Bita Dániel

Bita Dániel

főszerkesztő-helyettes

Habár a választók jelentős része a legutóbbi két országgyűlési választáson azért szavazott a Fideszre, mert kedvezőnek ítélte anyagi helyzetének alakulását, éppen a legszegényebb társadalmi csoportban a legnagyobb a kormány népszerűsége, míg a felső 10 százalékhoz tartozók többsége ellenzéki. Miért van ez, és hogyan változtathat rajta a koronavírus-járvány?

2020. 06. 26. 10:33

Vörös Józsefet a hatmilliárd forint kárt okozó Széchenyi Bank egykori igazgatósági tagjaként gyanúsították meg. Az ügyvéd közvetítésével kerültek Simicska Lajos egykori cégei Mészáros Lőrinchez, akinek megbízásából Vörös földeket is vett, és volt, hogy együtt utaztak magánrepülőn meccset nézni. Ilyen magasra még nem csapott a NER-ben az igazságszolgáltatás.

Az állam a szállodaépítési és -felújítási költségek felét kifizeti a milliárdosok cégeinek. A pályázatra csak a jól értesültek tudtak időben jelentkezni. A turisztikai ügynökség a családok támogatásáról beszél, holott Mészáros Lőrinc hoteljei a 17 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatással egy időben több száz embert rúgtak ki.

Kevesebb mint két héttel 36 ezer kórházi ágy kiürítésének elrendelése után már május eleji csúccsal számolt a kormány. Most úgy fest: valóban akkor volt a legtöbb, de alig kétezer aktív koronavírus-fertőzött. Ilyen pontos volt a korrigált járványügyi előrejelzés, Orbánnak lottóznia kéne, vagy a szavaihoz igazítják a statisztikát?

2020. 05. 12. 05:45

Az Alkotmánybírósághoz fordul Göd ellenzéki polgármestere, amiért az állam a veszélyhelyzetre hivatkozva elvette a település útjait és a Samsung-gyártól származó milliárdos adóbevételét. A kormány nem először próbálkozik a helyi önkormányzatok visszaszorításával és a befektetések hasznának besöprésével sem, de most minden eddiginél tovább ment.

Olvasói sztorik