Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Az angol másodosztály tizenötödik fordulójában a Watford hazai pályán fogadta a Millwall együttesét. Bár a vezetést a vendégek szerezték meg, de a végén végül mégis a Watford örülhetett, hiszen 3-1-re nyert. Magyar szempontból sem akármilyen mérkőzés volt ez, mert Tőzsér Dániel hatalmas gólt szerzett, ami a hazaiak második találata volt. Ezzel a győzelemmel a lódarazsak vezetik a tabellát.
2014. 11. 02. 13:53
Ricardo Ferreira a valaha kirótt egyik legnagyobb büntetést kapta.
2014. 11. 02. 13:47
A tapasztalt csatár szerint azzal, hogy az MTK-ba szerződött, mindkét fél profitált.
Kulcsár Kornél szerint végig szoros lesz a másodosztály, és három csapat között fog eldőlni.
2014. 11. 02. 11:10
A Liverpool szakvezetője szerint Sterling a portugál nyomdokaiba léphet.
A hollandok legendája a szurkolókkal együtt ugrált és énekelt a Dordrecht elleni győzelem alkalmából.
2014. 11. 02. 10:20
A német világbajnok a manchesteriekhez igazolhat.
2014. 11. 02. 09:56
Az Arsenal lemondott a német világbajnokról, helyette spanyol játékost igazolna.
A norvég bajnokság legeredményesebb légiósa, Kovács Péter sportvezetőként folytatná.
Juhász Roland szerint a Videotonnak télen lépéseket kell tennie a sikeres nemzetközi szereplésért.
Az Újpest elleni készülő MTK kapusa szerint a kevés kapott gól az egész csapat érdeme.
Légiós-körképünkben a külföldön szereplő honfitársaink vasárnapi eredményeiről olvashatnak.
A Ferencváros szinte végigtámadta a mérkőzést az élvonal 13. fordulójában, de gól nem született.
Két foci mellett Ninno mester jóvoltából egy kosármeccset is kielemeztünk...
2014. 11. 01. 20:43
A Lombard egy teljes félidőt létszámfölényben töltött, mégis 2-0-ra kikapott a Debrecentől.
Az újonc DPASE hazai pályán 3-2-re győzött a Pécs ellen az élvonal 13. fordulójában.
A szombathelyiek 2-0-ra kikaptak a Nyíregyháza otthonában az élvonal 13. fordulójában.
Jövő ősztől minden valószínűség szerint az MTK is szerepelhet az ifjúsági Bajnokok Ligájában.
2014. 11. 01. 17:29
A házigazda ETO egy unalmas és egy izgalmas félidő után 1-1-et játszott a Diósgyőrrel.
Légiós-körképünkben a külföldön szereplő honfitársaink szombati eredményeiről olvashatnak.
Gyűjtőcikkünkben a másodosztály 12. fordulójának összes szombati jegyzőkönyve megtekinthető!
Nemzeti csapatunk szervezett drukkercsoportja nem lesz ott a finnek és az oroszok elleni meccsen.
A Nyíregyháza csatára, Koller Krisztián szerint Mátyus János pozitív impulzust ad a csapatnak.
2014. 11. 01. 14:01
A Barcelona támadóját télen vinné az Arsenal és a Liverpool.
- 19:08 Magyar Péter kezébe nyomták egy papírt, amely demonstrálja az ELTE dolgozóinak tarthatatlan bérhelyzetét
- 18:47 Stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a kormány a Bayer Construct csődeljárását
- 18:38 A lakosság segítségét kéri a német rendőrség az elektromos hálózat elleni támadások elkövetőjének kézrekerítéséhez
- 18:01 Abszolút rekordhőmérsékletet mértek Spanyolországban
- 18:01 Dróntalálat érte az ukrán biztonsági szolgálat központját Kijevben
- 18:00 BL-tapasztalattal rendelkező csatárt igazolt a címvédő ETO
- 17:30 „A klub identitása miatt is fontos a leigazolása” – az NB II-ben folytatja a magyar válogatott futballista
- 17:20 Többszöri szabálysértést emleget a közmédia az M5 igazgatójának ügyében
- 17:18 Hűtlen kezelés gyanújával folytatnak nyomozást a Gondosóra programmal kapcsolatban
- 16:49 Tökéletes verseny a vébén: az arany és az ezüst is magyar úszóé lett
- 16:49 „Ha nem csukunk be 400-500 iskolát…” – ismert kutatótól kapott kritikát a Lannert-féle oktatáspolitika
- 16:31 Azonnali hatállyal elküldték a csepeli iskolából a fóti gyermekotthon volt igazgatóját, akit bántalmazással gyanúsítanak
- 16:06 Új részekkel és szereplőkkel tér vissza a Heti Hetes
- 15:58 Tízmilliárdos krízisalapot és egymilliárdos jóvátételi alapot hoz létre a gyermekvédelemben a kormány
- 15:47 Áhított, rettegett építkezés: Megmutatjuk, miért érdemes rendszerben gondolkodni már a tervezéstől!
- 12:01 Jön a megváltás: nagy esők és komolyabb lehűlés közelít
- 07:30 A lakóteleptől a színpadig: otthon vagy a 90-es évek magyar hiphopjában?
- 11:10 A Destiny’s Childtól a szupersztár díváig – galérián a 45 éves Beyoncé élete és pályája
- 05:57 „Ha nem a mieink közül való, azonnal lőjétek le!” – végignéztük a frontra induló gyalogos katonák eligazítását
- 12:13 Azonnali házkutatást tartottak egy hajdúhadázi férfinél a kommentje miatt
- 12:31 Pozitív lett drogtesztje a Soroksári úti tragédiát okozó 34 éves férfinek – fotók a frontális balesetről
- 12:54 Polt Péter fürdőszobás irodáját kapta meg a lemondott legfőbb ügyész
- 10:00 Palvin Barbara tisztázta, hány gyerekkel várandós
- 16:31 Azonnali hatállyal elküldték a csepeli iskolából a fóti gyermekotthon volt igazgatóját, akit bántalmazással gyanúsítanak
- 08:03 Kizuhant egy dolgozó a mentőszékház hetedik emeletéről