Debrecenben elszigetelt helyi ügyet vagy a politika legnagyobb kérdéseiről szóló vitát látunk? Mit jelent az ellenzéki politikának, hogy újabb milliárdos külföldi kampányfinanszírozási tétel derült ki? A Háromharmadban ezúttal Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Pető Péter beszélgetett.
Annamária elvált szülei nélkül, szigorú nagymamájával töltötte a gyerekkorát egy kis faluban, majd megkereste kutyakiképző apját, aki felnőttként maga mellé vette. Miközben transzgenerációs problémákon mereng, huszonévesként inkább hol gyereknek, hol idősnek érzi magát, és a kutyák nélkül nem tudja elképzelni a jövőjét.
A saját szakácskönyvvel jelentkező Puzsér Róbert a közös kagylófőzés során felülvizsgálja kiérlelt, de nem mindig fogyasztható ételeket eredményező gasztronómiai koncepcióját, és közben elmondja, mit szeret a karácsonyban, és miért nem valószínű, hogy kampányol még a főpolgármesterségért.
Ki nyert az e heti EU-s ütközetben: Orbán, Magyarország vagy az unió? Ezzel kezdett a Háromharmadban Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Nagy Gergely Miklós, akik hamar a magyar közélet egyik nagy illúziójánál kötöttek ki. Aztán az idei oktatási tüntetések mérlegét próbáltuk megvonni: azaz sikeresek voltak-e a megmozdulások, és ha igen, miben?
Tíz év telt el azóta, hogy George Lucas négymilliárd dollárért eladta a teljes Star Wars franchise-t a Disney-nek. Ez alatt legyártottak egy új trilógiát, két antológiafilmet, négy streaming sorozatot és vagy féltucat animációs sorozatot. A Mitnézel legújabb adásában bemutatjuk és értékeljük a saga világos és sötét oldalát, amióta a Disney égisze alá került.
Egyetemet foglaltak, meghátrálásra kényszerítették a kormányt a felsőoktatási keretszámok ügyében, félreállíttatták Hoffmann Rózsát, na és sokat vonultak a fővárosban – a mai diáktüntetések tíz évvel ezelőtti megfelelője a Hallgatói Hálózat (HaHa) volt. Hogyan látják az egykori tagok az akkori és mostani eseményeket?
Hadházy Ákos független képviselő blokádot szervezett az MTVA köré, mert az Orbán-rendszer leváltásának szükséges feltételeként tekint a közpénzből finanszírozott propaganda felszámolására. Valóban ekkora jelentősége van az MTVA-nak? Elérhető cél az intézmény megváltoztatása? Ezekről a kérdésekről is beszélgetett a Háromharmadban Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Pető Péter.