Sima 3-0-s győzelmet aratott a Paris Saint-Germain a francia bajnokság 19. fordulójában a Caen vendégeként. Di Maria két gólt jegyzett a találkozón, a meccs azonban alighanem Zlatan Ibrahimovic irgalmatlan kapásgóljáról marad emlékezetes:
2015. 12. 20. 09:28
Állítólag ő maga kereste fel a manchesteri vezetőket; a Roma és a Monaco is szerződtetné.
Nem a Special One az első tréner, akit elhajtanak egy nagy csapattól.
2015. 12. 20. 08:41
A bírósági eljárás ellenére kelendő lehet télen a francia csatár.
Kovács Zoltán, a Videoton sportigazgatója beszélt a klub honlapjának az elmúlt négy hónapról, átigazolási tervekről, az utánpótlásról és a januári felkészülésről is.
– Megmondom őszintén, amikor kineveztek a Vidi sportigazgatójának, azt sem tudtam, hirtelen mihez kapjak, annyi feladatom volt. A csapat nagyon rosszul kezdte a szezont, de közben két nappal később fontos meccsünk volt Poznanban az Európa Liga rájátszásában. Nagyon mélyről kellett visszahozni a játékosokat mentális és fizikai értelemben is. Az edzések és a tétmérkőzések között külön foglalkoznunk kellett velük, hogy kihúzzuk őket és ők kihúzzák magukat a gödörből. Az eredményeinket nézve, úgy érzem, ez sikerült – mondta Kovács Zoltán.
Az említett Európa Liga-meccsen, illetve az elkövetkező hét hétben Pető Tamás dirigálta a csapatot.
– Pető Tamásnak ezúton is, még egyszer köszönöm, amit ebben a hatvan napban tett, remek munkát végzett, nagy szerepe van abban, hogy az új vezetőedző már egy feljövőben lévő csapatot vehetett át októberben. De azt is itt kell elmondanom, hogy a háttérben dolgozók, klubalkalmazottak is végig azt segítették a munkájukkal, hogy a csapat elinduljon felfelé. A klub ereje pedig ott mutatkozott meg igazán, hogy ezekben a nehéz időkben is biztos hátteret tudott nyújtani. Egy kevésbé jól szervezett, vagy gyenge lábakon álló egyesület belerokkant volna egy ilyen szituációba. Az is meghatározó jelentőségű volt, hogy a klub tulajdonosa, Garancsi István végig biztosított a bizalmáról, és mindig részletesen át tudtuk beszélni, hogy mi a legracionálisabb döntés az adott helyzetben.
Horváth Ferenc kinevezésével aztán tényleg rátért a jó útra az együttes.
– Nem vagyok a statisztikák bolondja, de minden szám azt mutatja, hogy nagy formajavuláson ment át a csapat az elmúlt másfél hónapban. A célok adottak voltak, dobogós helyezés és továbbjutás a kupában, és ezt maximálisan teljesítette is a Horváth Ferenc vezette stáb. A csapat nagyon jól reagált az új edző stílusára, kiegyensúlyozottabbá váltak a játékosok, ennek az eredményét láthatjuk most.
Mint kiderült, már télen erősítene a Videoton.
– Nyár végétől elkezdtünk felépíteni egy komoly játékosmegfigyelő rendszert. A kollégáim rengeteget dolgoztak ezen a területen is, aminek első eredményeit már szeretnénk látni a szünetben. A játékosok és a stáb tagjai tehát pihennek, mi azonban gőzerővel dolgozunk a csapat erősítésén. Azon vagyok, hogy bejelenthessünk érkezőket a közeljövőben. Vannak, akikkel már előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, de nem szeretnék semmit elkiabálni, úgyhogy többet nem mondanék.
A teljes interjú az alábbi linken olvasható el.
A játékvezető szerint jó érzés, hogy a magyar csapat is ott lesz az Európa-bajnokságon.
Kirúgták Mourinhót, feltámadt a Chelsea – a Manchester United viszont megint kikapott.
A címvédő müncheniek nyertek, a Borussia Dortmund kikapott a Bundesligában.
A Manchester City edzője szerint az argentin csatár is pályára léphet az Arsenal elleni meccsen.
2015. 12. 19. 16:31
Társtulajdonossá lépett elő a Premier League-ben szereplő klubban két amerikai üzletember.
A Liverpool menedzsere tagadja, hogy összeveszett a WBA edzőjével.
A 69 éves holland edző a szezon végéig szóló szerződést írt alá.
A Paks elleni stadionbúcsúztató után közös vacsorával zárta az évet a Videoton FC, a játékosok december 13. és január 3. között pihenhetnek. Január 4-én kell jelentkezniük először, és ahogy az megszokott, orvosi vizsgálatokkal kezdik az évet – számolt be a klub honlapja.
Január 13. és 22. között Spanyolországban, Valencia mellett készül majd a csapat; a tíznapos edzőtábor ideje alatt négy felkészülési meccset tervez a klub.
Légiós-körkép: sorozatban hatodszor kapott ki a Bursaspor.
A belga állítólag kilátásba helyezte, hogy a Real Madridhoz távozik.
Miskolcon az a hír járja, hogy már csak a szerződés aláírása van hátra.
A holland szerint a Manchester Unitednek mindenképpen nyernie kell a Norwich City ellen.
2015. 12. 19. 12:05
Évzáró gálaestet rendezett a Puskás Akadémia.
2015. 12. 19. 11:26
Már egyikük sem a Chelsea alkalmazottja, de a Chelsea-nél történtek miatt pereskednek.
Megszámlálhatatlan műanyagkupak került egy pécsi lakásba.
Lehet, hogy a Juventus és az AS Roma sem telel a dobogón.
Az Atlético Madrid átveheti a vezetést a spanyol élvonalban.
Naná, hogy Jamie Vardy a kiszemelt.
- 18:17 Átalakítja a kormány a pedagógusok továbbképzését
- 18:08 Magyar Péter szerint mégsem leszünk tagjai a Zelenszkij-féle Kárpáti Nyolcaknak
- 17:47 Babis: Csehország tiszteletben tartja a NATO 5. cikkelyét
- 17:27 Hamis oltási igazolás miatt került ki a válogatott keretéből a csapatkapitány
- 17:03 Megtudtuk, milyen személyes okok miatt kérte kizárását a baranyai főügyész Bánki Erik ügyében
- 16:42 Pintér Bence: Feljelentést tettünk, miután „cigány” feliratot festettek egy győri fodrászüzletre
- 16:40 Sérülés miatt változott az ukrán válogatott kerete
- 16:37 Magyar Péter: Nem látjuk biztosítottnak Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását
- 16:23 Hegedűs Zsolt: 4,3 milliárd forintot fizetett vissza az államnak Dr. Kőnig Róbert alapítványa
- 16:05 „Kelta nacionalisták” és Trump is az Egyesült Királyság szétesésén kombinál, de szakértőnk szerint a felbomlásáról még korai lenne beszélni
- 16:05 Beperelték Trumpot az újságok, amelyeket kitiltott a Fehér Házból
- 16:03 Marco Rossi elmondta, miért kaptunk ki az írek ellen
- 15:44 Hétfőn két, Mészáros Lőrinchez köthető luxusgép is Bordeaux-ba repült
- 15:15 Több helyen is segítették a buszok közlekedését Budapesten, csak épp szükség nem volt rá
- 14:42 Óvadékkal sem szabadulhat a buszsofőr, aki 12 lengyel zarándok halálát okozta az M3-as autópályán
- 14:31 Extrém meleg vénasszonyok nyara érkezik
- 11:29 Cindy Crawford fia fél évvel a halála előtt: Szembenéztem azzal, ami elől menekültem
- 09:26 Már látni, milyen idő vár ránk télen
- 07:01 27 évesen meghalt Presley Gerber, Cindy Crawford fia
- 07:27 14 év börtönt kér az ismert borászra az ügyészség, mert zaklatta egy 16 éves alkalmazottját
- 12:55 Meghalt az 1952-ben született világhírű magyar négyes ikrek harmadik tagja
- 06:04 Megjött a Škoda új nagyautója, lehet jó vétel?
- 11:59 Ügyvédkör-elnök: Hatalomátmentés az új legfőbb ügyész jelölése
- 10:03 Szathmáry Zoltánt jelöli legfőbb ügyésznek az államfő
- 14:38 Deák Bill Gyuláé volt az egyik legismertebb mulatós dal: milliókat kaszált belőle