A szurkolói bojkott és a legtöbb helyen kötelező kártya együttesen már éreztetik hatásukat.
Meccseinek kevesebb, mint a felét nyerte meg a csapat, de ehhez nagyon kellett Dárdai Pál is.
A magyar bajnokcsapat ezúttal az ukránoktól kapott ki az UEFA Futsal Cup barcelonai elitkörében.
Nyilasi Tibor elárulta, hogy magyar kapitány esélyes a német élvonalbeli Hertha vezetőedzői posztjára.
2014. 11. 20. 20:25
A Videoton védője szerint ha a kapitány vállalja a folytatás, akkor hosszútávon fog gondolkodni.
Fontos lenne a jó hangulat a Ferencváros vasárnapi, székesfehérvári vendégjátékán.
A Marca madridi sportnapilap internetes szavazásán a Real Madrid hálóőre nyerte ezt a címet.
Benczés Miklós vezetőedző célja, hogy a tavalyi helyezésnél előrébb végezzen a Puskás Akadémia.
Eldőlt a győri edzőkérdés, de lehet, hogy csak a téli szünetben nevezik ki az új szakvezetőt.
Gianluigi Buffon és Giorgio Chiellini is új szerződést kapott az olasz bajnoktól.
Többfunkciós arénában játszhat 2016-tól a csapat.
Az MTK fiatal védője elmondta, hogy bár vesztes meccsen mutatkozott be, szép születésnapja volt.
2014. 11. 20. 13:34
A télen klubot cserélhet a két csatár.
Az Inter csapatkapitánya, Andrea Ranocchia az elsőszámú célpontja a németeknek.
2014. 11. 20. 11:43
Termálvízzel fűthetik a játékteret a másodosztályban bukdácsoló együttesnél. Fotókkal
Az AS Roma elefántcsontparti támadójáról, Gervinhoról még a nadrágot is lerángatták.
Sáfár Szabolcs szerint Dárdainak mérlegelnie kell, hogy nem korai-e még számára a kapitányi poszt.
Két rangadó is lesz vasárnap: délután Videoton–Ferencváros, este pedig Győr–Debrecen.
2014. 11. 20. 09:25
Nyilasi Tibor arról győzködi a szövetségi kapitányt, hogy jövőre is ő irányítsa a válogatottat.
2014. 11. 20. 08:55
Egy kupa és egy bajnoki került ma a látószögünkbe...
2014. 11. 19. 22:57
Az MVFC 4-1-re kikapott, de egy félidőt megnyert az UEFA Futsal Cup címvédője ellen.
2014. 11. 19. 22:27
A magyar bajnokság élcsapatai nem szerepelnek jól a válogatott meccsek miatti kényszerpihenő után.
2014. 11. 19. 21:12
A Diósgyőrnek nem kell befizetnie a Fradi-meccs miatti kétmillió forintos büntetést.
Az Újpest 4-1-re győzött a Vasas ellen a Ligakupa utolsó fordulójában; a Honvéd megverte a Győrt.
- 19:35 Bizalomhiánnyal indokolja lemondását a tankerületi vezető, aki egy nappal a kinevezése után távozott
- 19:24 Felhőkarcolót támadtak a jemeni húszik Szaúd-Arábiában
- 18:34 Sorozatban negyedszer nyert a Loki, csak ikszelt Nyíregyházán az ETO
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk
- 18:22 Európa mégis részt vesz az orosz–ukrán béketárgyalásokon
- 18:15 Feleségük tiszteletére szólította fel a férjeket XIV. Leó pápa
- 17:10 Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez összefejelt ellenfelével
- 16:51 „Elmondják Pista bácsinak, hogy a haldokló Marika nénitől 60 év után búcsúzzon el. Mindenki Marikára figyel, Pistáról meg elfeledkeznek”
- 16:40 Hatos lottó: ezek voltak a vasárnapi nyerőszámok
- 16:38 Összeütközött két vonat Egyiptomban
- 16:02 Esbjergben kikaptak, már nem veretlenek a Fradi kézisei
- 15:59 Külügy: Nincs magyar érintettje a krakkói lövöldözésnek
- 15:58 Nógrádi László: Nem én jelentettem, hanem rólam jelentettek
- 15:48 „Jó móka volt elkészíteni a koporsómat” – aki szeretné, a temetésig könyvesszekrényként is használhatja
- 15:27 Súlyos baleset a horvát autópályán: áttörte a szalagkorlátot, majd felborult egy busz
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 07:32 Mit lehet tudni jelenleg a krakkói vérengzésről?
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!