(MTI-eco) Nem kell módosítani az előre jelzett éves 4,5-4,7 milliárd eurós külkereskedelmi hiányt - jelentette ki Balás Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára az első negyedév gazdasági folyamatait elemző sajtótájékoztatón. Szerinte az energiaárak kedvező alakulása esetén az egyenleg ennél még jobb is lehet. Az első negyedévben az export 8,03 milliárd eurót tett ki, 22 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az import 9,06 milliárd euró volt, 21,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Balás Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a kivitel növekedési üteme évek óta először haladja meg behozatal dinamikáját. Az első három hónapban 509 millió euró külföldi működőtőke érkezett az országba.
Ajánlott videó
- 07:51 „Közös megegyezéssel” leszerelt a honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok, volt miniszteri biztos
- 07:37 Fontos részletek derültek ki a titokban felvett kínai gigahitelről
- 07:34 Dwayne Johnsont lekapcsolták a rendőrök Hollywoodban: a kocsiból is ki kellett szállnia
- 07:07 Elkobozták a reptéren a putyinos dokumentumfilm rendezőjének Oscar-díját, azóta se lett meg
- 07:03 Meglett az akkutesztelő cég, amelyik ott sem volt, de már megy is
- 06:48 Trump csökkentené az amerikai haderőt több európai országban, mert nem segítenek neki az iráni konfliktusban
- 06:32 Így nyitnak a strandok – van, ami már május 1-jén megnyit
- 06:22 Elkezdődik a felmelegedés
- 06:02 Videón, ahogy élő adás közben elüti az autó az influenszert
- 05:45 Eltűnt technológiák kvíze: te emlékszel még ezekre? A fiatalok többsége már nem tudja, mire valók
- 05:40 „Nem hittem a fülemnek, amikor hallottam róla” – példátlan viking kincshalmot fedeztek fel Norvégiában
- 05:30 Kvíz: külföldi sztárok, akiket mindenki ismer – de azt is tudod, mi az igazi nevük?
- 05:30 Tyson, O.J. Simpson, Farkas Péter – emlékszel a sportolókra, akik megjárták a börtönt?
- 04:40 Sikeresen termesztettek burgonyát az űrben
- 03:33 A veszprémi kézicsapat edzője: Ha kikapunk, akkor is gratuláltam volna a srácoknak
- 17:27 Videón, ahogy ejtőernyővel ugrott le a Mol-torony tetejéről egy külföldi férfi
- 05:30 Kvíz: külföldi sztárok, akiket mindenki ismer – de azt is tudod, mi az igazi nevük?
- 20:52 Az új kormánnyal vizsgáltatják felül a Bayer Construct 3487 lakásos telepének kiemelt státusát
- 18:49 Egy baleset miatt Monoron rekedtek a Debrecen-Budapest vasútvonal utasai
- 19:48 444: Mészáros V-Híd Zrt.-je 1,8 milliárddal támogatta a Fidesz kampány mögött álló alapítványt
- 23:10 Ekkora butaságot ritkán látni európai kupaelődöntőben
- 16:08 Sára Botond lakásán is házkutatást tartottak, megszólalt a vesztegetéssel gyanúsított főispán
- 15:43 Gór-Sebestyén Júlia ügyét vádemelési javaslattal zárja le a rendőrség
- 18:41 Orbán a lúzereket tolja be a frakcióba?
- 15:11 Czutor Zoltán az NKA-támogatásokról: A nyilvános kollégium volt a látványpékség, a háttérben meg tízszer annyit szétosztottak a csókosoknak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
