SPORT
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Rangadó.hu állandó szakértője, a magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő Sport Zoltán minden alkalommal az előző nap általa legérdekesebbnek ítélt focihírét kommentálja.
Íme, a csütörtöki nap híre, miszerint az előző idényben főtáblás Videoton a montenegrói Mladost Podgorica ellen már az első selejtezőkörben kiesett az Európa Ligából, illetve Csányi Sándor MLSZ-elnök azt mondta: „aki kiesik az első körben, az komoly kárt okoz a magyar labdarúgásnak...”
Először is Csányi Sándor kijelentésével kezdeném. Véleményem szerint a Videoton az utóbbi években nem okozott komoly károkat, hiszen az Európa Liga csoportkörébe került, magyar bajnok volt, van akadémiája, fejlesztette a stadionját, stb.
Persze, ha van egy oda-visszavágó, amikor el kell dönteni, ki jut tovább, akkor történnek érdekességek, gondoljunk csak az Újpest–Vaduz párharcra, amellyel kapcsolatban annak idején úgy fogalmaztunk, hogy az újpestieknek sikerült kiesniük. Pedig a Vaduz akkoriban sem volt egy világverő csapat: a traktoros leszállt a traktorról, és felszállt a repülőgépre, a hentes meg jószerével még gumicsizmában volt az első negyedórában...
A montenegrói futball nem tartozik az európai középmezőnyhöz, még annak az aljára is nehezen fér oda, ezt csütörtök este láthattuk. A legnagyobb baj az, hogy a Videoton játéka már otthon is döcögött, ráadásul gólt kapott. Aztán a hazai mérkőzést nagy nehezen behúzta, de lehetett tudni, hogy a visszavágó sem lesz egyszerű.
Montenegróban ötvenezer néző távollétében rendezték a meccset, de a hazaiak felpörögtek, és a maximumot próbálták hozni magukból. Beszélhetünk arról, hogy a 92 percben kapott tizenegyes-góllal esett ki a Videoton, de már addig is 3-1-re vezethetett volna a Mladost. Bár az MLSZ-elnök kijelentésével harcolnék, de biztosan nem tesz jót, hogy egy kirakatcsapatunk búcsúzott, és legközelebb kereken egy év múlva méretheti meg magát a nemzetközi mezőnyben.
Elég nagy blama történt, amiről még sokáig fognak beszélni, de a fehérváriak felül fognak kerekedni ezen. Marad nekik a bajnokság, a Magyar Kupa és a Ligakupa, amelyekben biztosan ott lesznek az élmezőnyben, hiszen a keretük adott erre.
Ami a kiesést illeti, ne keressünk magyarázatokat. Nagy hiba volt, de nálam az egér a károkozó, aki megrágja a vezetéket. Ami a károkozást illeti, emlékezzünk inkább egy közelmúltbeli hírre, miszerint három- és hatmilliárd forint közötti a magyar futball vesztesége. Nem védem a Videotont, mert ezt nem lehet megmagyarázni. A montenegrói csapat NB II-es színvonalat ütött meg, de a két mérkőzés alapján megérdemelten jutott tovább. Kérdéses, milyen volt a felkészülés, mert a fehérváriak játékosállománya, a képességei, a pénzügyi és szakmai háttere nagyságrendekkel jobb ennél a csapatánál.
A Haladás és a Diósgyőr vezetői pénteken tárgyalóasztalhoz ülnek a kapus ügyében.
Takács Péter örül Tomiszlav Szivics érkezésének, mivel szabadabb kezet kap tőle a támadójátékban.
A Honvéd kiütéssel győzött a montenegrói Cselik Niksics ellen az Európa Liga-selejtezőben.
Egy plusz egy évvel toldotta meg szerződését a brazil játékos.
A Létavértes vezetőedzője lesz Herczeg András egykori segítője.
Az Európa Ligából már az első selejtezőkörben kieső Videoton edzője hatalmas leckéről beszélt.
Az MLSZ elnöke korábban kellő komolyságot kért a nemzetközi indulóktól.
A Videoton idén már a selejtező első fordulójából sem jutott tovább az Európa Ligában.
A szövetségben elkészült a Ligakupa és az NB III csoportbeosztása, illetve az NB II sorsolása.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Magyar Labdarúgó Szövetség közzétette az NB II-es szezon teljes menetrendjét. Ősszel 16 fordulót rendeznek, az első játéknap augusztus 17., az utolsó időpontja pedig november 30. A tavaszi idény március elsején kezdődik, a bajnokság május 31-én zárul.
NB II
1. forduló (augusztus 17.)
Békéscsaba – Tatabánya
Dunaújváros PASE – Vasas
Ajka – Nyíregyháza
Kozármisleny – Zalaegerszeg
Szigetszentmiklós – Cegléd
Kisvárda – Soproni VSE
Siófok – Balmazújváros
Szolnoki MÁV – Gyirmót FC
2. forduló (augusztus 24.)
Gyirmót FC – Siófok
Balmazújváros – Kisvárda
Soproni VSE – Szigetszentmiklós
Cegléd – Kozármisleny
Zalaegerszeg – Ajka
Nyíregyháza – Dunaújváros PASE
Vasas – Békéscsaba
Tatabánya – Szolnoki MÁV
3. forduló (augusztus 31.)
Békéscsaba – Nyíregyháza
Dunaújváros PASE – Zalaegerszeg
Ajka – Cegléd
Kozármisleny – Soproni VSE
Szigetszentmiklós – Balmazújváros
Kisvárda – Gyirmót FC
Siófok – Szolnoki MÁV
Tatabánya – Vasas
4. forduló (szeptember 7.)
Siófok – Tatabánya
Szolnoki MÁV – Kisvárda
Gyirmót FC – Szigetszentmiklós
Balmazújváros – Kozármisleny
Soproni VSE – Ajka
Cegléd – Dunaújváros PASE
Zalaegerszeg – Békéscsaba
Nyíregyháza – Vasas
5. forduló (szeptember 14.)
Békéscsaba – Cegléd
Dunaújváros PASE – Soproni VSE
Ajka – Balmazújváros
Kozármisleny – Gyirmót FC
Szigetszentmiklós – Szolnoki MÁV
Kisvárda – Siófok
Vasas – Zalaegerszeg
Tatabánya – Nyíregyháza
6. forduló (szeptember 21.)
Kisvárda – Tatabánya
Siófok – Szigetszentmiklós
Szolnoki MÁV – Kozármisleny
Gyirmót FC – Ajka
Balmazújváros – Dunaújváros PASE
Soproni VSE – Békéscsaba
Cegléd – Vasas
Zalaegerszeg – Nyíregyháza
7. forduló (szeptember 28.)
Békéscsaba – Balmazújváros
Dunaújváros PASE – Gyirmót FC
Ajka – Szolnoki MÁV
Kozármisleny – Siófok
Szigetszentmiklós – Kisvárda
Nyíregyháza – Cegléd
Vasas – Soproni VSE
Tatabánya – Zalaegerszeg
8. forduló (október 5.)
Szigetszentmiklós – Tatabánya
Kisvárda – Kozármisleny
Siófok – Ajka
Szolnoki MÁV – Dunaújváros PASE
Gyirmót FC – Békéscsaba
Balmazújváros – Vasas
Soproni VSE – Nyíregyháza
Cegléd – Zalaegerszeg
9. forduló (október 12.)
Békéscsaba – Szolnoki MÁV
Dunaújváros PASE – Siófok
Ajka – Kisvárda
Kozármisleny – Szigetszentmiklós
Zalaegerszeg – Soproni VSE
Nyíregyháza – Balmazújváros
Vasas – Gyirmót FC
Tatabánya – Cegléd
10. forduló (október 19.)
Kozármisleny – Tatabánya
Szigetszentmiklós – Ajka
Kisvárda – Dunaújváros PASE
Siófok – Békéscsaba
Szolnoki MÁV – Vasas
Gyirmót FC – Nyíregyháza
Balmazújváros – Zalaegerszeg
Soproni VSE – Cegléd
11. forduló (október 26.)
Békéscsaba – Kisvárda
Dunaújváros PASE – Szigetszentmiklós
Ajka – Kozármisleny
Cegléd – Balmazújváros
Zalaegerszeg – Gyirmót FC
Nyíregyháza – Szolnoki MÁV
Vasas – Siófok
Tatabánya – Soproni VSE
12. forduló (november 2.)
Ajka – Tatabánya
Kozármisleny – Dunaújváros PASE
Szigetszentmiklós – Békéscsaba
Kisvárda – Vasas
Siófok – Nyíregyháza
Szolnoki MÁV – Zalaegerszeg
Gyirmót FC – Cegléd
Balmazújváros – Soproni VSE
13. forduló (november 9.)
Békéscsaba – Kozármisleny
Dunaújváros PASE – Ajka
Soproni VSE – Gyirmót FC
Cegléd – Szolnoki MÁV
Zalaegerszeg – Siófok
Nyíregyháza – Kisvárda
Vasas – Szigetszentmiklós
Tatabánya – Balmazújváros
14. forduló (november 16.)
Dunaújváros PASE –Tatabánya
Ajka – Békéscsaba
Kozármisleny – Vasas
Szigetszentmiklós – Nyíregyháza
Kisvárda – Zalaegerszeg
Siófok – Cegléd
Szolnoki MÁV – Soproni VSE
Gyirmót FC – Balmazújváros
15. forduló (november 23.)
Békéscsaba – Dunaújváros PASE
Balmazújváros – Szolnoki MÁV
Soproni VSE – Siófok
Cegléd – Kisvárda
Zalaegerszeg – Szigetszentmiklós
Nyíregyháza – Kozármisleny
Vasas – Ajka
Tatabánya – Gyirmót FC
16. forduló (november 30.)
Tatabánya – Békéscsaba
Vasas – Dunaújváros PASE
Nyíregyháza – Ajka
Zalaegerszeg – Kozármisleny
Cegléd – Szigetszentmiklós
Soproni VSE – Kisvárda
Balmazújváros – Siófok
Gyirmót FC – Szolnoki MÁV
17. forduló (2014. március 1.)
Siófok – Gyirmót FC
Kisvárda – Balmazújváros
Szigetszentmiklós – Soproni VSE
Kozármisleny – Cegléd
Ajka – Zalaegerszeg
Dunaújváros PASE – Nyíregyháza
Békéscsaba – Vasas
Szolnoki MÁV – Tatabánya
18. forduló (március 8.)
Nyíregyháza – Békéscsaba
Zalaegerszeg – Dunaújváros PASE
Cegléd – Ajka
Soproni VSE – Kozármisleny
Balmazújváros – Szigetszentmiklós
Gyirmót FC – Kisvárda
Szolnoki MÁV – Siófok
Vasas – Tatabánya
19. forduló (március 16.)
Tatabánya – Siófok
Kisvárda – Szolnoki MÁV
Szigetszentmiklós – Gyirmót FC
Kozármisleny – Balmazújváros
Ajka – Soproni VSE
Dunaújváros PASE – Cegléd
Békéscsaba – Zalaegerszeg
Vasas – Nyíregyháza
20. forduló (március 22.)
Cegléd – Békéscsaba
Soproni VSE – Dunaújváros PASE
Balmazújváros – Ajka
Gyirmót FC – Kozármisleny
Szolnoki MÁV – Szigetszentmiklós
Siófok – Kisvárda
Zalaegerszeg – Vasas
Nyíregyháza – Tatabánya
21. forduló (március 29.)
Tatabánya – Kisvárda
Szigetszentmiklós – Siófok
Kozármisleny – Szolnoki MÁV
Ajka – Gyirmót FC
Dunaújváros PASE – Balmazújváros
Békéscsaba – Soproni VSE
Vasas – Cegléd
Nyíregyháza – Zalaegerszeg
22. forduló (április 5.)
Balmazújváros – Békéscsaba
Gyirmót FC – Dunaújváros PASE
Szolnoki MÁV – Ajka
Siófok – Kozármisleny
Kisvárda – Szigetszentmiklós
Cegléd – Nyíregyháza
Soproni VSE – Vasas
Zalaegerszeg – Tatabánya
23. forduló (április 12.)
Tatabánya – Szigetszentmiklós
Kozármisleny – Kisvárda
Ajka – Siófok
Dunaújváros PASE – Szolnoki MÁV
Békéscsaba – Gyirmót FC
Vasas – Balmazújváros
Nyíregyháza – Soproni VSE
Zalaegerszeg – Cegléd
24. forduló (április 19.)
Szolnoki MÁV – Békéscsaba
Siófok – Dunaújváros PASE
Kisvárda – Ajka
Szigetszentmiklós – Kozármisleny
Soproni VSE – Zalaegerszeg
Balmazújváros – Nyíregyháza
Gyirmót FC – Vasas
Cegléd – Tatabánya
25. forduló (április 26.)
Tatabánya – Kozármisleny
Ajka – Szigetszentmiklós
Dunaújváros PASE – Kisvárda
Békéscsaba – Siófok
Vasas – Szolnoki MÁV
Nyíregyháza – Gyirmót FC
Zalaegerszeg – Balmazújváros
Cegléd – Soproni VSE
26. forduló (május 3.)
Kisvárda – Békéscsaba
Szigetszentmiklós – Dunaújváros PASE
Kozármisleny – Ajka
Balmazújváros – Cegléd
Gyirmót FC – Zalaegerszeg
Szolnoki MÁV – Nyíregyháza
Siófok – Vasas
Soproni VSE – Tatabánya
27. forduló (május 10.)
Tatabánya – Ajka
Dunaújváros PASE – Kozármisleny
Békéscsaba – Szigetszentmiklós
Vasas – Kisvárda
Nyíregyháza – Siófok
Zalaegerszeg – Szolnoki MÁV
Cegléd – Gyirmót FC
Soproni VSE – Balmazújváros
28. forduló (május 17.)
Kozármisleny – Békéscsaba
Ajka – Dunaújváros PASE
Gyirmót FC – Soproni VSE
Szolnoki MÁV – Cegléd
Siófok – Zalaegerszeg
Kisvárda – Nyíregyháza
Szigetszentmiklós – Vasas
Balmazújváros – Tatabánya
29. forduló (május 24.)
Tatabánya – Dunaújváros PASE
Békéscsaba – Ajka
Vasas – Kozármisleny
Nyíregyháza – Szigetszentmiklós
Zalaegerszeg – Kisvárda
Cegléd – Siófok
Soproni VSE – Szolnoki MÁV
Balmazújváros – Gyirmót FC
30. forduló (május 31.)
Dunaújváros PASE – Békéscsaba
Szolnoki MÁV – Balmazújváros
Siófok – Soproni VSE
Kisvárda – Cegléd
Szigetszentmiklós – Zalaegerszeg
Kozármisleny – Nyíregyháza
Ajka – Vasas
Gyirmót FC – Tatabánya
Összekerült címvédő Ferencváros és a bajnoki aranyérmes Győri ETO.
A 33 éves Juan Calatayud egy plusz egyéves szerződést kötött a fehérvári klubbal.
Tóth Bálint vezetőedző szerint vannak minőségi támadói a Pápának, akik pótolhatják Goran Maricsot.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Újabb fiatal labdarúgóval bővült az NB II-es Gyirmót FC kerete, miután aláírta szerződését Kelemen Patrik. A 20 éves, váci nevelésű középpályás, megfordult másfél évig Újpesten is, és az elmúlt szezont a Létavértes csapatában töltötte.
Szintén Gyirmóton játszik (kölcsönben) a következő szezonban a szombathelyi Farkas Márk. A Haladás fiataljai közül Jagodics Márk, Hanzl Máté és valószínűleg Skriba Máté pedig az FC Ajka játékosa lesz.
A belga RSC Anderlecht közös megegyezéssel szerződést bontott Juhász Rolanddal.
2013. 07. 11. 15:08
A középpályás a féléves szaúd-arábiai kölcsönjáték után visszatért a székesfehérváriakhoz.
A Békéscsabáról távozó Majoros Árpád már Dajka László elküldésekor tudta, hogy ő is elköszön.
Újabb válogatottal erősít a Haladás teremlabdarúgó-csapata.
2013. 07. 11. 12:46
Keresztszalag-szakadás miatt várhatóan fél évet kell kihagynia a Lombard Pápa gólerős csatárának.
Szabadlista: ingyen távozhat a Honvéd csapatától két játékos, aki korábban meghatározó ember volt.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Stieber Zoltán parádésan játszott a Greuther Fürth csapatában, hiszen két előkészítéssel is kivette a részét a szintén zöld-fehér skót Celtic 6-2-es legyőzéséből. Íme a mérkőzés összefoglalója és honfitársunk remeklése:
2013. 07. 11. 11:21
A Gyirmót edzője számára a vaskos fizetésnél és első osztálynál vannak fontosabb dolgok.
- 18:13 „Valószínűleg ez a leghosszabb utazás, amit bárki is megtett, hogy eljusson egy focivébére” – két évig tekert a német bringás, hogy ott legyen csapata első meccsén
- 18:10 Emily Blunt maga találta ki és valósította meg a földönkívüli nyelven beszélést A leleplezés napjában
- 18:07 Így halt meg Che Guevara
- 17:49 Összeütközött és lezuhant két helikopter Rio de Janeiro felett
- 17:25 A Szent István-bazilika előtt fotózkodott Arnold Schwarzenegger
- 17:00 Az sms „ingyenes” alternatívája már itt van, de nem mindegyik hazai szolgáltató töri magát a bevezetéssel
- 17:00 Duna House: a megfizethetőség határához ért az ingatlanpiac
- 16:42 Jég borította be Pörbölyt, mintha havazott volna
- 16:38 Meghalt Somogyi Győző
- 16:36 Hamilton megszerezte az első győzelmét a Ferrarival
- 16:16 Grúzok kaptak börtönt Franciaországban, miután ritka könyveket loptak
- 16:06 Vasárnapi hatos lottó: itt vannak a június 14-ei nyerőszámok
- 16:05 „Aki nem sokat konyít a futballhoz, az pont úgy gondolkodik, mint te” – a brazil legenda kiosztotta a riporternőt
- 15:44 Jászberényi Sándor: A béke pénzbe kerül
- 15:42 Emelték a riasztási szintet: erősödnek a viharok
- 12:02 Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
- 08:15 Orbán: Van igazi miniszterelnök, üldözze azt!
- 09:19 Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
- 13:26 A Fidesz felszólította Magyar Pétert, hogy ne hozzon létre migránstáborokat Magyarországon
- 15:42 Emelték a riasztási szintet: erősödnek a viharok
- 14:41 Összeütközött egy vitorlás és egy katamarán Split kikötőjében
- 14:18 A szlovák elnök szerint nem vezet jószomszédi kapcsolatokhoz Magyar Péter mondata
- 11:58 Időjárás: szupercellák alakulhatnak ki, nem kizárt a piros riasztás sem
- 05:30 Kvíz: Meg tudod mondani, melyik Robert De Niro-filmből van a pillanatkép?
- 10:06 Borbély Alexandra Nagy Ervinről: Nem akar rendes lenni, most viszont annak kell lennie