Főleg Pest megyében találni olyan városokat, ahol a Fidesz nem – vagy nem ezen a néven – száll harcba a polgármesteri posztért. Az idén is vannak azonban olyan 10 ezresnél népesebb városok, ahol érvényesül a Csak a Fidesz! jelszó, és kihívója sincs a kormánypárti polgármesternek.
Interjú a Tisza Párt listavezetőjével kiszakadt buborékról, arról, hogy mivel ért egyet ma is a 2010-es évek orbáni uniós politikájából, a háborúról, a szektaszellemről, a rendszer mélységéről, és arról, hogyan vezet az út a Mészáros-bank felügyelőbizottságából az Orbán-Mészáros-Tiborcz részvénytársaság lebontásáig.
Célegyenesébe érkezett a választási kampány. Magyar Péter az elmúlt 30 év legnagyobb tüntetését, Orbán Viktor “egymillió találkozást” ígér szombatra, a DK pedig tízezer aktivista mozgósítását jelentette be. A Háromharmad+ adásában Bita Dániel, Gulyás Márton, Pap Szilárd és Pető Péter felrajzolja, milyen különböző forgatókönyvekkel végződhet az önkormányzati és EP-választási nap, és ezek milyen következményekkel járhatnak a magyar politika 2026-ig hátralévő időszakára.
Győrben járt a héten a Háromharmad, közönség előtt, hallgatói és helyszíni kérdésekkel. Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Nagy Gergely Miklós a mocskos győri kampány hiányától Borkai Zsolt ellenzékiségén, valamint Magyar Péter istenségén át az orwelli útról való le- és a centrális erőtérhez való visszatérésig elemezték a helyi és az országos közéletet.
Bocsánatot kér Vitézy Dávidtól, ha nem lép vissza a javára a Fidesz jelöltje? Miért nem lehet szerinte a főpolgármester csak várospolitikus? Miért csak a kampányra készül el egy régóta tervezett zebra? Miért nem lett önálló Párbeszéd-lista Budapesten? Hogyan tudott éppen Lázár Jánossal megállapodni? És ki küldött legutóbb tízezer forint adományt a számlájára? Interjú Karácsony Gergellyel.
Folytatódik a közmédiás listavezetői vitáról szóló vita, a DK Sulyok Tamást bűnözőzi, Magyar Péter pedig elhatárolódik a Momentum olimpiás kampányától. A Háromharmad+ e heti adásában a 24.hu-tól Bánszegi Rebeka és Bita Dániel, a Partizántól pedig Ruff Bálint és Gulyás Márton elemzik a kampány legfrissebb fejleményeit.
Orbánék „legrettenetesebb tavaszával” kezdett Bita Dániel, Pető Péter, valamint Nagy József a Háromharmadban. Azt vették végig, mi férhet bele a Fidesznek, a parlamenti ellenzéki pártoknak és Magyar Péternek az önkormányzati- és EP-választásig hátralévő 7 hétbe. A finisben a NatCon brüsszeli betiltása került szóba.
Tudatosan írta Bayer Zsolt, hogy 10 éve tudtak Varga Judit házassági nehézségeiről? Miért csendes a magyar sajtó a gázai háborúval kapcsolatban? Meddig működhet a gyurcsányozás, és hitelessé válhat-e az ügyészség, ha kiderül, hogy nem nyúltak bele a Schadl-ügy irataiba? A Napirend utánban Bánszegi Rebeka, Bita Dániel valamint Nagy Gergely Miklós.
Tüntetést tartott, pártot jelentett be, vitára hívta Orbánt és Gyurcsányt, ezáltal pedig nemcsak az ellenzéki, de a kormányközeli közbeszédet is uralta. Miért akadozik a máskor olajozottan működő propagandagépezet vele szemben? És vezethet-e a semmit és mindent mondás a politikai centrumba? Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Nagy Gergely Miklós a Háromharmadban.
Magyar Péter szerdai ügyészségi kihallgatása kapcsán Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Nagy Gergely Miklós a Háromharmadban mérlegelték, mi lehet a legkellemetlenebb Varga Judit volt férjében a kormánynak, felelevenítették a Völner-Schadl ügy hiányzó Rogán-szálát, zárásként pedig Vitézy Dávid és Szentkirályi Alexandra esélyeit latolgatták Karácsony Gergellyel szemben.