Olaszország, Belgium és Wales ünnepelhet; a törökök győzelme nem jött jól sem Hollandiának, sem a magyar válogatottnak.
Böde az ék, Leandro is a kezdőben.
2015. 10. 10. 18:35
Pikáns történetet osztottak meg az El Fenomenóról egy könyvben.
A helyszínről jelentjük: balhé a sajtótájékoztatón, a görög kapitány kísérletezik, Storck titkolózik
Storck nem árulta el a taktikát, azt viszont igen, hogy meccs közben nem érdekli, hogy állnak a románok. Németh Krisztián ott lesz jó, ahova rakják.
2015. 10. 10. 15:51
Optimista a Haladás korábbi válogatott szélsője.
Elveszítette veretlenségét a Győr, élen a Videoton II. Egy helyen az összes NB III-as eredmény!
Hiába kapott kosarat a Chelsea, januárban újra próbálkoznak.
A görögök legyőzése is csak „holtversenyre” elég.
A válogatott szereplése miatti bajnoki szünetet kihasználva a Debreceni VSC-TEVA edzőmeccset játszott a másodosztályú Kisvárda-Master Good ellen a Debreceni Labdarúgó Akadémián. A találkozón a kezdőcsapatban azok lépetek pályára, akik mostanában kevesebb lehetőséghez jutottak az NB I-es mérkőzéseken, illetve nemrég épültek fel sérülésükből, így például hosszabb kihagyás után ismét játszott Szakály Péter és Lázár Pál. A második félidőben a többiek is pályára léptek – számolt be a DVSC honlapja.
A harcos, küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a Loki már a hatodik percben vezetést szerzett Sós Bence révén, a középpályás a kifutó kapus felett pöckölt a hálóba (1-0). Később is voltak lehetőségei a hazaiaknak, de a vendégek is próbálkoztak ígéretes lövésekkel. Még a szünet előtt sikerült növelni a hazai előnyt, ezúttal is Sós Bence volt eredményes, aki kiugrott középen, majd tíz méterről a kapuba lőtt (2-0).
A második félidőben is a DVSC-TEVA dominált. Tisza Tibor révén újabb gólnak örülhettek a hazaiak, a támadó a Kulcsártól kapott labdát lőtte a kapuba körülbelül tíz méterről (3-0). A végeredményt Kulcsár Tamás állította be a 78. percben – 4-0-ra nyert a Debrecen.
Szombat délelőtt az Újpest FC a másodosztályú Siófokkal játszott felkészülési mérkőzést – számolt be az újpestiek honlapja.
Nebojsa Vignjevics együttese a 0-0-s első félidő után indult be: a 48. percben Kylian Hazard megpattanó lövése talált utat a kapuba, majd a 84. percben Mbaye Diagne pofozott a hálóba egy felpattanó labdát, ezzel nyertek 2-0-ra.
Bódi Ádám nem játszik a görögök ellen.
A szállodában lefotózta a svédasztalt, majd elküldte a tápláléktudományi szakértőjének „felülvizsgálatra”.
Sándor György csapata kikapott, de a magyar középpályás góllal debütált az első fordulóban.
2015. 10. 10. 10:44
Nem sikerült eltakarítani az Európa-bajnoki selejtezőre a pálya közepéről az NFL címerét.
Bogdán Ádám készített csapatképet az Európa-bajnoki selejtezőre készülő társakkal a repülőn.
2015. 10. 10. 09:45
A dortmundi játékos viszont a hírek szerint Madridban vett házat.
Mario Götze után újabb topjátékosok sérültek meg az Európa-bajnoki selejtezőn.
2015. 10. 10. 08:31
Thomas Doll és Pintér Ádám értékelte a csapat pénteki edzőmeccsét.
Svájc egy 7-0-s San Marino elleni sikerrel kvalifikálta magát a 2016-os kontinenstornára.
Egy meglepetést szimatolunk az Eb-selejtezőkön, egy bajnokin a gólok ellen megyünk...
2015. 10. 09. 22:43
Kis Grófo és Jolly átírta nagy slágerét a magyar válogatott csatárához igazítva.
Megtalálták annak a Skóciában élő magyar focistának a holttestét, aki még augusztusban tűnt el otthonából – számolt be a Blikk.
A Bama.hu úgy tudja, DNS-minták alapján azonosították Vass Milán (+29) földi maradványait.
Hivatalosan eddig nem erősítették meg, de a komlói származású férfi valószínűleg öngyilkos lett, ugyanis, mint arról a Blikk korábban beszámolt, eltűnése előtt depresszió gyötörte. Milánnak iratai és bankkártyája nélkül veszett nyoma skóciai otthonából. Utolsó estéjén édesapjával vacsorázott, majd a lakótársaival maradt a házban.
– Tíz éve éltünk együtt Skóciában. Munkába is együtt jártunk, építőiparban dolgoztunk egyéni vállalkozóként – árulta el Vass Illés, a fiú édesapja. – Másnap a lakótársak azzal fogadtak, hogy mire felébredtek, a fiam nem volt az ágyában, éjjel egyszerűen eltűnt.
Januárban lett vége a fiú legutóbbi kapcsolatának, amit nem tudott segítség nélkül kiheverni. Orvoshoz is fordult, ám a depresszió elleni gyógyszereket mellékhatása miatt nem szedte.
Milán a helyi Galsgow United FC játékosa volt.
A több kulcsembere nélkül pályára lépő magyar U21-es válogatott csak a mérkőzés egyes periódusaiban tudta megnehezíteni a házigazda portugálok dolgát a két csapat Európa-bajnoki selejtező mérkőzésén, Penafielben.
2015. 10. 09. 20:35
- 17:30 „Ha egy medve megjelenik az utcán, azonnal lelövetem” – támadás ért egy nőt, aki gyerekét vitte az iskolába
- 17:24 Szoboszlai Dominik visszatért, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 17:17 Ólommal mérgezték az ételeket egy óvodai menzán Kínában, életfogytiglant kapott a vezetője
- 17:00 Éjjellátó strapatelefon és mobil, ami e-book olvasó is egyben – leteszteltünk hat újabb okostelefont
- 16:38 Súlyos sérülést szenvedett Rossi nagy felfedezettje, vége a szezonjának
- 16:25 Bilincsmise előtt kérdezték meg Orbán Viktor anyját, szokott-e fiáért imádkozni – íme a válasz
- 16:25 A DM is bocsánatot kért a menopauzás médiahack miatt
- 16:10 Így vadászták le a Luftwaffét az angliai csatában
- 16:09 Magyar Péter hétfőn ismerteti a 2027-es költségvetést
- 15:56 17 országból próbálja visszaszerezni a NAV a gázmaffia eltüntetett 67 milliárdját
- 15:41 Ezért ne tároljuk a diót és a mogyorót megpucolva télre
- 15:34 Orbánék reagáltak a Koncz Zsófia elleni feljelentésre: színvonaltalan, valótlan, rágalom
- 15:33 Kigúnyolták, bosszúból bombariadóval fenyegetett egy budapesti iskolát egy 17 éves fiú
- 15:13 Aligátor ölt meg egy horgászt Floridában
- 15:08 Vinícius helyében Mourinho már régen elhagyta volna a La Ligát
- 12:12 Kínosan kerülte a riporternő merész dekoltázsát a cseh futballedző
- 07:38 Meghalt Kuna Károly
- 11:01 Vagyonadó: megsaccoltuk, mennyit fizethetnek az ország leggazdagabbjai
- 10:51 Magyar Péter: Meghívtuk Zelenszkijt október 23-ára, de nem gondolnám, hogy eljönne
- 09:00 24/7: Ezt üzente Bajnai Gordon a feleségemnek a Magyar-kormányról
- 05:53 Feljelentést tett a miniszter Koncz Zsófia választási kampánya miatt
- 06:20 Jegyet kell venni a ma nyíló DPK-táborba – Orbán Viktor nem szerepel a programban
- 14:26 Ezt kérte Zelenszkij négyszemközt Magyar Pétertől
- 06:00 Felfüggesztették az igazgatónőt, mert saját lánya javára elcsalta a hatodikos diákönkormányzati választást
- 08:53 Öt napot sem bírt ki posztján Trump új sajtószóvivője