Belföld koronavírus

Müller Cecília: Karácsony előtt a lehető legkevesebb időt töltsük a bevásárlóközpontokban

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Müller Cecília a napi adatok ismertetésével kezdte a pénteki operatív törzs sajtótájékoztatóját: 6212 új fertőzöttet regisztráltak, 189 személy elhunyt.

Az elhunytakról azt mondta az országos tiszti főorvos, hogy az életkoruk 44 évtől 95 évig terjedt, legtöbbjük pedig „szív-, és érrendszerei és daganatos megbetegedéssel küzdő embertársunk volt”, sokuk cukorbeteg.

Elmondta azt is, hogy konzultálnak különböző szakértői csoportokkal, hogy milyen döntés szülessen a karácsonnyal kapcsolatban. Müller Cecília szerint Európában sem csökken a fertőzöttek száma (ez azonban nem igaz, több országban Nyugat-Európában, igencsak lefelé tendál a fertőzöttek száma.) A tisztifőorvos elmondta azt is, hogy 1200 fő egészségügyi dolgozót rendeltek ki más intézményben.

A fürdőkről szólva azt mondta: ezek az intézmények alapvetően zárva vannak, de akik orvosi előírásra kapnak kezelést, a megfelelő szabályok betartásával azokat igénybe vehetik. Az iszappakolást, súlyfürdőt, szénsavas fürdőt említette Müller, aki elmondta, hogy a 18 éven alul személyek gyógyúszása is elvégezhető nagyobb odafigyelés mentén.

A karácsonyi ajándékok beszerzésére vonatkozó újságírói kérdésre elmondta: ilyenkor céltudatosan vásároljunk, a „lehető legrövidebb időt töltsük el a bevásárlóközpontokban.” Emiatt javasolta az internetes vásárlást Müller.

Kiss Róbert, rendőr alezredes elmondta: a maszkviselés helytelen használata miatt több mint kétszáz esetben intézkedtek tegnap. Ezentúl két üzlet ideiglenes bezárását rendelték el, ezzel 94-re emelkedett a szabálytalanság miatt bezárt üzletek száma. Kecskeméten egy nyitva tartó edzőtermet zárattak be tegnap, ahol hárman sportoltak tegnap.

Kiemelt kép: Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány aktuális magyarországi helyzetéről tartott sajtótájékoztatóján a Fejér megyei Nagyvenyim orvosi rendelőjében 2020. november 15-én. MTI/Vasvári Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik