SPORT
A PSG svéd sztárja, Zlatan Ibrahimovic hozta szokásos formáját. A támadó éppen aláírást osztogatott, amikor az egyik szurkoló egy szelfit próbált csinálni vele. Zlatan eközben inkább levette a drukker sapkáját, és arra osztott ki neki autogramot. Óriási forma
2016. 01. 08. 14:28
Modric és Bale után Harry Kane a spanyolok kiszemeltje.
2016. 01. 08. 14:23
Öt Barcelona, három Real Madrid játékos az UEFA év csapatában.
2016. 01. 08. 13:18
Ezt csúnyán benézte Álvaro Arbeloa. A Real játékosa az edzőtáborba igyekezett, amikor felszaladt az útpadkára, az Audi jobb első gumija pedig megadta magát.
Egyetlen kulcsjátékosáról sem mond le a Paks.
A Kínai Labdarúgó Szövetség menesztette a válogatott éléről Alain Perrin szövetségi kapitányt. Az ázsiai ország szövetsége azért vált meg a francia szakembertől, mert az együttes eddig messze a várakozások alatt teljesített a világbajnoki selejtezőkön.
A kínai együttes az ázsiai vb-selejtezősorozat második szakaszában a harmadik helyen áll csoportjában, de még két hazai meccse hátra van a Maldív-szigetek, illetve a már csoportelső Katar ellen. A második körből a nyolc csoport győztesei jutnak be a harmadik körbe, illetve a négy legjobb második. A kínai csapat egyetlen esélye az maradt, hogy sikerül a legjobb másodikok közé kerülnie.
Perrin 2014 februárjában vette át a válogatott irányítását, s a tavalyi Ázsia Kupán negyeddöntős volt az együttessel, ám a népszerűsége a szurkolók körében azóta nagyot esett, miután a vb-selejtezőkön kétszer is csak döntetlent ért el csapatával a nagy rivális Hongkong ellen. A kínai szövetség jelezte, hogy Perrin menesztését követően azonnal megkezdte az új kapitány keresését.
2016. 01. 08. 12:46
A hétvégén lezárul az olasz labdarúgó-bajnokság őszi szezonja, méghozzá többek között két komoly presztízsű, nagy hagyományokkal rendelkező párharccal, a Fiorentina ugyanis a Laziót, míg az AS Roma az AC Milant fogadja.
A firenzei meccs előjelei hasonlóak a 16. - utolsó tavalyi - forduló Internazionale-Lazio találkozójáéhoz. A két csapat között komoly különbség alakult ki, a második helyezett Fiorentina 14 ponttal előzi meg a gyengélkedő Laziót, ez azonban nem feltétlenül vetít előre sima győzelmet. Karácsony előtt egy héttel minden jel arra utalt, hogy a remekül menetelő Inter simán legyőzi a római kékeket, s kényelmes, négypontos előnnyel vakációzhat. A Lazio két hónapos nyeretlenségi sorozattal a háta mögött utazott Milánóba, ám sikerült felszívnia magát a rangadóra, s legyőzte az éllovast. A fővárosi csapat hívei ebben bízhatnak ezúttal is.
A Lazio most sincs sokkal jobb passzban, mint három hete, hiszen hiába a milánói győzelem, az idei, szerdai rajton újra novemberi formáját hozta, hazai pályán csupán 0-0-t játszott az utolsó előtti Carpival. A Fiorentina ezzel szemben sima, 3-1-es győzelmet aratott Palermóban, így önbizalommal telve készülhet a szombati mérkőzésre, ám az Inter példája miatt valószínűleg nem veszi majd félvállról a vendégeket.
Az AS Roma és az AC Milan egyformán visszafogott teljesítménnyel a háta mögött és nem túl kedvező előjelekkel várja a szombat esti találkozót. Az előzetesen a mostani szezon egyik nagy esélyesének tartott rómaiak immár hosszú ideje gyengén futballoznak, s különösen védelmük megbízhatatlan. Elsősorban emiatt fordulhatott elő, hogy szerdán a 12. Chievo ellen három rúgott góllal is csak döntetlenre voltak képesek.
Az évkezdet az AC Milannak még rosszabban alakult: 1-0-ra kikapott otthon a 15. helyezett Bolognától. Az éllovas Inter a hatodik Sassuolót fogadja vasárnap délben, míg a harmadik Napoli a 18. Frosinonéhoz látogat. Az utóbbi nyolc mérkőzésén győztes, negyedik helyen álló címvédő Juventus a 13. Sampdoriához utazik.
2016. 01. 08. 12:41
Németh Máriónak több kérője is van.
A Dortmund támadója az első gaboni játékos, aki kiérdemelte az elismerést.
2016. 01. 08. 12:13
A Juventustól érkezett, de egy gólt sem szerzett Magyarországon.
2016. 01. 08. 12:05
A Rangadó.hu értesülései szerint a jövő héten felpörögnek az események Kleinheisler László igazolása kapcsán. Úgy tudjuk, a Bundesligában szereplő Werder Bremen is érdeklődik iránta.
2016. 01. 08. 11:34
A labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB azt javasolja, hogy a következő szezontól teszteljék a videobírót.
2016. 01. 08. 11:16
A spanyol Real Madrid világsztárja, a portugál Cristiano Ronaldo a kisfiát próbálta megtanítani szabadrúgást lőni. A sorfalat Junior játékai, egy Hulk-figura és egy pingvin alkotta, a kapu pedig egy vár volt. Nézze meg, kinek ment jobban a játék!!
What better way to spend time than to shoot some balls with my son?
https://t.co/mHNdN1IBio— Cristiano Ronaldo (@Cristiano) 2016. január 7.
2016. 01. 08. 11:05
Argentína és a vele szomszédos Uruguay közös pályázatot tervez benyújtani a 2030-as labdarúgó-világbajnokság megrendezésére.Mauricio Macri, az argentin és Tabare Vazquez, az uruguayi szövetség elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön, hogy ezt látja a két ország számára a legjobb lehetőségnek.
Az első vb-t 1930-ban épp Uruguayban rendezték, s akkor a házigazdák a döntőben 4-2-re nyertek az argentinok ellen. Az uruguayiak 1950-ben lettek újra világbajnokok, míg az argentinok 1978-ban a hazai rendezésű, nyolc évvel később pedig a mexikói vb-n diadalmaskodtak. A 2018-as vb-t Oroszország, a 2022-est Katar rendezi, a 2026-os torna hivatalos pályázati folyamata még nem kezdődött el.
2016. 01. 08. 10:56
Hazai környezetben, a Santiago Bernabeu Stadionban a Deportivo La Coruna ellen debütál szombat este Zinedine Zidane a Real Madrid labdarúgócsapatának kispadján.
A világ- és Európa-bajnok, aranylabdás francia sztár, aki a királyi gárdával szinte mindent megnyert játékosként, hétfőn váltotta a menesztett spanyol Rafael Benítezt. Zidane első sajtótájékoztatóján azt ígérte, támadó- és látványos futballal igyekszik kiszolgálni a szurkolókat. Ugyanakkor várhatóan nem lesz könnyű dolga a Primera División 19. fordulójában a tabellán jelenleg harmadik helyezett Realnak, mivel a La Coruna a mezőnyben egyedüliként még csak egyszer kapott ki vendégként. Háromszor győzött, öt alkalommal pedig döntetlent ért el.
A címvédő Barcelona a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg, így visszacsúszott a második helyre. Igaz, a vesztett pontok tekintetében még mindig a legjobb, két pont a hátránya az éllovas Atlético Madriddal szemben úgy, hogy a klubvilágbajnokság miatt egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A katalánokra most "kötelező" feladat vár, ugyanis a Granadát látják vendégül. Intő jel lehet ugyanakkor a számukra, hogy a 17. helyen álló riválisuk legutóbb hazai pályán legyőzte a Sevillát.
A forduló zárómérkőzésén az ötödik pozíciót elfoglaló Celta Vigo fogadja az Atlético Madridot.
2016. 01. 08. 10:51
A Rot Weiss Ahlennek Reusszal és Grosskreutz-cal már sikere volt, most a belgával próbálkoznának.
2016. 01. 08. 10:45
Angliában fogadni is lehet arra, ki szorítja le a FIFA 17 játék borítójáról Lionel Messit. A helyi sajtó Jamie Vardyt emlegeti…
Ottmar Hitzfeld szerint a Bayern Münchennél sosem ültetnének le a kispadra egy tapasztalatlan edzőt.
2016. 01. 08. 09:58
Beiktatták a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe Dunai Antal olimpiai arany- és ezüstérmes, Eb-negyedik labdarúgót.
2016. 01. 08. 09:37
Egy olasz újságíró csaknem száz százalékig biztos benne, hogy a debreceni csatár Palermóban folytatja.
2016. 01. 08. 08:48
Soha nem felejti az estét, amikor kijutottunk az Eb-re, és a sorsolásról is megvan a véleménye.
A neves szakíró szerint elképesztőt játszott.
12. helyezett csapatot segíthet erőivel a főgonosz.
2016. 01. 07. 18:45
- 22:01 Hatalmas bombagólt vágott a Vasas csapatkapitánya a klub 115. születésnapján
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 19:50 Ütemtervet vár Brüsszel Ukrajnától a Barátság vezeték újraindítására
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 19:00 Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?
- 18:58 Dilettantizmus, sakkfigurák, állami pénz – mi folyik Diósgyőrben?
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 20:32 Elment az áram Kubában