SPORT
A bajnokságban sereghajtó Real Zaragozánál elfogyott a türelem Javier Aguirrével szemben.
Csütörtökön a fővárosban találkoztak a Nyíregyháza Spartacust működtető gazdasági társaság tulajdonostársai.
2011. 12. 30. 10:28
A szentek meccsén hazai siker várható, no és gólokkal is kalkulálunk. Az Accrington jó eséllyel zsebeli be a pontokat a Hereford vendégeként!
2011. 12. 30. 08:40
Csütörtökön, Budapesten tartotta idei utolsó találkozóját a Kapusedzők Szervezete.
Csodás őszi szezont zárt a Kozármisleny az NB II-ben, hiszen a harmadik helyről várhatja a folytatást. Hogy milyen játékosokkal, az majd eldől.
2011. 12. 29. 23:48
Ifj. Dárdai Pál szervezésében Pécsen Téli Teremkupa néven hat csapat részvételével labdarúgótornát rendeztek, amelyet a volt válogatott játékos együttese nyert meg a Lauber Dezső Sportcsarnokban ezer néző előtt.
Edzőtábor, tengerentúli túra és sok edzőmérkőzés szerepel a Vasas-Híd változatos programjában.
A baloldali védővel három és féléves szerződést kötött a fővárosi klub.
A januári felkészülés kezdetére négy próbajátékost vár a Budapest Honvéd FC szakvezetése.
Az anyaegyesület hónapokig tartó egyeztetések után hivatalosan is visszavásárolta Kevin McCabe-től az FTC Labdarúgó Zrt. részvényeit.
A szponzori felajánlásokból és a nézők adományaiból hozzávetőlegesen egymillió forint jött össze a győri Fehér Miklós-emlékgálán.
Nyilas Elek az vallja, hogy nincsenek véletlenek, a rengeteg munka és odafigyelés meghozza a gyümölcsét.
A belga Lierse csapatát elhagyó Kovács Péter megegyezett korábbi klubjával, a norvég Strömsgodsettel.
A Ferencvárosi Torna Club szerdán visszavásárolta az FTC Labdarúgó Zrt. részvényeinek 99 százalékát az angol tulajdonostól.
Két hétig Telkiben, két hétig pedig a törökországi Belekben edzőtáborozik az Újpest.
Negyvenkét havi fizetésére, azaz 42 millió forintra is perelheti Aczél Zoltán a Magyar Labdarúgó Szövetséget.
Egybehangzó török lapértesülések szerint a Samsunspor kölcsönadhatja Lázár Pált, az együttes magyar válogatott szélsőhátvédjét.
Nemes célt szolgál a szerdai torna, hiszen a bevételen az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány és a Fehér Miklós Alapítvány osztozik.
Artner Tamás kívánságlistáján hét-nyolc játékos szerepel, a kiszemeltek között három-négy meghatározó futballista van.
Az FTC teremlabdarúgó-csapatából három fiatal játékos, illetve a menedzser a Vasashoz távozhat!
A hírek szerint a szélsőre nem tart igényt a Ferencváros szakmai stábja.
Három skót meccset vettünk górcső alá, természetesen a "vallásháborút" sem hagytuk ki a sorból.
2011. 12. 28. 09:22
Tényleg sokat számít a jó vagy a rossz rajt az OTP Bank Ligában?
2011. 12. 27. 15:19
- 08:13 Megnevezte a hét legkritikusabb területet a fekvő- és járóbeteg-szakellátásért felelős államtitkár
- 08:08 Mányoki Attila rekordot döntve úszta át az Ontario-tavat
- 08:02 Svájcban landolt közpénzek: már pénzmosás a vád Nobilis Kristóf ellen, akitől 1,7 milliárd forintot kobozna el az ügyészség
- 07:21 NKA-botrány: Hankó Balázs szerint kormánydöntés volt
- 07:15 A Fidesz-kormány bukása után megszüntette a Puskás Akadémia támogatását Szíjj László cége
- 07:07 Száraz István egy cégtemetőként is használt címre költöztette vállalkozását
- 07:05 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:40 Záporok szakíthatják meg szerdán az enyhe nyári időt
- 06:36 Népszava: A volt NAV-elnök rokonainak cége újabb 150 milliós szerződést kapott a Magyar Államkincstártól
- 06:00 Agrárkamara: a szalmabála nem fotózási kellék
- 06:00 Kifosztotta a Hortobágy egyik halastavát az informatikai milliárdos cége
- 07:00 Monumentális élményfürdő épül Makótól 29 kilométerre
- 05:45 Még a budapestiek is elbuknak ezen a kvízen: te tudod, melyik kerületben vagy éppen?
- 05:30 Kvíz: Valami Amerika, Csinibaba – mennyire emlékszel a legjobb magyar filmzenékre?
- 05:00 Végnapok: újra kiszáradt a Dunántúl egykor népszerű horgásztava
- 05:45 Még a budapestiek is elbuknak ezen a kvízen: te tudod, melyik kerületben vagy éppen?
- 06:00 Kifosztotta a Hortobágy egyik halastavát az informatikai milliárdos cége
- 18:59 A korábbi osztrák kancellár is az MCC fizetési listáján volt, de a Fidesz bukása után visszautalta a pénzt
- 17:00 Lázár János az NKA-botrányról: Az ügyészség fideszes adatokban matat jelen pillanatban
- 20:08 Magyar Péter találkozott a Vidéki prókátorral a Polgár-fiaskó után
- 21:44 Kapitány István: Megszűnik egy jogköröm
- 19:34 Ellenállási nyilatkozatot hirdetett a Fidesz, nem vesznek részt az új tisztviselők megválasztásában
- 05:30 Kvíz: Valami Amerika, Csinibaba – mennyire emlékszel a legjobb magyar filmzenékre?
- 07:15 A Fidesz-kormány bukása után megszüntette a Puskás Akadémia támogatását Szíjj László cége
- 04:40 Így ünnepli Európa a magyarok győzelmét