Advent

Ilyen adventi naptár alighanem csak egy van az országban

A nyáron terítőből készült kabátkákat kaptak sugárúti gesztenyefák, hogy színesebbé varázsolják a csurgói belvárost, melyek azóta lekerültek a fákról, de az év végi ünnepek közeledtével karácsonyi viseletbe öltöztették a gyerekeknek szánt Tündérlakot, és a fasor adventi naptárrá változott, írja a sonline.hu.

Márton-Szűcs Brigitta, a csurgói közösség ház vezetője a lap megkeresésére arról beszélt, az ötlet onnan jött, hogy otthon is készít a kislányának adventi naptárat, és ennek nyomán mindennap visz az angyalka valami apró meglepetést.

Mivel a járvány második hulláma miatt megint bezárkóztunk, ez arra késztetett bennünket, hogy a szabadba költözzünk. Ugyanakkor hasznossá is akartuk tenni magunkat, mert minden évben a december az az időszak, amikor a leglátogatottabb rendezvényeink vannak az adventi koszorúk készítésétől kezdve a karácsonyi vásárig. Ezek a rendezvények most a vírus miatt elmaradnak, de azt gondoltuk, hogy helyette a Sugárutat feldíszítjük

– fogalmazott.

Huszonnégy óriási gesztenyefát láttak el különböző dekorációkkal, Mikulás-sapkát, bundát, zsákot és csizmát adtak rájuk. Minden naphoz és fához tartozik egy szám, ezek mellé helyeznek ki egy általuk készített dísztárgyat naponta a közösségi ház munkatársai. Fakorongokból hóembert és szarvast, fenyőágból manókat alkotnak meglepetésként.

Kapcsolódó
Váratlan vendég foglalta el az ausztrál nő karácsonyfáját
Fotók is készültek a betolakodóról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik