Ha karácsony, akkor együtt töltött idő. Kinek kis családdal, kinek nagy családdal, kinek baráti körben, vagy fél tucat négylábú társaságában, akárhogy is, ilyenkor – miután, persze, lepörgött az ünnepek előtti szokásos hajtás a munkahelyen és az ajándékok után – igyekszünk azokkal lenni, akik a legfontosabbak. De az együtt töltött idő mennyiségére, minőségére, mikéntjére azért kétségkívül rányomja a bélyegét a mindenkori kori, amelyben élünk. Hogy az ünnepeket a szeretteink körében akarjuk tölteni, sosem volt másként, az viszont nagyon is más volt pár száz, de akár pár tíz évvel ezelőtt, hogy mi a helyzet, ha nem tud teljes lenni a társaság.
Gondoljunk csak bele, milyen iszonyú hosszú időnek, és milyen áthidalhatatlanul nagy távolságnak tűnt az tizenöt éve, hogyha valamelyik közeli családtagunk elment egy évre cserediáknak, vagy önkénteskedni. A posta lassan járt, volt, hogy akár egy-két hét is eltelt anélkül, hogy hallottunk volna egymásról, sokan még egyáltalán nem használtak internetet, e-mailt, a nemzetközi telefonhívások meg annyiba kerültek, hogy azt a leggazdagabbak is csak elvétve engedhették meg maguknak. Az pedig végképp húsbavágóvá tette a távolságot, ha ez a családtag nem tudott hazautazni az ünnepekre sem.
Mára ezt a helyzetet alaposan átírta a globalizáció és a technológia, különösképpen a kommunikációs technológia fejlődése. Míg a globalizáció miatt az utazás, akár a hosszabb távú utazás is gyakorlatilag mindennapos lett, a kommunikáció, a kapcsolattartás új módjainak köszönhetően ez az életmód mégsem olyan elszigetelt és magányos egyik oldalról sem. És egyfelől kicsit sajnáljuk, hogy a klasszikus levélírás és a vele járó stílus, írás- és önkifejezési készség kihalóban van, vagy, hogy milyen elképzelhetetlen, hogy néhány generációval ezelőtt hónapokra előre is képesek voltak az emberek találkozókat megszervezni, pedig nemhogy messenger, telefon sem volt.
A mobiltelefon, az e-mail, a chat, a videótelefonálás és társaik révén távolba szakadt családtagjainkkal lehetőségünk van nem csak a mindennapok apró-cseprő ügyeit, de az ünnep fényét is megosztani. Legfeljebb az időzónákhoz kell igazítani a hívások időpontját. És persze, nem ugyanaz videón látni a nagyi mákos bejglijét, mint élőben, ahol illata, és nem mellesleg íze is van, de ha videótelefonálás közben az ásotthalmi nagyi és a Columbián tanuló unoka párhuzamosan dagasztják a tésztát, ki-ki a maga konyhájában, míg a nagyi néha mond egy-egy jótanácsot, akkor azért egész finom másolatok születhetnek.
Fotó: Thinkstock