Illés János ügyvezető a mostanihoz hasonlóan nehéz időszakot még soha nem élt át a Rákóczinál.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Megjelent a Magyarok a Barcáért című, nyáron bemutatott mozifilm DVD-változata, mely ötnyelvű – spanyol, katalán, angol, német és francia – szövegaláírással készült.
A szerdai sajtóbemutatón Kocsis Tibor rendező azt mondta, hogy a film megjelenésének idejét elrontotta, mert „a labdarúgó világbajnokság elsodorta az alkotást”. Ennek ellenére már sokan látták külföldön is, és több, Amerikában élő magyar elsírta magát a film láttán, mert a gyermekkorát hozta vissza. Számukra nem csak a fociról szólt a mű, hanem az életükről is.
Arról is beszélt, hogy több fesztiválra is eljutottak, legutóbb éppen Milánóból hoztak haza díjat. Hozzátette: bízik benne, hogy 2016-ra elkészül az egész estés Kubala László-film is a Budapesten született és Barcelonában elhunyt, a magyar mellett a csehszlovák és a spanyol válogatottban is szerepelt labdarúgóról.
Faragó Lajos volt futballkapus Kocsis Sándorhoz és a Barcában szintén megfordult Czibor Zoltánhoz fűződő történeteket elevenített fel, Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó pedig, aki tíz évet edzősködött Spanyolországban, elmondta: Kubalának köszönheti, hogy megismerte a spanyol focistílust és profizmust.
A Médiatanács képviseletében Kollarik Tamás arról beszélt, hogy 11 és fél millió forinttal támogatták a filmet, és büszkék arra, hogy a DVD szponzorai lehetnek.
Csapatban a Haladás, egyéniben a kispesti Alcibiade volt a legsportszerűtlenebb.
Détári Lajos már harminc éve mond olyan dolgokat, amiket most vezetnek be idehaza.
A klubvezetők is csak a kezdés előtt értesültek róla, hogy zárt kapus lesz a Ligakupa-meccs.
A Moghreb Tétouan - Auckland City találkozóval szerdán rajtol a klub vébé.
2014. 12. 10. 09:36
A nőknél Zeller Dórát, a teremlabdarúgóknál Trencsényi Jánost és Szabó Boglárkát választották.
A REAC-os bundaügy idei utolsó bírósági tárgyalásán számos érdekes kérdésre választ kaptunk.
Az elnökség tagjai kedden megdicsérték magukat, szerintük bevált a szurkolói kártyarendszer.
Kovács Dániel szerint új csapatánál a társaság és a szakmai oldal is nagyon rendben van.
A 30. születésnapját ünneplő védő jól érzi magát az ETO-ban, ezért már nem tervez klubváltást.
Két hely még kiadó a BL nyolcaddöntőjében. Továbbjutásért harcol a City és a Róma.
2014. 12. 10. 08:48
A Basel búcsúztatta a 'Poolt.
2014. 12. 10. 08:35
Komolyabb a baj, ezért Margitics Andorra újabb kényszerpihenő vár.
A BL-ban ma rendezik az utolsó csoportmeccseket. Van néhány érdekes ütközet...
2014. 12. 09. 22:57
Az ősz legjobb góllövője mellett a gólpasszkirályt is a listavezető Videoton adja az NB I-ben.
A keddi döntés értelmében a Diósgyőr–Újpest miatt mindkét klubnak 800 ezret kell fizetnie.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.
Véget ért az indiai Szuperliga alapszakasza Vadócz Krisztián csapata, a Pune City számára. Az utolsó (14.) fordulóban 1-0-ra kikaptak a Kerala Blasters otthonában, ezért nem jutottak be a negyeddöntőbe. Honfitársunk végigjátszotta a meccset, francia Európa- és világbajnok csapattársa, David Trezeguet pedig az 57. percben, csereként állt be.
A Bajnokok Ligája A-csoportjában Megyeri Balázs görög csapata, az Olimpiakosz hazai pályán 4-2-re verte a svéd Malmőt, ennek köszönhetően három győzelemmel és három vereséggel a harmadik helyen zárt, tehát az Európa Ligában folytathatja nemzetközi szereplését. A magyar kapus a kispadról nézte végig a meccset.
A BL keddi játéknapján továbbjutott a Juve és a Monaco, az angolok az EL-ben folytathatják.
2014. 12. 09. 19:49
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Kedden délután három évvel hosszabbította meg Holman Dávid nyáron lejáró szerződését a Ferencváros. A klub honlapjának beszámolója szerint az egyesület célja, hogy a közeljövőben minél több fiatal magyar játékossal érjen el sikereket, ezért kötötte magához utánpótlás-válogatott futballistát.
Holman 2010-ben, 17 évesen került a zöld-fehérekhez, és két évvel később, a Siófok ellen már az élvonalban debütálhatott. A következő évben újabb négy alkalommal szerepelt az első osztályban, az előző idény pedig igazi áttörést hozott. Folyamatosan számítottak fiatal játékosra, aki újabb 22 NB I-es meccset játszhatott.
Holmantól elsősorban váratlan megoldásokat, technikás mozdulatokat és cseleket láthatott a publikum, de a Győr elleni mérkőzésen azt is megmutatta: bombagólokat is várhatnak tőle.
Az Ágyúsok szegénysorsú gyerekeken segítenek.
Ahmeti, Mboma, Serwy, Koszovics és Rojo sem a lila-fehéreknél kezdi a tavaszt.
Az olaszok is bevetnék a gólvonal-technológiát.
Nyolc közé jutott a Debrecen, az MTK, a Pécs, a Szigetszentmiklós, a Nyíregyháza és a Videoton.
- 21:38 M0-ás üldözés: centiken múlt a frontális ütközés, az elkövető azt mondja, megijedt a lövésektől
- 21:36 Négy településen rendeztek időközi választást, két új polgármestert választottak
- 21:25 Legyőzte a Vasast, 22 tétmérkőzés óta veretlen a Fradi
- 21:07 Vajon nyaktiló alá küldik Carricket vagy a hihetetlen hajrák még megmentik a ManUnited edzőjét?
- 20:58 Lövöldözés történt Split közelében
- 20:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 8.
- 20:38 Antonelli megpördült, Neymar végül Norrist intette le győztesként Interlagosban
- 20:19 Nem jó hír a válogatottnak: a liverpooli edző szerint Szoboszlai nincs százszázalékos állapotban
- 20:19 Azbesztet találtak egy gyömrői általános iskola mellett, a szülők további méréseket követelnek
- 20:00 Nemes Jeles László a 24.hu-nak: Rendbe tenni egy ennyire korrupt országot csak évek alatt sikerülhet
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 19:35 Bizalomhiánnyal indokolja lemondását a tankerületi vezető, aki egy nappal a kinevezése után távozott
- 19:24 Felhőkarcolót támadtak a jemeni húszik Szaúd-Arábiában
- 18:34 Sorozatban negyedszer nyert a Loki, csak ikszelt Nyíregyházán az ETO
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 08:00 „Jól befürdetett a bankunk a babaváró hitellel”
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
- 10:01 Krakkói lövöldözés: öt külföldi is megsérült, a halottak egyike brit állampolgár
- 10:20 Megszületett a döntés a Bon-Bon jövőjéről Szolnoki Péter halála után
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk