságok kötelező felősségbiztosítási árajánlatai között – akkor, ha az ügyfél „paraméterei” teljesen azonosak. Az ágazat idén a tavalyi 64,5 milliárd forint helyett várhatóan 72 milliárd forintos bevételt produkál. Információink szerint egyelőre nem működik zavarmentesen a belügyi tárca és a biztosítási cégek közös számítógépes „szűrő” rendszere.
Részletek a

2001. 05. 10. 08:51

(VG) Növekedni szeretne a londoni tőzsde kis cégek számára létrehozott kereskedési platformja. A piac a külföldi kibocsátók számát kívánja bővíteni, jelenleg ugyanis a bevezetett társaságok alig hat százaléka külföldi. A piac nemzetközi körútra indul, hogy meggyőzze a potenciális kibocsátókat.
Részletek a Világgazdaságban>>>

2001. 05. 10. 08:44

(VG) A koreai Daewoo Securities várhatóan megválik a Daewoo Bank (Magyarország) Rt.-t a pénzintézetétől. Az átvilágításról szóló megállapodást a cég hamarosan aláírhatja a vevőjelölttel. A koreaiak a romániai és az üzbegisztáni leánybankot is árulják, a három tranzakcióból mintegy 40 millió dolláros bevételre számítanak.
Részletek a Világgazdaságban>>>

2001. 05. 10. 08:32

(NSZ) Csekély forgalom és rossz árfolyam mellet váltják Európa nagyvárosaiban a forintot, így sehol sem érdemes venni vagy eladni magyar valutát. Mindenütt foglalkoznak az 1996 óta konvertibilisnek számító forint jegyzésével, de a szerény érdeklődés miatt előnytelen árfolyamon. A pénzváltóknál jegyzett árfolyam azonban a helyi kereslettől és kínálattól, a készpénzkezelési költségektől függ elsősorban és csak másodsorban a valuta erejétől.
Részl

2001. 05. 10. 08:28

(VG) Várhatóan júniustól szabadabban kereskedhetnek a külföldiek hazánkban. A jövő hónaptól ugyanis sor kerülhet a devizaliberalizáció további fontos lépéseire. Elképzelhető, hogy a külföldiek diszkont kincstárjegyeket vásárolhatnak, illetve részt vehetnek a határidős kereskedésben is. A tőzsdékkel mindenesetre még erről a kérdésről eddig semmilyen egyeztetés nem történt.
Részletek a

2001. 05. 10. 08:22

(FN) A BUX 92.43 pontos eséssel 6877.70 ponton zárt. A főbb részvények többsége vesztességgel zárta a napot. A Matáv (989 forint), az OTP (13955 forint), a Mol (4350 forint) árfolyamon fejezte be a kereskedést.

2001. 05. 09. 16:40

(MTI-eco) A kormány Papcsák Ferencet nevezte ki az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. új igazgatósági tagjává. Papcsák Ferenc korábban az ÁPV Rt. felügyelő bizottságának tagja volt. Helyére Puskás András közgazdász, a Pénzügyminisztérium miniszteri kabinetfőnöke került.

2001. 05. 09. 16:25

(MTI-eco) Másodszor is hadat üzen a dohányreklámok ellen David Byrne, az Európai Bizottság egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztosa új, dohányzással kapcsolatos törvényjavaslatával. Az EU-Bizottság adatai szerint a 15 uniós tagállamban évente félmillióan halnak meg a dohányzás okozta betegségekben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezt a számot világszerte 4 millióra teszi, s becslések szerint a következő 30 évben – ha nem történnek elleninté

2001. 05. 09. 16:16

(MTI-eco) Január óta kihelyezésre került az első 100 millió forint a Budapest Kisvállalkozói Hitelprogram 1 milliárd forint forrásalapjából. A hitelprogram keretében tevékenységi kör megkötése nélkül budapesti kisvállalkozások igényelhetnek kedvezményes kamatozású, 3 éves futamidejű, legfeljebb 10 millió forint összegű vállalkozói hitelt. A hitel felhasználható a vállalkozás eszközeinek bővítésére, fejlesztésére, telephely, üzlethelyiség építésé

2001. 05. 09. 15:36

(MTI-eco) A piacvezető japán mobilszolgáltató, az NTT DoCoMo 45 százalékkal, 366 milliárd jenre (4,13 milliárd euró) növelte nettó nyereségét a március 31-jével végződött tavalyi üzleti évében. A cég forgaloma 26 százalékkal 4,7 ezer milliárd jenre nőt. Egy részvényre 1000 jenes osztalékot fizetnek. A folyó üzleti évben a konszern 6,7 százalékkal magasabb konszolidált nettó nyereségre számít, azaz 390 milliárd jenre, 5,3 ezer milliárd jenes forg

2001. 05. 09. 15:27

(MTI-eco) Márciusban, februárhoz képest 3,7 százalékkal csökkent a németországi termelés. A visszaesést elsősorban a feldolgozóipar termékek előállításának 3,0 százalékos és az építõipari termelés 13,6 százalékos csökkenése okozta.

2001. 05. 09. 15:14
Olvasói sztorik