Az M1-en és az M2-n összesen 248 órán keresztül közvetítenek a brazíliai világbajnokságról.
A horvát kikerült a Bayern keretéből.
Pászkány Árpád eladta a kolozsvári csapatnál birtokolt részvényeit.
A horvát válogatott bekk 15 millió fontért cserébe igazol a Southamptontól az Anfield Roadra.
A "Vörös Ördögök" 20 millió fontot fizethetnek ki a Bayern középpályásáért.
2014. 05. 22. 12:16
A Tatabánya játékosainak reggel 7 órától délután 3-ig a pályán kell tartózkodniuk, és edzeni.
Veszélybe került Luis Suárez vb-szereplése, miután szerdán meg kellett műteni a térdét.
Továbbra is ő lesz a NAC Breda második kapusa.
Hiába kínáltak neki több pénzt a vezetők, elveszítheti egyik kulcsemberét a Haladás.
A fővárosi és a szolnoki szurkolók is hazajuthatnak a csütörtök esti válogatott meccs után.
Apróhirdetésben, mindössze 220 millió forint + ÁFA-ért kínálják eladásra az egykori futballbirodalmat.
Mit kezdünk a dánokkal? És mit tesz a címvédő a Mjallbyvel? Ezek a kérdések foglalkoztatnak ma minket...
2014. 05. 22. 06:00
Tarmo Kink és Futács Márkó is a kiszemeltek között, válogatott védőt is igazolhat Thomas Doll.
A kisebb sérülésekkel bajlódó játékosok is felépülhetnek a dánok elleni meccsre.
Balázs Zoltán sérülten is remekelt a Berettyóújfalu ellen szépítő Rába ETO kapujában.
2014. 05. 21. 20:38
A müncheniek a gólvonal-technológia bevezetéséért lobbiznak.
2014. 05. 21. 19:42
Szanyó Károly elmondta: az angyalföldiek egyelőre nem tervezik Vermes Krisztián leigazolását.
Tomiszlav Szivics nem bánná, ha a vasárnapi döntő lenne a DVTK legrosszabb meccse a szezonban.
A jövő héten kerül a mozikba a Barcelona magyar klasszisairól szóló film.
Megkérdezte a játékvezetőt, miért kellett ezt tenni a gyerekekkel, de már ezt is megbánta.
2014. 05. 21. 16:11
Francia lapértesülések szerint Törökországból Olaszországba igazol a játékos.
A drukkerek 35 évesen is szívesen látnák; a klubvezetők a jövő héten leülnek vele tárgyalni.
Az olasz játékos kislánya láthatási jogáért küzd.
Bevallása szerint Brazíliában szerepel utoljára világbajnokságon Franck Ribéry.
2014. 05. 21. 14:51
- 19:50 „A családom otthon marad, és lövik őket” – mindig nehéz idegenben játszania az ukrán válogatottnak
- 19:46 Főtitkár: A NATO felkészült az orosz hibrid támadásokra
- 19:22 Baka András: Az ENSZ bizalmi válságban van
- 18:39 Tovább tart a csomagkáosz: a posta nem árulja el, mikorra normalizálódhat a helyzet
- 18:23 26 gólos győzelemmel kezdte a klubvébét a Veszprém
- 18:21 Mészáros Lőrinc és a két lánya is eltűnt egy svájci cég vezetéséből
- 18:02 Felesége szerint lágyabb, kedvesebb és bújósabb lett a darabolós gyilkos az apja eltűnése után
- 18:01 Felfüggesztett szabadságvesztést kapott az anya, akinek vízbe fulladt a gyereke egy budapesti strandon
- 17:57 Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
- 17:33 Halálos késelés történt egy lengyelországi kolostorban
- 17:14 GPS-t építenének a járókelőknek, leszámolnának a járdán parkolással – elkészült Budapest gyalogos stratégiája
- 17:05 Szociális bérlakásban él a kecskeméti alpolgármester, de állítása szerint csak részben
- 16:47 Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz
- 16:46 Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
- 16:27 Ha tudja, mi vár rá, a nyáron csapatot váltott volna a Felcsút ukrán középpályása
- 05:30 Kvíz: emlékszel, kik vezették a Kádár-korszak legendás tévéműsorait?
- 07:05 Várkonyi Andrea: Van házassági szerződésünk, de nem tudom, mi van benne, csak aláírtam
- 15:10 Tragédia a honvédségnél: két katona is elhunyt az elmúlt napokban
- 10:36 Dr. Sándor Zsuzsa: Téves következtetés, hogy a miniszterelnök teljes körű ellenőrzése alatt áll az Országgyűlés – válasz Róna Péternek
- 15:12 A Fidesz–KDNP összes miskolci képviselője megdobta félmillióval a csíksomlyói búcsúba induló egyesületet, amelyik vett is 350 narancssárga dzsekit
- 14:10 Schmidt Mária kérdőre vonta Tarr Zoltánt a Terror Házában tett látogatásáért – reagált a minisztérium
- 14:33 Takács Péter pert vesztett Kulja Andrással szemben
- 13:34 Véget ért a még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósoló Nézőpont Intézet önvizsgálata
- 07:00 Whitney Houston, Cindy Lauper, Michael Jackson – mennyire ismered a '80-as évek legendás popsztárjait?
- 12:29 Letöltendő börtönt kért az ügyészség Herczeg Zoltánra